Folyton ott ült ezen a padon, a budapesti Pozsonyi úton, én többnyire így, alvás közben láttam őt. Télen, nyáron, fagyban, kánikulában. Az arcát csak ritkán láttam, de úgy éreztem, nem volt a lelkében szemrehányás, holott az mindenkiben van, de belőle talán a sorsa már kiölte. Soha egy pillantást nem vetett senkire, miközben az élet ott zsibongott tőle pár méterre, a környék kávézói, sörözői teraszain...
Forrás:
varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás