Az ételek ehető csomagolása már nem sokáig lesz utópia, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kevesebb szemetet halmozzunk fel, mint most. A tudósok megpróbálják létrehozni a (l)ehető legjobb csomagolást, a gyorsétterem láncok azonban nem lelkesednek túlzottan ezért az ötletért. Egy brazil hamburger lánc, a Bob’s új marketing kampányában jelenik meg az ehető csomagolás, hiszen egy, a csomagolásával együtt megcsócsált hamburger fotójával próbálják népszerűsíteni éttermeiket. Az üzenet nem más: ételeink annyira kívánatosak, hogy éhes ügyfeleink rögtön rávetik magukat, és még arra sincsen idejük, hogy kicsomagolják. A kampánnyal sikerült a cégnek saját termékei mellett az ehető csomagolásra is ráirányítani a figyelmet. Tudósok már egy ideje dolgoznak azon, hogy ehető ételcsomagolást állítsanak elő. Fő céljuk ezzel az, hogy csökkentsék a háztartási szemét mennyiségét. A Harvardon biológiailag lebomló, a WikiCells névre keresztelt hártyát fejlesztették ki, míg egy indianai cég, a...
Ehető csomagolás
Forrás:
gourmetguides.hu
Feltöltő: Zolee75
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 13:58
Dobrev Klára súlyos állítása: "Bizonyítékokkal igazolom, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző!"
Itthon
- 2024. May 22., 14:51
Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak...
Itthon
- 2024. May 22., 14:19
Nagy Márton óriási kéréssel állt a bankszövetség elé – Érzékenyen érintheti a lakáshiteleseket
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás