A szentté avatásra érkezett zarándoktömeg hajnalban már skandálva követelte, hogy engedjék be őket a térre. Amikor megnyitották a kapukat, mindenki futva igyekezett befelé.
A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat.
A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre, apácák és hátizsákos fiatalok siettek egymás mellett.
Hatalmas tömeg zúdult a térre, a kordonoknál álló rendőrök csoportokban igyekeztek átengedni őket, de a tömeg néha erősebbnek bizonyult. Az emberek egyébként türelmesen és boldogan igyekeztek Róma minden utcáján a tér felé.
Sokan az Angyalvár előtti téren éjszakáztak hálózsákokban. Az olasz polgári védelem emberei vizet osztanak, a kerekes székes zarándokokat a térnek az oltár közeli részébe segítik.
Az újságírókat is elsodorta a tömeg, az MTI tudósítóját a zarándokok felemelték, és kézről kézre adva juttatták el posztjáig.
Az internet- és mobilszolgáltatás a Vatikán egész környékén akadozik a telítettség miatt.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Április 27
"A római pápa meghívta Önt ide:
A Szentté avatás
ára: 1 millió forint"
ám a gondatlan és egyébként is csúnyán/pontatlanul író asszisztens véletlenül kihagyta a szó és sorközöket a feljegyzésben, mert nyilván sietett, így rubrika a következőképpen nézett ki:
Április 27
"A római pápa meghívta Önt ide:
A Szentté avatására: 1 millió forint"
A mi Viktorunk a feljegyzést meglátva azonnal, csapot-papot itt hagyva rohant hát Rómába.
Mindig így csinálja a MAFFIA!
Új hozzászólás