Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató hírportál alapítója szerint nem oroszok hackelték meg amerikai demokrata politikusok elektronikus levelezését.

Assange szerint nem az oroszok hackelték meg a demokraták levelezését

Julian Assange (fotó: CARL COURT / AFP)

Az ausztrál kényszerű lakhelyén, Ecuador londoni nagykövetségén adott exkluzív interjút a Fox televíziónak, melynek első részét kedd este sugározta a telvízió. Ebben kategorikusan cáfolta, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott dokumentumai orosz forrásokból származnának. Mint mondta, a Wikileaks sem az orosz kormánnyal, sem egyetlen „állampárttal” nem működött együtt, arról azonban nem beszélt, hogy miként jutottak hozzá a nyilvánosságra hozott dokumentumokhoz. Azt mondta, akár egy tizenéves is behatolhatott John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke elektronikus levelezésébe, ahonnan lényeges adatokat loptak el.

Hangsúlyozta, hogy szerinte az Obama-adminisztráció a vádak hangoztatásával megpróbálja aláásni a megválasztott elnök, Donald Trump legitimitását.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja és ő kifejezett igazmondó, s semmiféle érdekkapcsolat sem fűzi Putyinékhoz! =))
Szókrakész
Szerintem az Anonymous csoport is benne van a buliban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.