Az európai országok közül Belgiumban a legtöbb az egy főre jutó dzsihadisták száma. Egyre nagyobb a pánik a nyugat-európai országokban, hiszen az Iszlám Állam sorozatos területvesztései miatt sokan gondolják úgy, hogy a terroristák visszautaznak Európába. A belga hatóságok azonban saját költségükön új programba kezdenek és Belgiumba utaztatják azokat a gyerekeket, akiket a szüleik vittek magukkal az Iszlám Államhoz. A legfiatalabbaknak is odaadták az AK47-est. A becsült adatok szerint körülbelül ötszáz belga állampolgár harcol a terrorszervezet soraiban. Korábban a Vice News készített interjút az egyik olyan harcossal, aki Belgiumból ment az Iszlám Állam területére harcolni. A férfi bemutatta a videóban a fiát is, akit most vissza akar vinni Belgiumba a kormányzat. A videón látni egy Abdullah al-Belgian nevű ISIS-terroristát, aki a fiával beszélget a kamerák előtt arról, hogy ők már nem is belgák, hanem az Iszlám Állam állampolgárai. A fiú elmondja azt is, hogy már nem akar...
Őket akarja Brüsszel visszatelepíteni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ő lett az Eurovíziós Dalfesztivál győztese, aki a nagy ünneplés közepette darabokra törte a díját
- Rekordszámú alkalmazást blokkolt a Google a Play Áruházban
- „Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők
- Az ülő munka veszélyei: hogyan kerülhetjük el a hát- és gerincproblémákat
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
Itthon
- 2024. May 11., 19:46
Százezreket bukhat, ha ezt elmulasztja – Itt a lista miért jár pénz
Itthon
- 2024. May 11., 19:27
Ez meg hogy lehet? – A kínaiak magyar pilótákat keresnek az állami repülőgépekre
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Érezd magad megtisztelve Zsoci szavaitól!:-)
Új hozzászólás