Szakszerűtlennek és megalázónak tartják a helsinkis jogászok, hogy a menekültügyi hivatal szakértőkkel vizsgálja a magukat homoszexuálisnak beállító migránsokat. A Soros által támogatott szervezet szerint a helyes eljárás az lenne, hogy az általuk készített teszt alapján döntik el, ki mond igazat és ki hazudik ügyének a kedvező elbírálása reményében. Hamarosan döntést hozhat az Európai Unió Bírósága egy Magyarországon menekültstátusért folyamadó nigériai férfi ügyében, akit a Soros György által bőkezűen támogatott Helsinki Bizottság képvisel. Az illető kérelmét, amelyben arra hivatkozott, hogy homoszexualitása miatt hazájában üldözésnek volt kitéve, a magyar menekültügyi hatóság elutasította, mivel a szakértői vélemény nem támasztotta alá a nigériai migráns állítását (lényegében azt állapította meg, hogy hazudik). A helsinkis ügyvédek persze azonnal megtámadták a határozatot, a döntést felülvizsgáló magyar bíróság pedig Luxembourghoz fordult iránymutatásáért. Lapunk kérdésére...
Meghökkentő kiskaput nyithatnak a Soros-féle jogvédők a migránsoknak
Forrás:
magyaridok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
vegyenek már neki egy letelepedési kötvényt, aztán nyitva előtte az egész Unio, és Rogánék sem járnak rosszul!
Egyébként ma nagyon szép őszi idő van, érdemes kimenni a szabadba, amíg akad fa a fővárosban.
Egyébként ma nagyon szép őszi idő van, érdemes kimenni a szabadba, amíg akad fa a fővárosban.
magyarbakancs
Magyar idők cikke annyira elfogulatlan.
Mindig csak az igazságot írja meg de melyik igazságot?
Mindig csak az igazságot írja meg de melyik igazságot?
silber13
@durbincs: Természetesen a csúti hájtömeg által hirdetett saját igazságát, ,melynek a betolakodó román- migráns ingyenélók, mint maga , eszementen tapsolnak, hurráznak, csak alamizsna legyen ugye!
Csizmás Kond
@durbincs: ...hozzá kell szokni...az ipse egy alkesz, és néha többet önt fel a garatra mint amennyit elbírna...ilyenkor zagyva.
Sámannus
Az illegális bevándorlás nem egyenlő az illegális bevándoroltatással.
Míg az egyiket vissza lehet állítani a másikat nem.
Csaxólok, ki csinyá ilyet. ( a matyar kórmány)
Míg az egyiket vissza lehet állítani a másikat nem.
Csaxólok, ki csinyá ilyet. ( a matyar kórmány)
Sámannus
@durbincs: Most a gorbányod lebukott, mert a zsernyákok kiemeltek agy nemzetközi bűnözőt, aki veszélyes az országra.
Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy legálisan juttatja be az unióba, és Magyarországra a legveszélyesebb bűnözőket. Láthatóan olyanok keresik meg akik a legkártékonyabbak.
Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy legálisan juttatja be az unióba, és Magyarországra a legveszélyesebb bűnözőket. Láthatóan olyanok keresik meg akik a legkártékonyabbak.
silber13
@Csizmás Kond: Mondod mindezt pont te?:-)))))))))) Nézzél magadra szerencsétlen!:-)))))))
1magyar
Osztrák oldalon vesznek 5 m senki földjét, ami kapuként szolgál majd?
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Egyébként ma nagyon szép őszi idő van, érdemes kimenni a szabadba, amíg akad fa a fővárosban.