Az izraeli stratégiai ügyek minisztériuma vasárnap közzétette azoknak az Izrael bojkottálását követelő szervezeteknek a listáját, melyeknek tagjait nem engedik be az ország területére – jelentette a helyi média.

Itt a feketelista! Őket tiltotta ki Izrael az országból

Fotó: Pixabay cco

Húsz olyan külföldi szervezet aktivistáit tiltották ki Izraelből, amelyek az Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat szervezik, támogatják.

A listán európai, észak- és dél-amerikai egyesületek, valamint egy dél-afrikai, és egy nemzetközi szervezet szerepel, s köztük van a baloldali Jewish Voice for Peace, vagyis Zsidó Hang a Békéért nevű csoport is.

"Védekezésből támadásba mentünk át"- jelentette ki Gilád Erdán belbiztonsági és stratégiai miniszter. "

A bojkottpárti szervezeteknek tudniuk kell, hogy Izrael Állam ellenzi őket, és nem engedi meg, hogy belépjenek a területére, hogy kárt okozzanak állampolgárainak

- tette hozzá.

Ezek az emberek arra igyekeznek kihasználni a törvényt és vendégszeretetünket, hogy Izraellel szemben cselekedjenek, és rágalmazzák az országot. Minden eszközzel küzdök ez ellen

- hangoztatta a feketelista gyakorlati végrehajtásáért felelős Arije Deri belügyminiszter.

A BDS támogatásáért korábban már többektől megtagadták a határon a belépést.

Isabel Phiri Svájcban élő malawi állampolgárt, az Egyházak Világtanácsa vezető tisztségviselőjét 2016 decemberében felültették egy visszafelé tartó járatra, miután a Ben-Gurion repülőtérre érkezett.

A belügyminisztérium szerint ez volt az első eset, amikor Izrael nyilvánvalóan megtagadta egy turistától a belépést Izrael-ellenes tevékenysége miatt.

A hatóságok hónapokig nem adták ki a feketelistát, noha a stratégiai ügyek minisztériuma és a belügyminisztérium meghatározta, hogy miféle szempontok alapján tiltják meg valakinek a belépését.

A listán szereplő szervezetek vezetői, valamint tisztséget nem viselő fontos aktivistái nem léphetnek be, valamint olyan külföldi közszereplők, akik aktívan és folyamatosan propagálják az Izrael-ellenes bojkottot.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Kalapács Gábor a Facebookról,

köszönöm a listát.
Csizmás Kond
...elképzelem ha ezt nálunk is megcsinálnák mekkora lenne a népvándorlás...
peterkelemen
Korrupt Netanyjahu kezet foghat a szintén velejéig nácivá züllött és korrupt Orbánnal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.