Kemény hangvételű felszólítást tett közzé az Európai Unió hétfő este, melyben azt követelik Aljakszandr Lukasenka kormányától, hogy azonnal engedjenek szabadon mindenkit, akit politikai okokból tartanak fogva az országban.
A BBC-t idézve a 444.hu azt írja: Fehéroroszországban sorozatban a negyedik hétvégén tartottak óriási tüntetést Lukasenka ellen, mivel számos jel utal arra, hogy az országot diktatórikus eszközökkel irányító államfő egyszerűen elcsalta a választást.
A most vasárnapi, becslések szerint csak Minszkben százezer ember részvételével zajló tüntetésre a hatalom kemény eszközökkel reagált, több mint 600 embert tartóztattak le, és hétfőn maszkos férfiak egy furgonba tuszkolták a belarusz ellenzék vezérét, Marija Kolesznyikovát.
Az ellenzéki oldal részéről nyilatkozó Maxim Znak hétfő este azt közölte, hogy még mindig nem tudják, hol van Kolesznyikova, és hogy mi történt vele. Szintén eltűnt az ellenzéki mozgalom sajtószóvivője, illetve egy másik vezető beosztású tagja is. A belügyminisztérium annyit közölt, hogy nincs információjuk az eltűnt politikusokról.
Az Európai Unió Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell a brüsszeli diplomácia megszokott nyelvezetéhez képest kemény hangú közleményben szólította fel Minszket, hogy azonnal engedjék szabadon a politikai foglyokat. Az EU közben készíti elő azokat a gazdasági szankciókat, melyekkel 31 belarusz vezetőt, köztük a belügyminisztert tervezik sújtani, és melyek a tervek szerint szeptember közepére léphetnek életbe.
Közben sajtóhírek szerint Lukasenka napokon belül Moszkvába utazhat, és Linas Linkevicius litván külügyminiszter szerint a belarusz államfő a küszöbén áll annak, hogy kiárusítsa Fehéroroszország függetlenségét Oroszországnak egy szorosabb integrációról szóló megállapodással.
Linkevicius szerint a szorosabb kötelék Minszk és Moszkva között orosz csapatok fehéroroszországi állomásoztatásához vezethet. Úgy fogalmazott, hogy ilyen lépésekhez a nép felhatalmazására volna szükség, aminek hiányában további feszültségek várhatóak.
(444.hu)
Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Dmitrij Loveckij
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az EU keménykedik? lehugyoztam a bokám...neee.. ezek csak a lopásra, meg soros altestének fonom tisztírására képesek...
Ahelyett, hogy Bulgáriával foglalkoznának, belemennek egy Putyin támogatta diktátor elleni szócsatába...
Az unujót szét kellene zavarni, a vezetőit böribe, oszt jónapot.
Új hozzászólás