Több százan tüntettek péntekre virradóra Varsóban, miután a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a beteg magzatok művi vetélését. A többórás menetelés után kődobálásba torkolló tiltakozás végén a rendőrség könnygázt vetett be.

A tüntetők csütörtök este az alkotmánybíróság székhelye előtt gyűltek össze. A rendőrség arra figyelmeztette őket, hogy Varsó a járványügyi helyzet miatt a legveszélyeztetettebb, piros övezetbe tartozik, ennek nyomán a tízszemélyesnél nagyobb gyülekezés tilos.

A tiltakozók később a belvárosi főutcákon a kormányzó Jog és Igazságosság székhelye (PiS) elé, majd a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes háza felé vonultak. A házhoz vezető utcát rendőrségi kordon zárta el. A kordonon áttörni próbáló tüntetők egy idő után köveket kezdek dobálni a rendőrök felé, akik könnygázzal válaszoltak.

A hajnali 3 óráig tartó tiltakozás során egyes tüntetőket őrizetbe vettek.

Az alkotmánybíróság csütörtökön a lengyel alaptörvénynek a minden embernek az élethez való jogáról, ennek törvényi védelméről szóló tételeire alapozta döntését. Az ítéletet azzal indokolták meg, hogy az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik, ezért a gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra.

A 119 kormánypárti és ellenzéki képviselő által benyújtott kezdeményezés alapján alkotmányellenesnek talált előírás az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt képezte, a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt. Ennek alapján évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtottak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon. A nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek továbbá is érvényben maradnak.

Az alkotmánybírósági döntés azon részére reagálva, amely szerint a megfogant életnek nem pusztán biológiai létét, hanem méltó életkörülményeit is biztosítani kell, a PiS még csütörtök este bejelentette: kibővítik a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató programot. "Semmilyen nő és gyermek nem marad segítség nélkül" – jelentette ki a PiS szóvivője, Anita Czerwinska.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Az ezt megszavazóknak pár napot kelljen eltölteni , és segíteni az ellátásban, egy intézményben, ahol olyan sérülten született gyermekek vannak, akiket otthoni körülmények közt nem lehet ápolni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Az ezt megszavazóknak pár napot kelljen eltölteni , és segíteni az ellátásban, egy intézményben, ahol olyan sérülten született gyermekek vannak, akiket otthoni körülmények közt nem lehet ápolni.
ómió
@csak úgy...: Az még mindig jobb, mint, hogy neked meg a bolsi faszszopás!
csak úgy....
@ómió: bunkó vagy proli efftárs! rettenet bunkó,-persze egy vereskés efftárstu mit várhat az ember!
Giovanni Alba
@csak úgy...: Ó mió ma csak a megszokott formáját hozza, megfejelve gusztustalan képzelgéseivel.
Csakis fityiszes lehet, ha egy tüntetésről a sortűz jut az eszébe. 2006-ban a vandálok, gyújtogatók (később, 01G hatalomra jutása után hős ellenállóknak interpretált kopaszok) megfékezésére ki is javasolt/követelt a parlamentben éles lőszert?
ómió
@csak úgy...: Megint szarkupacként ébredtél, éhes proletár?! De legalább az Internacionálétokat elénekelted már, hisz' tetves bolsiságodat efftársilag nyilván csak úgy "hiteles" a másikra hazudnod!
lusta
Ma már nincs oszlatási lehetőség. A legtöbb nagyvárost az autósok és gyalogosok lezárták. A közlekedés sok helyen egyszerűen leállt.
Tetszik emlékezni Hadházy autós -blokád kezdeményezésére? Na kérem szépen lehet a lengyel nőktől tanulni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok