A szobor alkotóját arról kérdezték, mit gondol a ledöntéséről, aki elmondta: szerinte ezzel a fejleménnyel végig számolni kellett. Hozzátette: azt gondolta, még egy napot sem fog kihúzni a szivárványos Szabadságszobor. „Nálunk is nagy hagyománya van a szobordöntéseknek. A köztéri emlékművek nálunk eleve politikai reprezentációs eszközök, mindegyik csapat a sajátját akarja csak elviselni. Ez egy játszmázás, és most én is állítottam egy ilyen szobrot, aminek tanulságos a sorsa, de alapvetően azt tartanám fontosnak, hogy a kortárs műalkotásoknak legyen közege, a köztéren is” – nyilatkozta Szalay. Baranyi Krisztina polgármester azonban nem hitte volna, hogy ilyen sorsra jut az alkotás. „Még tegnap is úgy gondoltam, hogy nem fog bántódása esni a szobornak. Úgy gondoltam, hogy Budapest közönsége elég érett ahhoz, hogy egy köztéri szobrot nézzen, és ne bántson. Ezért most kicsit csalódott vagyok” – osztotta meg gondolatait Baranyi, majd párhuzamot vont a szobor pusztulása és a...
Baranyi Krisztina csalódott, mert ledöntötték a BLM-szobrot
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bőven elég az alkohol az emberiségnek , néha még túl sok is .
youtu.be/2h2PMTP3duY
A rendőrök pont azért voltak ott,nehogy megzavarja valaki a szobordöntögető nácikat. Kellenek a csuti bukása után a parlament megtámadásához.
Új hozzászólás