Miloš Zeman cseh köztársasági elnök egy interjúban hozakodott elő a gondolatával, és egyetértett Orbán nézeteivel. Arról is beszélt, hogy őt a szüfrazsettek, a Me too-mozgalom és a Prága Pride is zavarja.

A CNN-nek adott interjújában nevezte undorítónak a transzneműeket Miloš Zeman cseh köztársasági elnök, akit a melegellenessé fazonírozott magyar pedofiltörvényről is kérdeztek – írja a Telex.

A cseh köztársasági elnök számára undorítóak a transzneműek

Miloš Zeman 2014. május 24-én a lengyel szenátusnál vendégeskedett

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0pl/The Chancellery of the Senate of the Republic of Poland

A lap szerint a köztársasági elnök a következőket mondta az interjúban:

„Ha valaki nemváltoztató műtéten esik át, azzal lényegében az öncsonkítás bűnét követi el. Minden műtét kockázatot jelent, és ezek a transzneműek számomra undorítóak”.

Csehország elnöke szerint az EU bármely tagországának belügyeibe való beavatkozás durva politikai hibának számít, és Orbánt is megvédte a Reuters cikke szerint. Zeman úgy látja, a magyar miniszterelnök azt mondta, ő nem a homoszexualitás ellen van, de ellenzi nemcsak a szülők, de a gyerekek felvilágosításának manipulálását is. Az elnök hozzátette, nem lát okot arra, hogy ne értsen egyet Orbánnal, és arról is beszélt, hogy őt zavarják a szüfrazsettek, a Me too-mozgalom és a Prága Pride is.

A Telex emlékeztetett rá, Orbán a múlt héten az Európai Tanács ülésén arról beszélt, hogy a törvény nem a homoszexualitásról szól, hanem a gyermekek védelméről. A magyar miniszterelnök szerint a kritikusok anélkül kritizálják a törvényt, hogy elolvasták volna. A múlt csütörtöki ülésen többen is jelezték Orbánnak, hogy el lehet hagyni az Európai Uniót.

Forrás: edition.cnn.com, reuters.comtelex.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Hát, igen, sok minden van a világunkban, ami undort keltő. Például a poshadt gondolatok, a dohos érzelmek, a megkövesedett szellemi hulladék. Engem ez zavar, Zeman úr. És az az önelégült mosoly az arcán.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
@Shikari: Kifelejtetted a zsidókat, a cigányokat meg a liberálisokat, akiket mind utálsz és gyűlölsz. Te habzópofájú nyilas bitang.
Csizmás Kond
@Shikari: Egyik se de épp az ilyen hülyék kellenek a zuniónak mert normális ember átlát a senkiházi hozzánemértő takonyságaikon. Az ilyeneknek meg mindegy csak kiélvezhesse magát szexel, droggal stb...ezért vannak oda az ilyen hulladékokért.
rokker33
@Shikari: Sajnos Magyarországon csak a Fidesz a Jobbik ( ami sajna Gyurcsány párt lett) és a Mi Hazánk Mozgalom párt a legnormálisabb. Ajánlom nézd meg Toroczkai legujjabb videóját a blogján ahol részletesen kifejti az álláspontját erről a hülyeségről!Az első rész cenzúrázva fent van a jútúbon!Sajnos sehol nem oszthatja meg a véleményét mert a buzik azonnal tiltanak!
Toller Béla
Azt gondol magában, amit csak akar ...még a szomszéd szobában is egyetérthet vele az orosz tanácsadója ...de cseh köztársasági elnökként mégiscsak viselkednie kellene, valami iskolázottságot mutatni ...azzal, hogy orbán fanja, mostanában nem pótol semmit sem ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.