Oroszország senkit sem fenyeget atomfegyverrel – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken a kubai rakétaválság 60. évfordulója alkalmából a moszkvai Diplomáciai Akadémián rendezett nemzetközi tudományos konferencia résztvevőihez intézett videoüzenetében.

Kit fenyeget Oroszország atomfegyverrel? Így látja egy orosz diplomata
Fotó: Pixabay

A diplomata szerint Moszkva valójában az ukrajnai "különleges hadműveletbe" való nyugati beavatkozással járó veszélyre figyelmeztetett. Rjabkov arra hívta fel Washingtont, hogy kerülje el azt olyan helyzet kialakulását, amely katonai összecsapáshoz vezethet Oroszország és az Egyesült Államok között.

"Észrevettük, milyen fájdalmasan reagált Washington Vlagyimir Putyin (orosz elnök) azon utasítására, amellyel különleges ügyeleti rendbe helyezte az orosz elrettentő erőket. Tisztázzuk, hogy senkit sem fenyegetünk a nukleáris fegyverekkel, a használatuk kritériumait a katonai doktrína írja le, és Oroszországnak a 2020. június 2-án elfogadott, a nukleáris elrettentés terén folytatott állami politikájának alapelvei konkretizálják"

– mondta Rjabkov.

A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokkal és a NATO-szövetséges országokkal való nyílt összeütközés nem áll a Kreml érdekében. Ettől függetlenül Joe Biden amerikai elnök kormányának meg kell értenie a következményeit az ukrajnai konfliktus eszkalálódásának.

Vlagyimir Putyin elnök szerdán, a részleges mozgósítást elrendelő televíziós beszédében kijelentette, hogy ha az ország területi integritása veszélybe kerül, Oroszország minden rendelkezésére álló védelmi eszközt bevet. Azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy nyíltan beszélnek a nukleáris fegyverek használatáról, és arra ösztönzik Ukrajnát, hogy a hadműveleteket orosz területre helyezze át.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Az a népszavazás és a szavazás tisztasága, a voksok feldolgozása olyan messze lesz a tisztességes ellenőrizhető voksolástól, mint a Nap a Földtől!
Amikor lerohanták az oroszok Ukrajnát, egy független államot támadtak meg. Alapjában véve ez egy területszerző rabló háború, civilek meggyilkolásával, városok romba döntésével, a lakosság elűzésével stb.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
csak a kocsmaasztal alatt fetrengők keverik, hogy az oroszok atomot használnak...annyira hülye egy sincs köztük, hogy ez bármelyik politikus eszébe jusson
fideszes gyökér
Elmebeteg paranoiás az öreg, ez nyilvánvaló.
Nem is csodálom.
Ahány ürgét kivégeztetett, azon aggódik hogy mikor kerül rá a sor.
A Sztálin is ebbe gyogyósodott bele.

De szerencsére van nekünk egy józan gondolkodású, demokrata Miniszterelnökurunk, aki nem dől be a ruszkiknak.
verőce21
Sok függ a hétvégi választásoktól, mert utána Oroszország már honvédő háborút folytat...!
Nessy
Az a népszavazás és a szavazás tisztasága, a voksok feldolgozása olyan messze lesz a tisztességes ellenőrizhető voksolástól, mint a Nap a Földtől!
Amikor lerohanták az oroszok Ukrajnát, egy független államot támadtak meg. Alapjában véve ez egy területszerző rabló háború, civilek meggyilkolásával, városok romba döntésével, a lakosság elűzésével stb.
Peller Anikó
@verőke21: Ismerjük ezeket a választásokat, egyik részét megerőszakoljuk, egy másik részét elcsaljuk, aztán az összeszámlálást meg elhazudjuk.
fideszes gyökér
@verőce21: Honvédő háborút?
Na majd amikor Budapestet támadják, az is honvédő háború lesz!
Irány vissza Moszkvába, kisköcsög úrbarom.
Te utolsó magyarellenes cigányszopó kisiparos.
csak úgy....
@verőce21: nem régen még nem is volt háború,te elmeháborodott putyinista ! :)
Yoda69
@verőce21: Te is csak egy kocsog moszkovita bolsevik féreg vagy.
verőce21
@csak úgy...: (20:03) Most sincs háború Ukrajnában, te gyagyás...! Csak különleges hadgyakorlat az orosz határok mentén...!
Ami könnyen honvédő háborúba fordulhat át az oroszok részéről...!
namihami
@verőce21: ""...az orosz határok mentén...""
De ukrán területen. Akkor az már háború egy független állam ellen.
Kezdjel el attól a ponttól az egészet, hogy az oroszok MENTEK ODA! Aztán az ukránoknak volt és van pofája ""nemmegadni"" magukat. Röhej, mi!?!?!
Egy pillanatig nem állítom, hogy az ukrán vezetés, élén az ukrán putyinnal, egy angyal. De akkor se a fegyveres támadás a rendezés módja.
A többi már történelem...
simmering73
"Orosz elrettentő erő" - ettől az amcsik rögtön beszartak - a röhögéstől.
m73
@verőce21: te hülyébb vagy mint shikari!
verőce21
@namihami: Ez a történet 2014-ben kezdődött, amikor a kisebbségeket az ukránok elkezdték összemorzsolni...!
Toller Béla
Hja, a Biden, aki visszafogja a fegyverszállításokat, nehogy már szegény oroszok a saját földjükön is mnegláthassák, mire képes egy kíméletlen bombázás az infrastruktúrában. Igen ez a Biden eszkalálja a háborút. Nem a gazember orosz vezetés, amelyik elcsatolna egy országtól földet, lakosokat, vagyont, mindent ! A történelmüket már eltörölte (a saját könyveiben). És persze a medvegyev nevü kis féreg sem fenyeget, csak a tényeket közli, ugye : Ha ti úgy, akkor mi atommal válaszolunk...Miattatok ..
namihami
@verőce21: 23.27: És akkor erre a helyes reakció egy háború kirobbantása? Én soha nem mondtam, írtam, hogy a Zelenszkij nem egy ""ukrán putyin"", de a Nagy Orosz Medve illúzió nem megoldása ennek a helyzetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.