Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint csütörtökön Buenos Airesben, a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) és az Európai Unió külügyminisztereinek találkozója előtt arról beszélt, naiv illúzió, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai-orosz tárgyalásokra van szükség – írja az MTI.

Szijjártó az USA és Oroszország kapcsolatáról: "meg kell akadályozni, hogy a regionális háború világháborúvá alakuljon"

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP

Ehhez Szijjártó szerint fontos lenne, hogy a két ország vezetője találkozzon a G20-csoport közelgő csúcsértekezletén, amin jó eséllyel részt vesz majd az orosz és az amerikai elnök is.

„Itt amerikai-orosz tárgyalásra, amerikai-orosz megállapodásra van szükség”

– mondta.

„Ha már egy helyen tartózkodnak, akkor én azt gondolom, hogy nagyon nehezen magyarázhatnák meg bárkinek a Földön, hogy miért is nem találkoznak. Értjük, hogy fontos a protokoll, értjük, hogy fontos, hogy mindenki erősnek láttassa magát, erősebbnek a másiknál. De itt emberek százezrei halnak meg, emberek milliói menekülnek, az egész világ válságba került, és meg kell akadályozni, hogy ez a regionális háború, amely már most világválságokat okozott, világháborúvá alakuljon”

– szögezte le a tárcavezető.

Szijjártó szerint „egyes nagy és erős országok, egyes nagy és erős nemzetközi szervezetek” háborús retorikájukkal, nyilatkozataikkal és döntéseikkel az eszkaláció irányába tolják a háborút.

„Itt az ideje, hogy a nagy nemzetközi szereplők az eszkaláció helyett a béke létrehozásának irányába hozzanak döntéseket”

– mondta.

Forrás: Telex.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Akkor vonuljanak ki az oroszok Ukrajnából!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Nosza szijrago, akkor adott a feladat. Pattanj repulore es irany Moszkva. Beszelj putin fejevel, hogy fejezze be a haborut, de izibe. Viheted vargajuditot is. Majd segit leszopni putint, de leszophatod te is, hat ha azt jobban ertekeli.
simmering73
"Hiába erőlködik Orbán és Szijjártó, Amerikának nincs se joga, se lehetősége Ukrajnáról tárgyalni az oroszokkal, és nem egyezhet meg Ukrajna feje fölött semmiben. Amerika nem háborús fél. Az orbáni propaganda hazugsága, hogy nem Ukrajna és Oroszország, hanem Amerika és Oroszország áll egymással szemben. Az amerikai-orosz tárgyalások szorgalmazása csapda is, igazolása a hazug konspirációs elméletnek, miszerint az amerikaiak provokálták ki a háborút, valójában ők állnak szemben az oroszokkal, Ukrajna pedig csak eszköz az amerikaiak kezében.

Ez egy tőrőlmetszett náci propaganda, annak az összeesküvéselméletnek a része, hogy a világban levő háborúkat Amerika, egész pontosan az amerikai kormány mögött álló zsidó “háttérhatalom” provokálja ki, hogy anyagi hasznot húzzon belőle. Ez egy évszázados náci konspirációs elmélet, hazug propaganda, amit az orosz háború elején Magyarország legnagyobb szégyenére már Orbán is elmondott, amivel Potyka bácsi, valamint a Jurta Színház nyilasai és hungaristái szintjére süllyedt. Ha Amerika kezdeményezne ilyen tárgyalást Putyinnal, azt bizonyítéknak tekintenék a konteóra."
nepszava.us/amerikanak-nincs-se-joga-se-lehetosege-hogy-ukrajnarol-targyaljon-az-oroszokkal/
Németh István
Az ukránok egy szar eszköz értékes adottságokkal! Az érték a FÖLD jelentős része az oroszokkal való határmentiség, a természeti kincsek adottsága, a meglévő szovjet infrastrukturális eszközök hasznosítása (ami már részben sok üzemben megtörtént usa érdekeltségnek megfelelően) összességében az ukrán terület gyarmatként való kezelhetősége!
A fentiekből következik, hogy az ukrán báb a zelinszkíj kábítószerrel megtömött barom korrupt disznó eszköz, semmi más! Nemcsak kiárusította az ukrán föderatív köztársaság anyagi, gazdasági javait, hanem egyben egy hatalomra törekvő földrész elnyomó gyarmatosító kívánságainak eszköze lett! >> a politikai.gazdasági érdekeltségek szándékos feszültségének biztosítása érdekében! Ez háború mégpedig az USA és az Orosz nép között!
Németh István
A nagyon fő hülyék akik nem tudnak gondolkozni >>@Mirabilis: @nu divide: @Yoda69: @Apfelbaum: @simmering73: EZEK és az ilyen nagyon hülyék képtelenek normális, látó emberként élni egyáltalán létezni!
A háborút > a világháborút csak és kizárólag az usa-orosz tárgyalások előzhetik meg, Jó lehet ehhez szükség lesz a Koreai, Kínai, Arab, stb. világ támogatására is - mert egyértelmű az usa terjeszkedési hatalom váltása kelet-közel kelet, az arabok fenyegetettségének fokozhatósága érdekében! AZONBAN itt Európának is van tenni valója!!! >>
MÉGPEDIG, az Eu. vezetését az unió közösségének ki kell rúgnia, felelősségre vonnia az elherdált anyagiak miatt, a morális együttműködési és a közős érdekeken nyugvó nemzetiségi érdekszféra működésének felszámolása miatt! TEHÁT az Eu. vezetése háborús bűnösként és sikkasztásért egyértelműen felelőssé nyilvánításával mielőbb lépni kell!
AZ Eu decemberi vezetési csúcsán a bizalmatlansági indítványt érvényesíteni kell!
Yoda69
@Németh István: Hulye vagy, nem gondolkozol. putin mar megmondta mik a felteleli a bekenek. Ezek teljesseggel elfogadhatatlanok Ukrajna szamara. Mi koze ehhez az USA-nak?
Ennek a haborunak egyedul putin tud veget vetni, ugy hogy kivonja a csapatait Ukrajna teruleterol es a Krim-rol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.