Szergej Sojgu szerint a harci övezetbe vezényelt mozgósítottak kiegészítő és harci kiképzést kaptak, mielőtt kiküldték volna őket a frontra. Arra is kitért a védelmi miniszter, hogy az oroszok kimerítő intézkedéseket tesznek az ukrán állampolgárok halálának megakadályozása érdekében.
Az oroszországi részleges mozgósítás keretében besorozott 300 ezer katonából 87 ezret vezényeltek eddig a harci övezetbe – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson az MTI híre szerint.
Vlagyimir Putyin és Szergej Sojgu egy 2013-as hadgyakorlaton
Fotó: wikipedia CC BY 4.0/kremlin.ru
"87 ezer embert vezényeltek a harci övezetbe, miután kiegészítő és harci kiképzést kaptak" – mondta Sojgu.
A tárcavezető szerint a mozgósítottak felkészítésben mintegy háromezer olyan kiképzőt alkalmaztak, akik harci tapasztalatokat szereztek a Moszkva által "különleges hadműveletnek" nevezett ukrajnai háború során. Mint mondta, a kiképzésen elsősorban a terepgyakorlatra, valamint a kommunikációs, navigációs és felderítő berendezések használatára összpontosítanak, a központokban harcjármű- és harckocsiszemélyzetet, tüzéreket, mesterlövészeket, drónirányítókat, elektronikus hadviselési szakembereket és másokat képeznek ki.
Sojgu ismételten felhívta a katonai körzetek és az északi flotta parancsnokainak figyelmét arra, hogy a mozgósítottakat a "különleges hadműveletben" már korábban részt vett egységekkel együtt kell bevetni. Azt állította, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás elején tapasztalt hiányosságokat kiküszöbölték.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnöknek a részleges mozgósítást elrendelő parancsát, amely konkrétan 300 ezer ember behívására vonatkozott, teljesítették.
A védelmi tárca vezetője azt is elmondta, hogy kedden Oroszország 85 régiójában több mint 2700 sorozóbizottság kezdte meg a munkát. 120 ezer sorkatona kezdi meg az egyéves szolgálatot, akit Sojgu szerint nem fognak a frontra küldeni.
A háború menetéről szólva a miniszter annyit mondott, hogy az orosz fegyveres erők hatékonyan csökkentik az ukrán katonai potenciált a kritikus infrastruktúrára mért csapásokkal. Hozzátette, hogy az orosz fél ugyanakkor kimerítő intézkedéseket tesz az ukrán állampolgárok halálának megakadályozása érdekében.
Kijevet azzal vádolta meg, hogy ezzel szemben folytatja a civilek és a szociális létesítmények elpusztítását, a "terrorista akciókat". Kifogásolta, hogy az ukrán hadsereg nem hagy fel a zaporizzsjai atomerőmű, az evakuálási pontok és a humanitárius segélyek elosztási helyszíneinek ágyúzásával.
Sojgu szerint az orosz hadsereg az elmúlt két hét folyamán több mint 190 külföldi "zsoldost", 74 harckocsit, 235 egyéb páncélozott járművet, két amerikai HIMARS rakétavetőt és 268 nagykaliberű gépfegyverrel felszerelt járművet semmisített meg.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kétharmad meg ruszkináci, statisztikailag!
EZ ŐRÜLET, 2022-ben !!!
Az oroszok egy barbár népség - nagy hatalomra vágynak ész nélkül !!!
Emlékszem, amikor azt írta Rozi néni a fogalmazásomra: A fogalmazásod jó, de túl sok benne a "hogy".
De hát hogy írjak "hogy" nélkül, amikor az életben rengeteg a "hogy". És az "és", meg a, "de".
Ezeket le kell írni, hisz ezek kötik, fűzik, szővik, árnyalják egybe az élet finomságait és egyben ezek tesznek különbséget - jó és rossz között.
Mennyivel jobb ott ahol a hatalmat bitorló csak építgeti,szeretgeti kisvasútját?
Új hozzászólás