A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos volt a Demokratikus Koalíció hetente jelentkező beszélgetős műsorának legutóbbi vendége. Az adásban szerepelt még Vágó István, Gréczy Zsolt és Kálmán Olga, a téma pedig rövid úton a hazai gazdaság teljesítőképessége lett, amit Bokros Lajos kezdett kritizálni. A volt tárcavezető véleménye szerint a gazdasági növekedés hiánya Magyarországon arra vezethető vissza, hogy nincs jogállam. Mert ha nincs jogállam, verseny sincs. Monopóliumokat épít az állam, ahelyett hogy összetörné” – fogalmazott. Vágó István hozzátette, hogy Romániában van verseny a meghirdetett tendereken, ellentétben Magyarországgal. Bokros Lajos ezt követően elmondta, hogy immár húsz éve tanít Románia különböző egyetemein, ismeri az ottani viszonyokat, majd hozzátette, hogy keleti szomszédunknál
Bokros Lajos szerint Romániában is van korrupció, de az legalább jogállam
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Megszólalt a rendőrség: kiderült, hogy történt-e bűncselekmény Varga Judit és Magyar Péter ügyében
Itthon
- 2024. May 17., 14:24
Drasztikus változás: ennyi az üzemanyag ára
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 07:23
Újra együtt Tápai Szabina és Kucsera Gábor
Itthon
- 2024. May 17., 06:20
Letarolja a vihar az országot – Kegyetlen idő lesz pénteken
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Meg nem jönnek be az állatok, meg nálunk nem szokás a családtag és rokonok.
Mások vagyunk. Ne jelölgess durbincs ... hányszor kell még elmondani ...
Itt egy kis gyógyír a papillómás kis sömörös ***södre dugd vissza ****ádba ..
Letelepedési kötvényed azé még megvan ? :D
hvg.hu/itthon/20230412_kuria_belugyminiszterium_fogyatekossag_apolas?utm_source=block4d&utm_medium=hvg.hu&utm_campaign=widget-1586691