A Pátria Rádiónak adta első magyar interjúját miniszterelnökként Ódor Lajos, Szlovákia újdonsült kormányfője.
Ódor Lajos és Zuzana Čaputová. Fotó: Vladimir Simicek / AFP
Ódor többek között arról beszélt, hogy amikor Zuzana Čaputovával először tárgyalt a kinevezéséről, megkérdezte az államfőt, tudja-e róla, hogy magyar nemzetiségű. Nem, válaszolta Čaputová, majd azt mondta, ez jó, a sokszínűség miatt.
"Kellemesen megleptek a magyar kisebbség részéről érkezett reakciók is. Soha nem titkoltam ezt, jártam előadni Dél-Szlovákiába, gimnáziumokba, adtam interjúkat a rádiónak, a napilapoknak. Pozitívan látom, hogy talán már fejlettebb ország vagyunk, hogy nem kell ezekkel a dolgokkal foglalkoznunk. Azzal sem nagyon foglalkoztunk, amikor egy roma került az Európai Parlamentbe"
- fogalmazott a szlovák miniszterelnök.
Szóba került az is, hogy Robert Fico egykori szlovák kormányfő Soros-bérencnek nevezte Ódort, amiért a CEU-n tanított.
Ódor Lajos erre úgy reagált, hogy ingyen tanított a CEU-n, tehát valójában: "Nem Soros fizetett engem, hanem én őt".
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás