Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója kifejtette: becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a labdarúgó NB I-ben a három kiesőjelölt csapat között.

Az OTP Bank Liga szombati, 33. (utolsó) fordulója előtt az már eldőlt, hogy a Békéscsaba biztosan búcsúzik az élvonaltól. A Vasas az MTK-val játszik Dunaújvárosban, és ha nyer, biztosan bennmarad. A Puskás Akadémia FC (PAFC) a Budapest Honvédot fogadja, és csak akkor kerülheti el a kiesést, ha győz, a Vasas viszont nem szerez három pontot.

"Két hete még a mi kezünkben volt a sorsunk, de a Vasas elleni vereséggel a Vasas vette kezébe az irányítást. Most már minden rajtuk múlik" – mondta a Puskás Akadémia honlapján szombaton megjelent interjúban Orbán Viktor, a felcsúti intézmény alapítója.

"A futball ilyen sportág. Annak kell kiesnie, aki kevesebb pontot gyűjt, mint riválisa. Az utolsó négy fordulóban kétszer is játszhattunk közvetlen riválisaink ellen, tehát a sorsolás számunkra kedvező volt. Ugyanakkor mindkét riválisunktól vereséget szenvedtünk, és ez a mi helyzetünkben végzetes lehet. A balszerencsére és az ellenfeleinkre sem hivatkozhatunk. Becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a legutolsó sípszóig a három kiesőjelölt között" – magyarázta.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: nincs abban semmi meglepő, hogy ellenszenv övezi a PAFC-Honvéd találkozót, illetve a felcsúti együttes esetleges bennmaradását. "A Puskás Akadémiát mégiscsak én alapítottam, és bár az első csapat és az akadémia működtetésében nem veszek részt, a futballszerető közvélemény hozzám köti a klubot. Ezért a velem szembeni politikai rokonszenv és ellenszenv óhatatlanul átáramlik a csapatra is."

A miniszterelnök úgy véli, hogy a szurkolói ösztön mindig az esélytelenebb csapatokat támogatja, mint elmondta, ő is drukkol az angol Premier League-ben nagy meglepetésre listavezető Leicester City-nek.

"A valóság az, hogy a magyarországi klubok rangsorában mi vagyunk az igazi underdogok. A mi klubunk alapja egy akadémia. Nekünk inkább vannak nézőink, mint szurkolóink, és ultráink sincsenek, csak akadémista gyerekeink. Ennek ellenére a miniszterelnökhöz köthető csapatot a széles közvélemény nem tekinti underdognak. És van abban valami érthető, csiklandozó érzés, hogyha az ország vezetőjének a csapata alulmarad. Ez persze lelki teher a klubnak, de ezt tudni kell elviselni panaszkodás nélkül" – közölte Orbán.

Az olimpiai bajnok úszó, Székely Éva híres, "sírni csak a győztesnek szabad" mondására utalva Orbán Viktor leszögezte, hogy legfeljebb örömükben sírnak majd, ha szombaton a Puskás Akadémiának sikerül kiharcolnia a bennmaradást. "A sport legnagyobb értéke, hogy a becsületes győzelem mellett megtanít emelt fővel veszíteni is. És ha ezt méri ránk a sportszerencse, akkor eszerint kell viselkednünk. Emelt fővel, egy jó meccs után, várva a tőlünk független ítéletet, ami Dunaújvárosban születik meg az MTK-Vasas mérkőzésen" – nyilatkozta.

Az akadémiaalapító kifejtette: szembe kell nézniük azzal, hogy a 12 csapatos NB I a Puskás Akadémia számára komoly kihívást, "erőnk fölötti erőpróbát" jelent.

Ugyanakkor rámutatott, hogy az intézmény növendékei közül Kleinheisler László a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott fontos játékosa, aki a német Werder Bremenben szerepel. Gyurcsó Ádám a lengyel bajnokságban, Géresi Krisztián és Szolnoki Roland pedig az OTP Bank Liga ezüstérméért küzdő Videotonban futballozik. "Ezek a mi akadémiánk nagy sikerei, és azzal biztatnak, hogy évtizednyi munkák gyümölcsei kezdenek beérni" – szögezte le Orbán Viktor.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Becsület meg korrektség!!!viktor szopkin! tudod te egyáltalán hogy ez a két szó mit jelent???merthogy te sem becsületes sem korrekt nem vagy és nem is leszel soha!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Istenkem, .. Igy van ez a tisztakezu, befolyas nelkuli sport csapatoknal, foleg a PAFC-nal...:o))
Yoda69
Ha kiesik a Puskak, akkor epitsenek 2x akkora stadijont Felcsotura, es tekerjek korbe kisvasuttal, csakazertis.
dr. prédikátor
Becsület meg korrektség!!!viktor szopkin! tudod te egyáltalán hogy ez a két szó mit jelent???merthogy te sem becsületes sem korrekt nem vagy és nem is leszel soha!!!
DR Eric CARTMEN
Már a grazi orvosokban se lehet megbízni !!??
Borda
Te meg a tiszta játék,két külön fogalom! Céloznék itt a Békéscsaba kiesésére és nem utolsó sorban a Szerencsejáték Zrt.-re,ahonnan jó sok suskát lapátolsz be. A hatoslottó nyerőszámait túlzottan megmanipuláltad, a focit meg már nem is ecsetelném.
kakaósbögre
mostmárugye ennek a gyökérnek is van papírja arról hogy hazudik
papa.49
Semmi nem történt ez csak a legújabb hazugsága, sajnos NEM AZ UTOLSÓ))))))))))))))))))))
Ő meg a ,,tiszta csalás nélküli foci,, ???
Makó közelebb van Jeruzsálemhez, mint ez a fasz az igazmondáshoz!!!
styx
Az MTK-t legyőzte PA, pont mielőtt...
Aha.
Walt Disney meséi reálisabbak, mint ez.

De még, ha nem is esne ki a PA.
Egyrészt mindenki tudja, hogy bunda.
Másrészt, ennyire elég az új méregdrága stadion - hogy éppen ne essenek ki?
A motiváció megvolt.
A nagyot álmodás megvolt.
Akkor?...

Akkor lehet, hogy a jó focihoz, tehetség kell, meg akarat, meg Q sok edzés?
Nem lehet, hanem biztos!
Borsodi
Attól,hogy szeret valaki focizni még nem lesz focista hiába hiszi magáról,Orbán is szeretné elhitetni magáról, hogy a mi érdekünkben tesz mindent,mi tudjuk,semmi jóra nem számíthatunk. Megrendezni meg lehet,megveszik a meccset ,jönnek a bér tapsolók helyett a bér nézők.Óriási öröm pénzért valóra vállt álom. Ezek vagyunk mi?- Nem bizony! Egyszer kiderül minden.
www.youtube.com/watch?v=mo9Nii4JUBo
justhpeter
Orbán ismét bebizonyította, hogy egy teljesen más valóságban él, mint a normális emberek.
Pisti271
Hoppá! Most ismerte be, hogy ellenszenv övezi a politikáját.
A híres és folyton hangoztatott kétharmad (na jó majdnem) mellett nem a támogatóknak kellene túlsúlyban lenni?
Pálinkafőző Rézüst
A sukár more megint tudatmódosult, vagy mifene...
perfekt
Kinek mit jelent a tisztesség,a korrektség-,és a férfias jelző.Ha tudja,hogy lehet úgy is élni-miért is nem úgy él?Talán sokat verték gyerekkorában?Vagy nem úgy szocializálódott?Mindegy.
mariaberta
Rokonszenv??? olyan is van? A környezetemben lévő minden férfi ember, sőt még nők is a Vasasnak szurkoltak. Dajcs meg Orbán egymás nyakába borulhatnak nagy bánatukban.
Desischado
Becsület és igazmondás?! Röhögőgörcsöt kaptam menten! A csuti rém azt sem tudja, hogy ezek mit jelentenek! A becsület bajnoka, mi? Istenem, leesek a székről a röhögéstől! A more vajon mit szed, hogy ennyire lyukas az agya, vagy mi?
karma1
@nyanya001: Most akkor az eredmenytol a kardjaba fog dolni??? De szep is lenne!
nyanya001
@karma1: Ha nincsen kardja, küldünk neki egyet.
magyarbakancs
Puskás akadémia ki esett.
Remélem 2018-ban te is elhúzol a *icsába az egész undormány bandáddal együtt.
Clavigo
Idióta Labdaszedő...Egy kib@szott Csődtömeg vagy,,semmi egyéb.Hányok a magyar futtbaltól,,vagy mija a f@ccomtól..
eszegfu
@justhpeter: 19:21 Rátappintottál a lényegre! Egy másik dimenzióban él!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.