Megjelent az első - határozottan pozitív - kritika David Fincher Facebook-filmjéről, a Social Network-ről, és ezzel párhuzamosan napvilágot látott a Facebook munkatársainak sokkal kevésbé pozitív véleménye is a filmről. Az USA-ban szeptember 24-én, a New York-i filmfesztivál nyitófilmjeként debütáló, hozzánk pedig november 11-én érkező filmet nagy várakozás előzi meg, részben a jól sikerült, nyomasztó hangulatú előzeteseknek köszönhetően, a facebookosok viszont nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy közösségi portál alapítóját, Mark Zuckerberget nem éppen kedvező fényben (lényegében önző szociopatának) feltüntető film gyorsan eltűnik majd a süllyesztőben. Ez a vágyuk aligha fog teljesülni: Anne Thompson máris a film körüli Oscar-felhajtásról számol be a blogján. Jesse Eisenberg mint Mark Zuckerberg a Social Network-benA New York Times hétvégi cikkében megszólal Scott Rudin, a Social Network producere, aki elmondja, hogy megmutatták a filmet a Facebook két vezető munkatársának, akiknek nem tetszett. Az alkotók korábban már azzal is megpróbálták enyhíteni a Mark Zuckerberg és a produkció közt kibontakozó konfliktust, hogy megengedték, hogy a facebookosok elolvassák a forgatókönyvet és változtatási javaslatokat tegyenek. Állítólag néhány apró változtatást végre is hajtottak a filmen a kéréseknek megfelelően, de nagyobb módosításokra nem voltak hajlandók, így ez a gesztus nem sokat segített. A filmről elsőként kritikát közlő Scott Foundas írásában ugyan azt állítja, hogy Zuckerberg nem rosszfiúként és nem is pozitív hősként jelenik meg a filmben, hanem összetett személyiségként, mégsem túl meglepő, hogy Zuckerberg és kollégái nem örültek, amikor megtudták, hogy a film szerint a Facebook alapításához lényegében egy olyan szakítás vezetett, amely során a Zuckerberggel (Jesse Eisenberg) szakító lány (Rooney Mara) közli a sráccal, hogy "nem szeretném, ha úgy élnéd le az életedet, hogy azt hiszed, azért nem bírnak a csajok, mert geek vagy. Azért nem bírnak, mert seggfej vagy. "http://videa.hu/flvplayer.swf?v=l9fZ8cqVDwDYOQ0s David Fincher és a forgatókönyvíró Aaron Sorkin nem vásárolta meg Zuckerberg életének megfilmesítési jogait, egyrészt mert elsősorban Ben Mezrichnek a Facebook alapításáról és az alapítók egymásnak ugrásáról szóló, The Accidental Billionaires című könyve alapján dolgoztak, másrészt pedig, mert a Facebook alapítói közt zajlott jogi csatározás részletesen dokumentálásra került a sajtóban, így ezeket a forrásokat is fel tudták használni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ami a filmben szerepel, az mind tényleg megtörtént: nem csak Zuckerberg hangsúlyozza minden létező fórumon, hogy a film fikció, a produkció egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa is elmondta, hogy az olyan jelenetek, mint például amelyikben Sean Parker (Justin Timberlake) beszédet mond egy partyn, miközben meztelen nők kokaincsíkokat kínálnak a mellükről, az alkotók fantá
A facebookosok utálják Fincher Facebook-filmjét
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás