A 27 éves Zana Marjanovic bosnyák színésznő alakítja majd a női főszerepet Angelina Jolie első rendezésében, amit októberben kezdenek el forgatni Budapesten és Szarajevóban. Az egyelőre cím nélküli film története egy szerb fiúról és egy fiatal muzulmán lányról szól, akik egymásba szeretnek, de közben kitör a háború Boszniában. A lány egy szerb tábor foglya lesz és a fiú megpróbálja megmenteni. Marjanovic minden bizonnyal a muzulmán lány szerepét kapta meg, egyelőre nem tudni, hogy a fiút ki alakítja, de Jolie azt ígérte, hogy kizárólag térségbeli színészeket válogat be a filmbe. Korábban már kiderült, hogy az egyik főhős apját Rade Serbedzija fogja játszani. Zana MarjanovicA színésznő a hír hallatán elmondta, csodálatosnak találta a forgatókönyvet, és alig várja, hogy "egy olyan nagy színésznővel és emberbaráttal" dolgozhasson együtt, mint Jolie. Zana Marjanovic már úton van Magyarországra, hogy megkezdje a felkészülést a hamarosan induló forgatás előtt. Zana Marjanovic korábban a Hó című bosnyák filmben tűnt fel. Joliék múlt szombaton az Europarkban, és a Los Angeles-i repülőtérenAngelina Jolie múlt hétvégén is Magyarországon keresett helyszíneket a filmjéhez. Szombaton délután a Ferihegyre menet a színésznő megállt kislányaival az Europarkban. A  bevásárlóközpontban Zahara egy játék mobiltelefont, Shiloh pedig egy fakardot kapott, amivel még a Los Angeles-i reptéren is hadonászott. Jolie benézett az Üllői úti Zila Kávéházba is, ahol kávét fogyasztott, és a dolgozók még egy közös fotóra is rá tudták venni.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.