Tarr Béla nyílt levele a bezárás előtt álló csepeli mozi utolsó előadásának nézőihez és a mozi dolgozóihoz. "Megdöbbenéssel és mély szomorúsággal olvastam a hírt, hogy mozijukat ez év május 31.-ével bezárják. Megtiszteltetésnek veszem, hogy filszínházukat a mi filmünkkel búcsúztatják el, de azt kell mondanom, hogy erről a megtiszteltetésről szívesen lemondtam volna! Szívesen lemondtam volna arról, hogy ismét megéljük azt, hogy a kultúrát a politikai és gazdasági haszonelvűség irányítsa és használja. Nem, barátaim! A kultúrához való jog alapvető emberi jog! Önöknek joguk van a mozijukhoz, joguk van ahhoz, hogy filmeket nézzenek. Ezek a filmek ugyanis Önöknek készültek, közös sorsunkat ábrázolják, sok szeretettel és megértéssel. Erről nem szabad lemondanunk! A civilizált világban a filmet a "hetedik művészetnek" hívják és nem vásári bóvlinak tekintik, (amivel a busás haszon reményében elkápráztatják Önöket,) hanem olyan művészetnek tartják, amely Önöket felnőtt és felelősen gondolkodó embereknek ismeri el és ezért megtesz mindent annak érdekében, hogy kiérdemelje az Önök megbecsülését. Önök megérdemlik, hogy ezen művészeti ág értékes alkotásaival találkozhassanak! Hiszek abban és bízom abban, hogy a kor, amely nem tiszteli az Önök kultúrához való jogát, csupán átmeneti és hamarosan együtt fogunk örülni mozijuk újranyitásának. Addig is,minden jót! Tarr BélaBerlin, 2011. május 25. "
Tarr Béla nyílt levele a csepeli mozi utolsó előadásának nézőihez
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás