Brad Pitt, aki rendszerint nem nyilatkozik Jennifer Anistonnal való, 2000 és 2005 közti házasságáról, a Moneyball című filmje premierje alkalmából adott egyik interjújában most negatív megjegyzéseket tett a kapcsolatukra. Pitt elmesélte, hogy "a 90-es években próbáltam bujkálni és elkerülni a hírnévvel járó kakofóniát", de aztán "kezdett elegem lenni abból, hogy csak ülök a kanapén, füvet szívok és bujkálok. Kezdett szánalmassá válni a dolog. Világossá vált számomra, hogy érdekes emberekről szóló filmekben szeretnék szerepelni, miközben én nem élek érdekes életet. Azt hiszem, ennek köze volt a házasságomhoz. Ahhoz, hogy megpróbáltam úgy tenni, mintha olyan lenne, amilyen igazából nem volt". Brad Pitt és Jennifer Aniston 2004-benA nyilatkozatot természetesen mindenki úgy értelmezte, hogy Jennifer Aniston unalmas volt Pitt számára, ezért nem működött a kapcsolatuk. A sztár ezért kénytelen volt a Hollywood Reporternek eljuttatott nyilatkozatban helyesbíteni: "Sajnálom, hogy így értelmezték, amit mondtam. Jen egy hihetetlenül odaadó, szeretetteljes és vicces nő, akivel továbbra is barátok vagyunk. Ez a kapcsolat fontos számomra és nagyra értékelem. Nem azt akartam mondani, hogy Jen unalmas volt, hanem, hogy én váltam unalmassá saját magam számára, és erről én magam tehetek".
Brad Pitt unalmasnak nevezte Jennifer Anistont, aztán visszaszívta
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás