Jelentősen csökkent a magyar nézők érdeklődése az Alkonyat - Hajnalhasadás iránt a második hétvégére: a film most 42 090 nézőt szerzett, ami csak bő egyharmada a nyitóhétvége nézőszámának. Az ilyen visszaesés nem szokatlan az olyan filmeknél, amiknek nagy rajongótábora van, akik a bemutató hétvégéjén rögtön rohannak a moziba. Ez a szám is bőven elég volt az első helyezés megtartásához, és a filmet összesen már 185 234-en látták. Karácsony ArtúrA nyolc premierfilmből három került fel a toplistára. A Karácsony Artúr című animációs film a második helyen nyitott 21 857 nézővel. A 44 kópián forgalmazott film ezzel nem került be az idei legjobban startoló animációk közé (Verdák 2, Maci Laci, Rango). A Testcsere című vígjáték 24 kópiával 13 211 látogatót szerzett. Ez elmarad a hasonló stílusú Förtelmes főnökök (39 ezer néző az első hétvégén) eredményétől, és közelebb áll a márciusban bemutatott Elhajlási engedély (19 ezer néző az első hétvégén) nyitásához. A 20 kópiás Válogatott gyilkosok című akciófilmre 9991-en ültek be. A mestergyilkos című legutóbbi Jason Statham-film áprilisban 6103 nézővel nyitott, de abból csak 12 kópia készült, úgyhogy arányaiban a két film ugyanúgy teljesít. Az 5 kópiás Finánc a pácban-t 838-an látták, az 1 kópiás Santiago '73-ra 94-en voltak kíváncsiak. A további premierfilmekről nem érkeztek adatok. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Alkonyat - Hajnalhasadás (42 090 / 185 234)2. Karácsony Artúr (21 857 / 21 857)3. Testcsere (13 211 / 13 211)4. Halhatatlanok (11 333 / 68 537)5. Válogatott gyilkosok (9991 / 9991)6. Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (9282 / 58 466)7. Lopott idő (8071 / 159 279)8. Éjfélkor Párizsban (4653 / 25 542)9. Tintin kalandjai (2989 / 41 044)10. Delfines kaland (1888 / 55 630)
Még nincsenek karácsonyi hangulatban a magyarok
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás