Tizennégy győri színesfém-kereskedő előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték a Győri Járásbíróságnál - közölte az MTI érdeklődésére kedden a megyei törvényszék szóvivő bírája.

Máté Kinga közlése szerint szerda délelőtt állnak a nyomozási bíró elé az érintettek; ügyükben várhatóan hat órás eljárás végén születik döntés.

A Kisalföld című megyei napilap keddi számában írt arról, hogy több tucat embert vittek el az adóhatóság munkatársai abban az egész nap tartó hétfői akcióban, amelyet egy "ismert, főleg fémhulladék-kereskedéssel foglalkozó család" több ingatlanjánál hajtottak végre.

Milliárdokat söpörtek be a lebukott fémkereskedők

A lap érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta a hírt, de a cikk szerint csupán annyit közöltek, "nagyon jelentős akciót hajtottak végre", amiről később adnak tájékoztatást.

A Bors azt írta, több tucat luxusautót foglaltak le abban az akcióban, amit a fémüzletben meggazdagodott győrszentiváni vállalkozók ellen indított a NAV. A lap szerint adócsalással gyanúsítják a környéken csak „érinthetetlenként” emlegetett társaságot.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
@nyanya001: Úgy látszik, senkinek nem tűnt fel a luxus életvitelük, a luxusautók, luxusházak, luxusékszerek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Heller László
Manno, egy igazi elfogult fideszes! Jó lenne ha levennáé a narancsos szemüvegét, hátha jobban látna.
musicnummer1
@Sede: A cikk cime:
Tucatnyi CIGÀNY adócsalót vittek el Győrszentivánról - méregdrága luxusautókat is lefoglaltak a NAV nyomozói...
ez tetszett, végre valaki le merte irni !!!
Mi az, hogy " érinthetetlenek "??? persze ha higieniai szempontot veszünk figyelembe, akkor értem, a rendörök is gumikesztyüben tették rájuk a bilincset...
lbs
Már éppen ideje volt hogy elkapják a "rezesbanda" egy részét.
Persze ha belegondolok hogy a szegény Cosma gyilkosainak milyen ítéleteket mértek ki, lehetséges hogy ezektől elnézést fognak kérni az indokolatlan molesztálásért és még a hatóság lesz kötelezve kárpótlás fizetésére, valamint a gyógykezelés dotálására, mert szegények - bizonyítottan - maradandó pszichés sérüléseket szenvedtek a fogva-tartás következtében...
Az eljáró rendőröket és nyomozókat meg Köves Slomó, vagy valamelyik velük egyvégből való hivatásos és megélhetési rettegő fogja "rasszizmus" okán feljelenteni.
Ha itthon lenne a gyűlöletbanya Mohácsi Viktória, akkor már idetrombitálta volna régen Mr. Fieldet, minden renitens fogadatlan prókátorát.
Kutyafüle
Én már annak is örülök, hogy 1 megyében elkezdődött valami, amit valljuk be nagyon vártunk. De vissza van még 18 megye. Szeretnék ezekről is hallani.
kukac50
Amikor a parlamenti képviselők söpörnek be milliárdokat azt is vizsgálni kellene!
Nem értek egyet a cigányokkal sem mert azok lopják a rézdrótokat.
soljanka
Majd kiengednek 13-at, a maradék egynek meg a tizenhárom kárpótólja a családját.
Amúgy az ilyen lefoglalt nagyértékű ingatlanok, autók sorsa mi lesz, ha mégis elítélik őket?
Gondolom, hogy az államé, de ezeket ugye pénzzé kell tenni. Ki vehetei meg ezeket és főleg mennyiért?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.