Közokirat-hamisítás miatt milliós pénzbüntetésre ítélte Liptai Claudiát a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön kihirdetett nem jogerős ítéletével. A színésznő, televíziós műsorvezető halott édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy parkolásnál. Fizet vagy 150 napot ül.

A hatóságok szerint Liptai Claudia jogosulatlanul használta az igazolványt abból a célból, hogy ne kelljen parkolási díjat fizetnie.

A csütörtöki tárgyaláson elhangzott, hogy az esetről 2011. április 16-tól a bulvármédiában megjelenő cikkek nyomán Liptai Claudia akkori jogi képviselője közleményt juttatott el a nyilvánossághoz, e szerint a művésznő elnézést kér a történtekért, és vállalja a következményeket.

A nyomozás során Liptai Claudia már tagadta bűnösségét, és részben azzal védekezett, hogy a rokkantkártyát kegyeleti okokból, édesanyja emléke miatt hordta magánál, részben pedig azzal, hogy többnyire igazolhatóan mobiltelefonon egyenlítette ki a parkolási költséget, a vádbeli estén pedig parkolójegyet vett, a rokkantigazolvány feltehetően a napellenzőből eshetett véletlenül a szélvédő mögé, mikor becsapta a jármű ajtaját.

A büntetőperben a vádlott már nem tett vallomást, kérdésekre sem kívánt válaszolni, védője pedig perbeszédében felmentést kért, mert álláspontja szerint semmi nem bizonyítja, hogy védence helyezte a szélvédő mögé a rokkantigazolványt. Az ügyvéd szerint esetleg gondatlanság merülhet fel, talán erre vonatkozik a korábbi közleményben szereplő bocsánatkérés.

Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását kérte tekintettel arra, hogy a vádlott büntetlen előéletű, és egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia. Ugyanakkor az ügyész a súlyosító körülmények között említette a vádbelihez hasonló cselekmények elszaporodását, illetve hogy a vádlottat a médián keresztül szinte mindenki ismeri, az emberek számára mintául szolgálhat, ezért tőle többet vár a társadalom.

Az elsőfokú bíróság indoklása szerint a vádlotti védekezés kétséges, életszerűtlen, a parkolójegyre nincs bizonyíték, azt viszont tudnia kellett a vádlottnak, hogy már azzal is jogszabályt sért, ha elhunyt édesanyja rokkantigazolványát nem adja le haladéktalanul.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletében Liptai Claudiát közokirat-hamisítás miatt egymillió-ötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért, enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Biztos 150 napot ülni fog!! Ahaaaaaaaa!!!
ágimami
@Horizont: Igazad van, de gondolom Te sem hiszed, hogy börtönbe megy???
Szerintem ma már biztos másképp csinálná, mert tényleg nagyon ciki!!!
ágimami
@Horizont: Egyetértek! Sajnos amit leírtál már nagyon sokszor bebizonyosodott!
Én a környezetemben is ismerek hasonló helyzeteket, ahol akinek van pénze az sumákol és elbliccel mindent, a kispénzű embernek pedig az az első, hogy mindent kifizessen, ne legyen tartozása, inkább naponta 1x eszik!
Elég szomorú ez, és még sajnos még nem látni az alagút végét!!!
gazdag dezső
Szóval azért nem egészen így van ám a dolog:Ha nyitott szemmel járnának sokan,akkor látnák hogy az amerikai kivitelben készült nagy mercinek is rokkant igazolvány van kint.Épp a minap láttam ilyet ráadásul teljesen tilos helyen.Jött egy jól őltözött úriember látszólag is fiatalos,egészségesen,kinyitotta távirányítójával az autót ,berakta a diplomata táskáját,és elhajtott úgy hogy közben 3 kocsinak is hirtelen fékeznie kellett mert nem adott még elsőbbséget sem meg!Nos nagyon sokan vannak ilyenek! Miért nem ellenőrzik megfelelően?Most példát akarnak statuálni?Bűnös,de akkor nagyon sok más isvan ilyen ám! Azok megtehetik?Ha a parkolójegy árát nézem ,illetve ha valaki nem veszi meg az is óriási sokba kerül!Lassan többe kerül mint egy rablásért a kissebségnek? Mert szüksége van arra amiért agyonvert valakit? Nem lehet a statisztikai adatokat szétválogatni etnikumokra?Vagy a nem tisztességes rokkantigazolvánnyal rendelkezőket sem lehet mindet megbüntetni? Csak aki nem tetszik valakinek,mert a környéken legalább 10 -et tudok aki makk egészségesen rokkant 30 évesen,míg másokat fél lábban szívbetegen visszahelyeztek munkaképesnek!Már régen nincsen igazság,és nem is érdemes keresni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.