46 éves szeretőjével így tartják ébren a szenvedélyt. Függetlenül attól, hogy 44 év van kettejük között, a 90 éves Jeraldin Saunders és a korábbi “Mr. California”, Donaldo Monroy harmonikus kapcsolatban él, aminek egyik legfontosabb eleme a szex. Elmondásuk szerint 11 éve minden nap 12 órát szeretkeznek. Donaldo egyébként mindössze 19 éves volt, amikor először találkozott későbbi szerelmével, Jeraldine-nal. “Jól emlékszem az első találkozásunkra: Donaldo egy barátommal érkezett hozzánk, és persze rögtön az ujja köré csavart. Még ma sem hiszem el, hogy megtettem, de amikor megpillantottam, magamról megfeledkezve rohantam megpuszilni, majd a barátomhoz fordulva azt kérdeztem, hol találta ezt a helyes fiút?” - mesélte az asszony, majd hozzátette, szerinte az egykori testépítő olyan gyönyörű, mint Michelangelo Dávidja.
Napi 12 órákat szexel a 90 éves nagyi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Elképesztő, ami kiderült Orbán Viktor fizetéséről: ebben még Olaf Scholz német kancellárt is lekörözi
- „Egy hatalmas nagy csattanást hallottunk” – szemtanúk szerint a szállodahajó felkapcsolta a reflekorait, majd ...
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ő onnan számolja a négy órát , hogy helo. hogy vagy? kérsz egy üdítőt? és amúgy a rendes menet re, - ááááááá hát az max két perc.
Na ezek is így gyaszatolnak szerintem.
Új hozzászólás