Egy neve elhallgatását kérő volt mentő szerint többször rendeztek disznótort a jászberényi mentőállomáson, sőt előfordult, hogy hastáncosszámmal feldobott legénybúcsút is - írja a Blikk.

A mentőautók fertőtlenítésére használt helyiségben gyakran tartottak disznótort a neve elhallgatását kérő egykori mentőtiszt szerint. A Blikkben közölt fotókon a feldolgozáshoz használt eszközök, munkaruhába öltözött férfiak és frissen töltött kolbászok láthatóak, amelyeket a gázpalackok mellé sorakoztattak fel szikkadni.

Az ilyen rendezvények után állítólag halomban álltak az üres sörös- és cigisdobozok a kukákban.

A bulikat egyébként szigorúan tiltották, miután Martfűn hatalmas balhé kerekedett korábban egy hasonló esetből. A regionális orvosigazgató utasítást adott ki 2010 szeptemberében, amelyben megtiltotta, hogy búcsúztatókat rendezzenek, diplomaátadót vagy mást ünnepeljenek meg a mentőállomásokon.

A névtelenséget kérő volt mentőtiszt szerint a fotókon látható jászberényi disznótor idején voltak olyan kollégák, akik szolgálatban voltak, és a mulatságból indultak mentővel a beteghez.

A Blikk kérdéseire az Országos Mentőszolgálattól azt válaszolták, hogy ismereteik szerint csapatépítő szándékkal szerveztek összejövetelt, ugyanakkor az érintett dolgozókat kihallgatták, jegyzőkönyvek is készültek.

Az OMSZ tájékoztatása szerint a fegyelmi vizsgálat után tíz ott dolgozót felelősségre vontak, közülük kettőt elbocsátottak.

A legtöbben azonban máig a helyükön dolgoznak, sőt van köztük, akit előléptettek - tette hozzá a volt mentőtiszt.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dulcinea
Elképesztő, hogy mik megtörténnek...megtörténhetnek! De...van egy sanda gyanúm, hogy, a megeredt nyelvű, informátor, egyike azoknak akit seggbe rúgtak...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Meine Ehre heisst Treue
A blikk és hasonszőrű társai nem az igazságról híresek.
Aztán ennek a mentős figurának a nevét is adnia kellene a történethez, hiszen így a szavahihetősége kérdőjeleződik meg (legalábbis számomra).
qxy
ez cikk?
A parlamentben a " disznók vágnak"
Át bennünket. és ? ? történik valami?
qxy
@Meine Ehre heisst Treue: De a lúd is akkor jó a " Kövér"
Meine Ehre heisst Treue
@qxy: Itt egy Kövér már megkeverte a szart, ne legyen már Kövér a többi is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.