3,5 millióan néztek bele a 20 órán át tartó Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! elnevezésű műsorba a hétvégén. Az M1-en, a Dunán és a Duna World-ön is közvetített produkciónak azonban egyik része sem volt elég népszerű ahhoz, hogy legalább a 20 legnézettebb műsorba bekerüljön a héten.
A közel 1 milliárd forintba kerülő, Rákay Philip által megálmodott hagyományőrző műsorfolyamot első alkalommal rendezte meg az MTVA és sikeresnek nevezte.
A délelőtti műsorok nézettsége 150-200 ezer, a délutániaké 200-280 ezer ember között volt. A kétnapos esemény legnézettebbje a vasárnap esti (21.30-22.00 közötti) jelzőtüzek fellobbanásának közvetítése volt a három csatornán együtt 356 ezer nézővel. Vasárnap este a Magyarország, szeretlek! vetélkedőnek 594 ezer fős volt a nézettsége, a teljes népesség körében 11,3 százalékos közönségaránnyal, amivel a műsor ideje alatt megelőzte a TV2-t.
A közmédia csatornái 24 helyszínről jelentkeztek be élőben és az ország több mint 50 pontját jelenítették meg a nézők, hallgatók számára – írja az MTI. A közvetítésen a közmédia csaknem félezer munkatársa dolgozott.
Ezért megy el a magyar ember nyaralni Horvátországba, Olaszországba, akárhova, mert 20 éve ezt kapja a pofájába, hogy "egyél pörköltet". Aha, kösz, de ez kevés, mutass most már valami újat.