Arca kitakarása nélkül és jól látható rendszámmal osztják annak a nőnek a fotóját a Facebookon, aki a körúton a dugóban, vezetés közben szoptatta meg csecsemőjét.

A 444.hu-s Szily László férfiúi értékelése szerint

a nyilvános szoptatás gyakran vadabb viharokat kavar, mintha az illető odacsinálna az utcára,

s a "kommentelői vérbíróság", bár nem tudja eldönteni, helyes-e így posztolni, nem kíméli a nőt. A felütést a képet posztoló rendőr maga is megadja:

Azt hittem, hogy már mindent láttam… Ma a Nagykörúton "anyának" nevezett lény vezetés közben szoptatja gyerekét. Hiába, a gyerekhez nem, csak a vezetéshez kell a jogsi. A rendszámot direkt raktam ki, hátha apa este kicsit elbeszélget vele. Legalábbis remélem. Én biztos tudnék neki mit mondani.

Dugóban szoptató nőt gyilkol a magyar internet

Persze van, aki szerint a posztoló magába nézhetne, mert pont ugyanazt teszi, mint amit az általa elítélt nő:

Vezetés közben fotókat készíteni szabad???Azzal is feltartod,veszélyezteted a veled együtt közlekedőket!Büszke lehetsz magadra!

A legutóbbi nyilvános szoptatásos magyar botrány a Nyugati téri McDonald's-ben történt: akkor tiltakozásul szoptató kismamák tömegei szállták meg az éttermet.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Butautáló
Ha ez csak egy kényszermegoldás volt akkor és ott, akkor nincs ebben semmi elítélendő!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodo571031
Hogyan vigyázott a gyerekre menet közben egy hirtelen gázadásnál vagy ffékezésnél ha a menet közbeni kefélést el lehet ítélni akkor ezt még jobban hiszen egy gyermek biztonságáról van szó nem két kélyenc felnőtről!!
varrólány
A dacos kismamák majd megint tiltakozhatnak , autóban fognak szoptatni, akinek nincs az meg beül egy bármelyikbe már csakazértis!
Tekla
Az a szörnyű, hogy ekkora dugók keletkezhetnek ! Ha nem érnek haza időre , valahol csak adni kell enni a gyereknek.
Az én időmben aki mást szorult helyzetében meg pillantotta, diszkréten elfordult! Most direkt fotózza , hát ez ami szégyenletes .
Csizmás Kond
...ilyen a sietős nő...vagy szoptat vagy szopik...a kocsiban...:)
simmering73
Nagy össznépi szoptatás van ebben az országban. Mindenki szoptat mindenkit.
TASzSz
A fotóst kéne jól megszoptatni! Mondjuk egy ló megteszi...
Aki Én
@Tekla: Tán le kellene parkolni a baba biztonsága miatt.
verum
Aki szoptatott, az bár lény, de elsősorban ember és anya.
Ezen túlmenően ez vezetés közben szerintem is hiba. Parkoljon le, álljon félre és szoptasson.
Így veszélyt jelent a picire, önmagára és a közlekedőkre egyaránt.
Nem a szoptatás a hiba, hanem az, hogy vezetés közben teszi. Ez szerintem is büntetni való felelőtlenség. ú
Nem hiszem, hogy a baba az éhhalál küszöbén volt. Még ha sírt is, neki hátul, gyerekülésben lett volna a helye. Elképesztő, milyen felelőtlen emberek vannak, pláne, ha anya is egyben!
Freewolf
Okosok! A nő dugóban van és araszol! Ha valamelyikőtök járt a Hungárián dugóban, tudja milyen. A gyerek éhes, ordít, megállni nics hol. Jól tette, ösztöne szerint cselekedett, mint az a mocsok, aki az ösztöne miatt gyilkol. Ő viszont nemes célért tette! Minden elismerésem a praktis megoldásért és a helyzetfelismerésért. A kritikusok pedig ha gondolkodnának, jól tennék, már ha van mivel!
silber13
@dodo571031: Nem zavar, hogy az anya mindezt egy közlekedési dugóban tette??
Freewolf
@silber13: Mi általában nem egy oldalon állunk, de megemlíteném, ha az ellenzők gondolkodnának! Nos az itt nincs!
Rózsika Hatházi
Mi van akkor, ha a mögötte "araszoló" nem figyel, mert éppen telefonál, sms-ezik..stb és nekimegy?
Freewolf
@Rózsika Hatházi: És mi van, ha rátámad Woldemort? Ne is beszéljünk a szökőárról, a bankrablásokról és a békák inváziójáról!
Freewolf
@Horizont: Van valami elképzelésed a romantikus vacsora mibenléte és a mardosó éhség közott? Talán gondold át ismét akár "érzelmileg" is!
Rózsika Hatházi
@Freewolf: Megszólítottalak? Az, hogy a te kommented után került sor az enyémre, a véletlen műve. Vagy a balrogé.
Butautáló
Ha ez csak egy kényszermegoldás volt akkor és ott, akkor nincs ebben semmi elítélendő!
Freewolf
@Rózsika Hatházi: Tudod, aranyom, azt szólítok meg, akit akarok! Akkor, amkor akarom!
Nem tetszik? :-)
Tudod, ilyenkor neked kell elgondolkodnod, mi a teendőd!
Freewolf
@Rózsika Hatházi: Mi van drágám? Cica elvitte az összes szürke állományt? Hát ez bizony szomorú! :-))))))))))))))
Rózsika Hatházi
@Freewolf: Miből gondolod, hogy állandóan a neten lógok és a szurkálódásaidra válaszolok? A köztes időben olvasni és keresztrejtvényt fejteni is szoktam. Azonkívül, mivel családom is van azzal is kell foglalkoznom. Nekem a neten lógás nem életcél, viszont mentségemre szolgál, hogy nem munkaidőben használom. Mire vagy még kíváncsi kisfarkas?
Tekla
@Aki Én: Parkolt a dugóban ! Még ha akart volna sem tudott volna elmozdulni onnan!
szettevette
@Szeparepa2: Teljesen igazad van. Van amikor egy órát is lehet araszolgatni. A babák ilyen módon táplása (szoptatás) inkább dicsérendő, mint leszólandó. Lehet, hogy már egy órája egy helyben totyogott a forgalom, a baba pedig jelez ha éhes!
JAJMÁR
@Freewolf: 16:08 Ezt nem gondoltam volna, hogy valaha veled egyetértek, de most igen.
Mivel dugóban történt. Ha a baba nem szopós, nyilván csak odaadja neki az üveget, de ebben az esetben nem volt más lehetősége a nőnek. Persze, ha nem volt az út mellett parkoló, és ha erről az útról semerre nem lehetett letérni, de hát ettől dugó a dugó!
Ha csak simán megáll, feltartja a forgalmat. Ha pedig hagyja, hogy üvöltsön a gyerek, - aki vagy éhes, vagy szomjas - az éppen olyan balesetveszélyes, mert tessék elhinni, az éhes baba hangja nem nyugtatólag hat az anyukára.
butatojas
Nos, én bizony azt a nagyon okos és kedves, macsó képet posztolót beíratnám egy tanfolyamra, ahol talán sikerül a 40-es IQ-ját feltornázni mondjuk 60-ra.
kukac50
Ott volt éhes a baba,kapott enni. Ez a világ legtermészetesebb dolga.
Az aki fényképezte az nem gondolkodott,hogy nem tud félre állni az autóval a dugó miatt akkor ne sírjon az a baba inkább szoptatott. ő szereti a gyerekét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.