Véget vetett 2 éves kapcsolatának Baukó Éva.

A 35 éves műsorvezető konfliktusmentes szerelemre vágyik. A Blikknek elmondta, hogy durva időszakon van túl, és nehéz volt számára az ünnepek alatt egyedül lenni. Korábbi kapcsolatát végérvényesen lezárta a celeb.

Hozzátette:

Igazi se veled, se nélküled kapcsolat volt, mindketten követtünk el nagy hibákat. Azt hiszem, már jóval korábban ki kellett volna lépnem, de túlságosan ragaszkodtam valakihez, akihez nem kellett volna. 

A lapnak arról is mesélt, hogy most, az ünnepek után utazik csak haza családjához.

Imádom a testvéreim gyerekeit, jót tesz majd, hogy egy picit nagynéniskedhetek. Bepótoljuk a karácsonyt.

A munkája kapcsán elmondta, hogy jól érzi magát az RTL-nél, ahol barátokra lelt.

Hozzátette:

Remélem, a ValóVilág után is maradhatok. A munkában jelenleg minden rendben, már csak a magánéletben kell egy nagy újraindítás. Bár rossz egyedül, most egy darabig nem szeretnék kapcsolatot.

Éva közösségi oldalán is kiírta magából bánatát:

Azért azt be kell valljam, nagyon kemény volt egyedül lenni szenteste, karácsonykor és szilveszterkor! A munka, azért kárpótolt, hogy mègsem kellett teljesen minden nap egyedül lennem!

Hozzátette:

A munka ad, adott erőt hogy “túléljek”, de legfőképpen hálát adok a barátaimnak, a családomnak és a munkatársaimnak, hogy végig mellettem álltak! Nem könnyű most sem, és nem volt könnyű akkor sem! Nem sajnáltatni szeretném magam csak hálát adni, hogy vannak az ember mellett olyanok, akikre számíthat (egy ember különösen)! Sajnos ragaszkodtam valakihez, akihez nem kellett volna, de valamiért ennek így kellett történnie, én minden jót kívánok neki, és találja meg a boldogságát! Az embernek egy élete van és én a jövőmre és a karrieremre koncentrálok ezen túl, holnaptól pedig a testemet is edzem, hiszen ép testben ép lélek!

Forrás: Blikk

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
A telefonját kellett markolásznia...Ó de sajnálom! :))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
A telefonját kellett markolásznia...Ó de sajnálom! :))))))
csipetke
Az a pasi,aki hosszabb,és balhémentes kapcsolatot akar,esetleg családot is akar,az nem egy kivénhedt,magamutogató cafrinkát keres.
papa.49
Óh hát nincs kuncsaft ???
A végén még megint számba veheti a békési kocsmákat a maradék piák után kutatva )))))))))))
CsipkeRózsa
Már tavaly ezt a szakítást kitárgyalhattuk, vagy ez már egy másik szakítás? Lehet, hogy a tavalyi eset egy lakhatási probléma volt?
namihami
Hát igen. Ami dráma, az dráma. Meg kell a szívnek szakadni. A qrvanéni falloszmentes szilvesztert volt kénytelen tartani. Miért nem hívta fel a Havast, hogy benézne hozzá.
Hát, mi a DRÁMÁ, ha ez nem?
colibri
Nincs ebben semmi dráma. Csak a megszokott. Az rtl-es munkájára sincs miért büszkének lenni. Lehet, jól hangzik, hogy egy műsor "háziasszonya", de nézhetetlen! Pár perc belőle már hányingerkeltő! Nulla! (a műsor is, a nő is) Pont ezért, 5-10 év múlva is ott fog tartani, ahol most: egyedül ünnepelheti a szentestét, a szilvesztert, a stb, stb... és ezt csak magának köszönheti...
Sofitalista
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a -> tinyurl.com/kp95cw8
simmering73
Az a dráma, hogy már megint erről a matracról írnak.
volvós
A ribancot kirúgta a stricije...vajon hányadszor ??
Egyébként is már kiöregedett a " szakmából "
Yoda69
Volt neki?
Azt hittem kiado szobat keres. Jo regota nem volt hir felole.
Dr plágium
@Cicamama55: Ne sajnáld, biztosan rezgőre állította :)
volvós
" ...Bár rossz egyedül, most egy darabig nem szeretnék kapcsolatot..."
Azért évike az orális szobát ne zárd be...mindig lesz 1-2 dakota, aki
elé pár forintért letérdelsz...ne add fel. csak le !! Sz...gép !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.