Szörényi korábban a Mandinernek adott interjújában mondta el véleményét Bródy szerepvállalásáról az SZFE-ügyben. Szörényi éles kritikával illette egykori szerzőtársát. Az Illés két emblematikus alakja egyre távolabb kerül egymástól.

Ahogy csütörtökön mi is megírtuk, Szörényi Levente indulatos interjút adott a Mandinernek, amelyben nemcsak a Donald Trumpot „szavazástechnikai trükkökkel” megbuktató háttérhatalomról és „a világbolsevizmus martalékává váló” Amerikáról értekezett, hanem az SZFE-s tiltakozásról is, különös tekintettel „a hallgatókat felbujtó”, és szerinte „uralmuk megőrzéséért mindenre képes” tanárokról, valamint egykori zenésztársáról, az egyetemfoglalók mellett kiálló Bródy Jánosról is, akit alaposan kiosztott.

Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni

- mondta Szörényi a lapnak. Hozzátetet:

Bródy az SZFE-s szerepvállalással eddig nem látott mélységekbe »pengette le« magát

A „szabad ország, szabad egyetem” jegyében tüntető hallgatóknak írt csasztuskájával szégyent hozott magára és közös életművük jó részére, beleértve az István, a királyt – véli.

Nemzedékek óta probléma, hogy az SZFE nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából, mondta Szörényi, ezért még irritálóbb az a gőg, ami a tiltakozókat fűti: „ha nem az ő kezükben van az uralom, akkor mindenre képesnek kell lenni.”

Bródy János a Blikknek nyilatkozott Szörényi kirohanásáról, leginkább értetlenségének adva hangot a váratlan hangnem miatt.

Én úgy nőttem fel, hogy ha valakivel bajom van, azt szemtől-szemben megmondom. Leventével körülbelül egy hónapja találkoztam az Erkel Színházban, az István a király operai bemutatóján. Hosszú ideig álltunk egymás mellett a színpadon, együtt zenéltünk, együtt beszéltünk át mindent, ám ott, az Erkelben Levente egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem, vagy azzal, hogy véleményt mondok különböző ügyekben. Most pedig itt van ez a kifakadás, amit egyszerűen nem értek. Az biztos, hogy jó ideig nem szeretnék találkozni Szörényi Leventével...

- nyilatkozta Bródy János a Blikknek.

A HVG emlékeztet,

Szörényi Levente és Bródy János a magyar poptörténelem legfontosabb szerzőpárja, az ő nevükhöz fűződik a magyar nyelvű popzene: az Illés zenekar kezdett el beat-dalokat magyar nyelven énekelni.

Az Illés, a Fonográf dalai mellett közösen jegyzetek több rockoperát is, köztük az István, a királyt.

A rendszerváltás után Szörényi az MDF, Bródy az SZDSZ mellett tűnt fel, azóta többször fellángol közöttük nyilvánosan is az ideológiai vita – teszi hozzá a HVG. Ennek ellenére több produkciót is jegyeztek közösen azóta is.

Legutóbb akkor voltak egy platformon, amikor elfogadták Demeter Szilárd PIM-igazgató, a könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos meghívását.

Forrás: Blikk, 24.hu, Mandiner, HVG

Címlapkép:  Mohai Balázs / MTI

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hagyd a fenébe. Szegény hozzáhülyült a Vezénylőjéhez. Csak a fideszes fejpénzt kell megszolgálnia.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Shikari: Azért nayon híres zenészek is politizálta Ilyen volt példul Händel, akinek a králllal történő alhéja a Vízizenét ereményezte, vagy süket német: Beethoven ki törölte a Npoleonnak aánlott szimfónia címét. És még folytatatnánk a sort...
íyssa
SystemError
@durbincs:
Putrisprolibérhírhamisítócsicskagecineköltözötthülyegyerekakidurbincsmögöttveredmagadenneljobbmunkádazéletbenelegyen!:)
SystemError
@durbincs: Remélem sikerült kiolvasni...:)
verőce21
Megtanulhatná igazán Levente, hogy a liberalizmussal nem fér össze sem a tüntetés, sem a szabad vélemény-nyilvánítás, csak az agresszió…!
nezelodo
@durbincs: Ne irigyeld azt a daliás Levit, kicsit több unicumot öntött magába a K.tóti kocsmában, azért beszélt félre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.