Szörényi korábban a Mandinernek adott interjújában mondta el véleményét Bródy szerepvállalásáról az SZFE-ügyben. Szörényi éles kritikával illette egykori szerzőtársát. Az Illés két emblematikus alakja egyre távolabb kerül egymástól.

Ahogy csütörtökön mi is megírtuk, Szörényi Levente indulatos interjút adott a Mandinernek, amelyben nemcsak a Donald Trumpot „szavazástechnikai trükkökkel” megbuktató háttérhatalomról és „a világbolsevizmus martalékává váló” Amerikáról értekezett, hanem az SZFE-s tiltakozásról is, különös tekintettel „a hallgatókat felbujtó”, és szerinte „uralmuk megőrzéséért mindenre képes” tanárokról, valamint egykori zenésztársáról, az egyetemfoglalók mellett kiálló Bródy Jánosról is, akit alaposan kiosztott.

Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni

- mondta Szörényi a lapnak. Hozzátetet:

Bródy az SZFE-s szerepvállalással eddig nem látott mélységekbe »pengette le« magát

A „szabad ország, szabad egyetem” jegyében tüntető hallgatóknak írt csasztuskájával szégyent hozott magára és közös életművük jó részére, beleértve az István, a királyt – véli.

Nemzedékek óta probléma, hogy az SZFE nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából, mondta Szörényi, ezért még irritálóbb az a gőg, ami a tiltakozókat fűti: „ha nem az ő kezükben van az uralom, akkor mindenre képesnek kell lenni.”

Bródy János a Blikknek nyilatkozott Szörényi kirohanásáról, leginkább értetlenségének adva hangot a váratlan hangnem miatt.

Én úgy nőttem fel, hogy ha valakivel bajom van, azt szemtől-szemben megmondom. Leventével körülbelül egy hónapja találkoztam az Erkel Színházban, az István a király operai bemutatóján. Hosszú ideig álltunk egymás mellett a színpadon, együtt zenéltünk, együtt beszéltünk át mindent, ám ott, az Erkelben Levente egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem, vagy azzal, hogy véleményt mondok különböző ügyekben. Most pedig itt van ez a kifakadás, amit egyszerűen nem értek. Az biztos, hogy jó ideig nem szeretnék találkozni Szörényi Leventével...

- nyilatkozta Bródy János a Blikknek.

A HVG emlékeztet,

Szörényi Levente és Bródy János a magyar poptörténelem legfontosabb szerzőpárja, az ő nevükhöz fűződik a magyar nyelvű popzene: az Illés zenekar kezdett el beat-dalokat magyar nyelven énekelni.

Az Illés, a Fonográf dalai mellett közösen jegyzetek több rockoperát is, köztük az István, a királyt.

A rendszerváltás után Szörényi az MDF, Bródy az SZDSZ mellett tűnt fel, azóta többször fellángol közöttük nyilvánosan is az ideológiai vita – teszi hozzá a HVG. Ennek ellenére több produkciót is jegyeztek közösen azóta is.

Legutóbb akkor voltak egy platformon, amikor elfogadták Demeter Szilárd PIM-igazgató, a könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos meghívását.

Forrás: Blikk, 24.hu, Mandiner, HVG

Címlapkép:  Mohai Balázs / MTI

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hagyd a fenébe. Szegény hozzáhülyült a Vezénylőjéhez. Csak a fideszes fejpénzt kell megszolgálnia.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Hagyd a fenébe. Szegény hozzáhülyült a Vezénylőjéhez. Csak a fideszes fejpénzt kell megszolgálnia.
RonaGyuri
Szörényi a létezőben is fikázta Bródyt, mert az nem volt elég simulékony az uralommal szemben! =))
Lepényleső
Bródy ne értené ezt ..., - amikor számtalanszor láthatta ezek mikor cseréltek mezt?
jancsipapa
Igaza van a Bródynak. Mi az,hogy másnak is van véleménye . Pláne,hogy más ,mint az övé. Az igazi liberális nem tűrheti .. ( Talán sok mindent fel lehet róni a Szörényinek ,de azt az egyet ,hogy Fidesz-párti lenne semmiképpen ...)
csipetke
Szörényi is beállt a seggnyalók közé?Valamiért sose volt szimpatikus
csak úgy....
azért az beszarás és undormány,hogy egy állítólagos demokratikus bagázs ellenségeket kreál még a régi kollégákból,barátokból is...
undorodok a fidesztöl,erre még a tetves komcsik sem vetemedtek volna!
terlasz
Kedvelem Szörényit, de nagyon eltévedt a politika útvesztőiben.
creativehun
@jancsipapa: Nem érted vagy nem akarod érteni a lényeget?! " Én úgy nőttem fel, hogy ha valakivel bajom van, azt szemtől-szemben megmondom." Bródy egy szóval sem bírálta Szörényi ideológia irányultságát...mindössze annyit sérelmezett,hogy Szörnényinek lehetősége lett volna szemtől-szembe elmondani neki..nem a médián keresztül üzengetni! Tényleg nem érted?
SystemError
Ez valahol egy szomorú történet. Azért mégsem egy Orbán-Simicska barátságról beszélünk.
terlasz
@jancsipapa: Miket írogatól itt össze meg vissza?
SystemError
Nekem amúgy kurvára elegem van ebből a fasiszta náci rendszerből, hogy amúgy jóérzésű emberek állít szembe egymással. Szörényi azért nem egy Kásler vagy egy Gulyás Gergő, akikből folyik a szar, hogy legyen jacht év végén.

Ez is feladat lesz itt egy új jogállamnak, hogy a jobboldalnak visszaadja az egészséges hitét, amiben egy másként gondolkodó ember, nem ellenség és fordítva.
ómió
Az efftársi loyalitásáról szó se esett?
cikicakk55
@jancsipapa: Már pedig nagyon úgy néz ki,hogy Szörényi FideSSes seggnyaló lett. Ekkora baromságot normális ember még csak nem is gondolhat mint Ő. Az Illés zenekar évtizedeken keresztül ontotta a jobbnál jobb dalokat. Azokat párt állás nélkül szerették az emberek. Már miért ártott volna Bródy a zenei múltjuknak és a Rock operáiknak? Nagyot csalódtam Szörényiben. Bródyt mindig is tiszteltem,mert az igazság mellett állt ki mindig és soha nem volt színjátszó a személyisége.
cirip
"...ott, az Erkelben Levente egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem,.." Miért moindta volna, nem azért voltak ott, hogy ezzel letámadja, ezzel előálljon az operában!

"Nemzedékek óta probléma, hogy az SZFE nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából, mondta Szörényi, "
Hát igen. Ez politika nélkül is így igaz.
cikicakk55
@cirip: Azért ne hasonlítsd össze a régi nagy színészeket a mostani színészekkel. Akkor még nem volt más lehetőség,csak a Magyar és a Szovjet filmek mint nézni és látnivaló. Nem túl sok film készült,ám azok befutottak,mert az emberek imádtak moziba és színházba járni. Ma már ugye láthatunk több mint 100 tv csatornát,moziba már ritkábban járnak az emberek ,mert drága a jegy és ott az internet. Nem készül még annyi film sem,mint régen. Színházba is csak egy elég szűk réteg jár el. Vannak ma is kifejezetten jó színészek,csak elnyomja Őket a kereskedelmi tv-k valóság show műsorai,lenyomják őket az olyan celebek,mint Majka, VV Évi, Győzike, Kiszel Tünde, Fekete Pákó,stb. Nem nagyon értem mi a gond az SZFE háza táján,de a fiatalok egész biztos nem ok nélkül lázadtak fel.
SystemError
@durbincs: Gyerek tudja már, hogy hírhamisító köcsög a fater?:)
SystemError
@durbincs: Téged az a leváltott NHH új vezetője fog nagyon várni. Bocs titeket..:)
SystemError
@durbincs: Gyerek tudja már, hogy mekkora anyabaszó hírhamisító papika?
csak úgy....
@Shikari: te csak azzal értesz egyet,aki veled egy sorban nyal!:)
szánalmas vagy tibi.
vitriol
szörényinek sikerült többszáz szinészt megsértenie, minek nyitja ki a száját az, aki már a demenciával kűzd!
kokopelli
@cikicakk55: Megállapítható,hogy mindig akkor lépnek előre a valamikori "másodhegedűs"-ök,amikor az új politikai
vezető oldal azt helyesli,ill. vevő a hazugságra!Az,hogy valós-e a duma az mindegy! Kajálja a nép oszt annyi !
silber13
@Shikari: Már miért is hülyülne el Bródy? Sokkal nagyobb a valószínűsége Szörényi megbuggyansának-4 Az István a király óta érdemi munkát semmit nem csinált, csak eléggé sűrűn bucsúkoncerteken vesz részt ami egy nagy nulla Bródy legalább lemezeket jelentetett meg.
karma1
@cirip: Latszik, hogy halvanylila fingod nincs a dolgokrol... Lejott ugyanis egy olyan cikk az ellenzeki sajtoban, aki csak az elmult ket ev alatt kijott diakok, vegzos szineszek, rendezok neveit es munkait, elert eredmenyeit sorolja, - hat leesne az allad, ha elolvasnad. A masik dolog pedig; nem, valoban nem az Erkel bufejeben vagy oltozojeben kellett volna ilyeneket megbeszelni, de ha szorenyinek valami baja volt mar akkor is - elmeletileg lehetett, mert az SZFE melleti kiallasa akkor mar megtortent idoben - de ha szorenyinek valami baja lett volna,ismetlem, akkor azt kellett volna mondania Brodynak, hogy "szeretenek veled valamit megbeszelni, kettesben, mert szerintem szot erdemel a mondanivalom.Ezt a par szavas mondatot keptelen volt kinyogni az 55 eve vele dolgozo szerzotarsanak, akkor ki a szar kettejuk kozul? Viszont arra volt esze, hogy olyan dolgokrol IS beszeljen az ujsagironak, amire Brody egyaltalan nem kerte fel! Szoval szorenyi sem mas, mint egy ujabb, kioregedo es ettol panikolo seggnyalo, aki pont megfelel a fo"ni igenyeinek, aki mellett akar magasnak is mutatkozhat egy mosolygos kepen, a Karmella erkelyen...:( Sajnos, szorenyi sullyedt le, nem Brody forgatja a koponyeget
karma1
@cirip: Szoval mielott lelkesen elkezdesz bologatni egy seggnyalonak, es keszpenznek fogadod el a baromsagait, hamis vadjait vagy eppen ex cathedra kijelenteseit, akkor azert olvasd el ezt a cikket:
balramagyar.hu/2020/11/20/juszt-beragott-nyilt-levelben-kuldte-el-szorenyi-leventet-a-francba/, de itt vannak reszletek:
"2019-ben két színészosztály végzett az egyetemen. Már a képzés során országos ismertségre tett szert Bajor Lili, Nagy Katica, Brasch Bence, Hajdu Tibor vagy Szalay Bence.

A hallgatók vizsga- és diplomafilmjei 27 országban 93 nemzetközi fesztiválon 17 díjat nyertek. Kovács István: Ostrom c. filmje – mely egyben a tanév legnagyobb sikerét is elérte a diák Oscar-díjával. A dokumentum filmesek által készített vizsga- és diplomafilmek több mint 300 nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek a világ 90 országában.

A hallgatók filmjei több, mint 50 nemzetközi díjban részesültek.

Szóval Levente, ha csak találomra kiválasztom egy évfolyam egy osztályát, már akkor is sűrű bocsánatkérésekkel tartozol. Íme a Kerényi Miklós által vezetett és 1996-ban végzett színészosztály: Crespo Rodrigo, Gubás Gabriella, Hevér Gábor, Kardos Róbert, Kocsis Pál, Kovács Vanda, Major Melinda, Mészáros Tamás, Nyári Oszkár, Timkó Eszter, Varga Zsuzsa, Viczián Ottó, Vida Péter. "
Csak ENNYIRE " kis senkik, tehetsegtelen szineszek, rendezok" jottek ki az SZFE-rol...
silber13
@Shikari: bródy még csak - csak zenél, lemezt csinál fellép de Szörnyű Levente semmi ilyesmit nem művel, ő végérvényesen befejezhette a muzsikálást ésha valaki,akkor őaztán politizál.
silber13
@Shikari: Azért nayon híres zenészek is politizálta Ilyen volt példul Händel, akinek a králllal történő alhéja a Vízizenét ereményezte, vagy süket német: Beethoven ki törölte a Npoleonnak aánlott szimfónia címét. És még folytatatnánk a sort...
íyssa
SystemError
@durbincs:
Putrisprolibérhírhamisítócsicskagecineköltözötthülyegyerekakidurbincsmögöttveredmagadenneljobbmunkádazéletbenelegyen!:)
SystemError
@durbincs: Remélem sikerült kiolvasni...:)
verőce21
Megtanulhatná igazán Levente, hogy a liberalizmussal nem fér össze sem a tüntetés, sem a szabad vélemény-nyilvánítás, csak az agresszió…!
nezelodo
@durbincs: Ne irigyeld azt a daliás Levit, kicsit több unicumot öntött magába a K.tóti kocsmában, azért beszélt félre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.