Az orosz embereknek és Putyinnak üzent a Facebook oldalára feltöltött videójában Arnold Schwarzenegger – írja a Blikk.hu.

 Arnold Schwarzenegger: "Most elmondom az igazságot"

Fotó: TOLGA AKMEN / AFP

Schwarzi a videó elején elmondott egy történetet egy orosz emberről aki a példaképe lett.

"1961-ben amikor 14 éves voltam, egy barátommal együtt elmentünk Bécsbe a súlyemelő világbajnokságra. Itt találkoztam először Yuriy Petrovich Valsov-val, aki megnyerte abban az évben a világbajnokságot. A barátommal együtt valahogy bejutottunk a backstage-be, és egyszer csak ott állt előttem a világ legerősebb embere. Megszorította a kezem és rám mosolygott, soha nem felejtem el azt a pillanatot. Ezután kezdtem el én is a súlyemelést, azóta csak tisztelettel és szeretettel tudok az orosz emberekre gondolni"

- mondta a videóban az egykori színész, aki ezután elmondta az "igazságot" az ukrán-orosz háború kapcsán.

"Akármit is gondol mindenki, ez nem az orosz emberek háborúja. Az egész világ Oroszország ellen fordult, azért mert megtámadták Ukrajnát. Városokat romboltak le, civil emberekre bombáztak és már 3 millió ukrán embernek el kellett menekülnie a hazájából. Oroszországot pedig komoly szankciókkal sújtották világszerte, szinte ellehetetlenítették az országot."

Majd így folytatta :

De kérdem én: arról szó esett valaha is, hogy mennyi orosz katona halt meg eddig? Az orosz kormány hazudott a katonáinak, egy részüknek azt mondták nekik, hogy nácik ellen fognak harcolni, a másikaknak azt, hogy az ukrán népet fogják megmenteni, másoknak meg azt, hogy szimplán tréningezni mennek majd.

Arról, hogy mit üzent Schwarzenegger az orosz embereknek, a Blikk.hu cikkében olvashat. 

Forrás: Blikk.hu 

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
driv3r
"Az orosz emberek bő kétharmada - 68% - támogatja a háborút

Mi egy nép? Mennyiből áll egy nép? Szerinted, Amerikában élő osztrák - aki már nem az osztrák nép tagja?
Anyádra hányd rá a hülyeségeidet, vén geci... vénségében megbutult geci!
Gazella
Ez a demens hülye még mindig azt hiszi, hogy ő a rambó. Nem veszi észre hogy elszálltak az évek felette...
jesz
elgondolkodtató, milyen képzett lehet az a fiatal fiú, ha nem veszi észre, hogynhintába ültették? Ezek az orosz (sor)katonák miről beszélgethetnek amikor kicsit csendesedik a fegyverropogás?

Nem tanultak az öregek elmondásából, hogy 56-ban a Dunánál keresték Szuezt..?

Tudom, ez rég volt, de a suttogó propaganda az örök...

Hogy a svájci négerre most rájött a szentimentalizmus? A fene sem érti...
driv3r
Arnold Schwarzenegger, van egy rossz hírem a számodra. Nagyon sajnálom, hogy ezt tőlem kellet megtudnod. I am sorry for your loss

Meg fogsz halni - immár hülyén. (az "immár hülyén"-re gondoltam igazi veszteségként)
Maghalhattál volna okosan is, de végül hülyén halsz meg.
Katalina62
Szerintem, lehet, hogy nincs teljesen igaza, de nem mondott olyan egetverő hülyeséget, hogy ilyen csúnyán ekézni keljen! Ő a háboru áldozataiért szolal
Katalina62
Szerintem, lehet, hogy nincs teljesen igaza, de nem mondott olyan egetverő hülyeséget, hogy ilyen csúnyán ekézni keljen! Ő a háboru áldozataiért szólalt fel! Mert az orosz egyszerű kisember, ép úgy áldozat lehet, mint az ukrán!
Katalina62
Folytatva, és ebből a szempontból szerintem, igaza van! Kéretik nem szidni anyukámat! Ja és nem vagyok vén demens,sem!
driv3r
@KisTehen: "Arnold játszott orosz kgb-s szerepet ..."

Ezzel mi takarsz mondani?
Kicsit árnyaltabban fogalmazva: Ezzel mit akarsz "sugallni" a világ összes fideszes hülyéinek?
Clavigo
@KisTehen: Remélem nem fertőző a marhákra jellemző szivacsos agysorvadásod..?
human
@KisTehen: Hisztérikusan vergődsz a kommentfalakon. Jó ezt látni :)
ómió
Nem baj, "Svarci"! Okosabb már te sem leszel!
Aki Én
@KisTehen: Miért lenne fideszes? Nem értetted miről beszél?
A fideszes Putyint és hatalmát mentegeti, nem a lebutított népet.
Yoda69
Sajnos a magyarok ugyanugy vannak agymosva mint az orosz emberek. Annyi szerencsenk nekunk van, hogy itt azert a tarsadalom demokratikus fele meg latja az igazsagot. Viszont ha most aprilisban ujra O1G nyer,m akkor menthetetlenul az orosz sorsra jutunk hosszu hosszu evtizedekre,
nemkati
@KisTehen: 19:20
Arnold nem fideszes. De szereti a fideszeseket. Merengj el ezen a képen, legalább 7 éve tart a nagy szerelem a két oroszimádó között.
cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1502/20150223orban-viktor-arnold-schwarzenegger-terminator.jpg
Baker
@KisTehen: Putyin viszont nem játszotta, hanem KGB-s.
kotos
@Yoda69: Mindenki agymosott. De természetesen a legfejlettebb világ (nyugat és gyarmataik) polgárai a legagymosottabbak, mert ebben a tudományágban is ők a legfejlettebbek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.