Már többször felröppent a hír, hogy vége a rapper és a nála 18 évvel fiatalabb szerelme kapcsolatának, de most úgy tűnik: valóban szakított a pár.
Korábban boldogan posztoltak közös képeket. Fotó: Instagram/L.L. Junior
L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata kicsivel több, mint fél évet bírt. A rapper tavaly novemberben vállalta a kapcsolatát a nála tizennyolc évvel fiatalabb énekesnővel, ám úgy tűnik, hét hónap után már nem alkotnak egy párt. A közösségi oldalaikon kikövették egymást, Dárdai Blanka pedig – egy tavaly novemberi kép kivételével – az összes közös fotójukat eltüntette az Instagram-oldaláról – írja a Blikk.
A lap értesüléseit egy, a párt jól ismerő informátor is megerősítette, aki elmondta, hogy az utóbbi időben egyre több probléma ütötte fel a fejét köztük.
Már a kapcsolatuk eleje óta rengeteget veszekedtek, az utóbbi időben pedig különösen puskaporos volt közöttük a hangulat – fogalmazott a Blikknek az informátor.
Blanka nemrégiben a Lilulandben is panaszkodott problémáikról.
"Nehéz életszakaszunk van. Külön-külön is vannak elintézendő dolgaink, és a minőségi idő most annyi, hogy ott vagyok vagy ő átjön, és egymással tudunk beszélgetni. Most, hogy Dominikán voltunk, egy hónapig nem tudtuk kikerülni a problémákat, úgyhogy leraktuk a kapcsolatunk első, nagyon erős tégláját" – mondta az énekeső.
A rapper és Blanka korábban többször osztott emg közös képeket a közösségi oldalakon, de most egyáltalán nem mutatkoznak együtt, és az énekesnő törölte a korábbi közös fotókat is.
A Blikk kereste az ügyben a feleket, ám Dárdai Blanka eddig nem volt elérhető, L.L. Junior pedig – bár nem cáfolta az értesüléseket – nem kívánt nyilatkozni magánélete alakulásáról.
Pláne ha ez a LL faszi beleköp a levesbe, hogy nehogymá...
Viharos kapcsolat lesz a következő is...hacsak el nem megy a buksza Balira pihenni.