Türk Róbert Dániel öt nappal a gyilkosság után is a rendőrség körözési listájának élén szerepel.
Fotó: Instagram
A Blikk információi szerint a BRFK gyilkossági nyomozói külföldön is kereshetik az elkövetőt.
A lap megkereste a Velence környéki Spresianóban lakó Andrea Michielint, aki négy évig volt a magyar lány kedvese, ám tavaly elváltak az útjaik, s Petra akkor költözött haza Olaszországból.
Nem kizárt, hogy a több száz kilométernyi távolság ellenére is megmaradt, erősnek tűnő barátság volt az alapja Türk Róbert Dániel féltékenységi rohamainak.
"Békében és barátságban váltunk el, de pont ebből adódtak a bajok. Petra új párja ugyanis nehezen viselte, hogy az ex, vagyis én, még mindig része vagyok a korábbi kedvesem életének"
– mondta az olasz férfi egy magyar ismerősén, Farkas Éván keresztül a Blikknek.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A láthatást ide keverni olyan fokú lila ködöt jelent, ami szinte minden képzeletet felülmúl.
Nem az én meglátásommal van a baj, hanem azzal, hogy nem tudsz higgadtan gondolkodni. Tehát számolj 100-ig, és fuss neki újra.
Amikor olvasol próbáld azt olvasni, amit leírtam, nem azt, amit te gondolsz, hogy leírtam. Ne lásd bele a kis, belső panelgyűjteményedet :)
Ebben az esetben az írásomba már nem fogod a kényszerképzeteidet belelátni :)
És ha már ott vagy, válaszolj arra a kérdésre, amit feltettem: te mit tennél? (esetleg csak azért volt a "kirohanásod", hogy nem kelljen válaszolnod?)
nehogy már te akard megmondani bárkinek is, hogy elítélheti az információi alapján, vagy nem.
ki a beteg fasznak hiszed magad, te ostoba lúzer.
Na hát ez meg:
,,Én nem szoktam ítélkezni, csak akkor, amikor vagy tudom mi történt,"
Minden ostoba alaptalan gondolatodat tényként kezeled, már felhívtam erre a figyelmed majom.
Mekkora önelégült ostoba suttyó vagy te...
Mert van egy önálló véleményed, ami ennek a buta tahónak nem tetszik.
Nézd meg milyen hosszan beszél a semmiről mindig, aztán azt ugatja, hogy nem szokott ítélkezni.
Jesszusom, ez még butulni is tud.
Új hozzászólás