Nem babra megy a kviddics

Minden eddiginél komorabb és baljóslatúbb mesével érkezett meg a Harry Potter sorozat hatodik fejezete. A sötét erők fenyegető jelenléte és fékevesztett tombolása vészterhes napokat igér Roxfort lakóinak, a boszorkány- és varázslóképző tanoda lakói nyomozói feladatokkal találják magukat szemben. Itt már nem babra megy a seprűnyélen lovagolva játszott kvaddics. David Yates rendező, az angol televíziózás tapasztalt rókája, ráérzett a korhangulatra, s J. K. Rowling regényének sötét tónusában vitte tovább a történetet. Már az előző filmben is rémálomszerűvé növesztette a fantazy-világ gonosz erőit, erre még rátett egy lapáttal. A sötét nagyúrnak emlegetett Voldemort ugyan nem jelenik meg, de flash back jelenetekben a varázsló tanoda diákjaként látjuk, miután egy szörnyűséges árvaházból kimenekítette őt az excentrikus bájital-tanár, Slughorn (a rokonszenves Jim Broadbent). Slughorn lelkét nyomja a súly, hogy tanítványa a világ leggonoszabb erőjévé növekedett. Diákok és tanáruk feladata az, hogy kinyomozzák a nagy titkot, Voldemort sebezhető pontját. Folyik a nyomozás, ám - ilyen a sorozatok természetrajza - a gonosz nagyúr Achillés-sarkára a következő filmig homály borul. Harry annyit tud meg ebben a filmben, hogy ő a kiválasztott, akinek szembe kell majd néznie Voldemorttal. Addig viszont másvalakit, egy hirtelenszőke fiú képébe bújtatott gonoszt küldenek a nyakára, hogy megölje őt. Romantikus fantazy-fordulatokban tehát nincs hiány.