"Ez óriási áttörés" – Felfedeztek egy szert, ami a halál torkából ment ki koronavírusos betegeket

A súlyosan fertőzötteknek ez jelentheti a különbséget élet és halál közt.

Ezekkel a szokásokkal megúszhatja a rákot

Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy mennyi mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a daganatos betegségek kialakulását. Ez persze nem jelenti azt, hogy a betegség nem lehet reális veszély minden szabály betartása után is, az alább leírtak azonban bizonyítottan csökkentik a kockázatot.

Romániában új erőre kapott a koronavírus

Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket.

Élet és Halál között – a Cotard-szindróma

Az emberiséget mindig is ámulatba ejtették az elme varázslatos titkai. Van, aki tagadni próbálja, azonban kétségtelenül mindenki kíváncsi egy nem mindennapi, átlag feletti tudat működésére.

Legyőzte a rákot Iker Casillas párja

Sara Carbonerónál, Iker Casillas párjánál tavaly rákot diagnosztizáltak, meg kellett műteni. A szépséges műsorvezetőnő most már jól van, és a rövid haj is remekül áll neki.

Kóbor János, Benkő László és az egészség —  Forever Omega! - Igen DE

A rockzene barátai itthon és Európa szerte  egyaránt várják, hogy  az Omega a pandémia után végre visszatérjen a koncérszínpadokra. 

Fogjunk össze a kicsi Noelért! Gyűjtést szerveztnek az SMA-s kisfiúnak a világ legdrágább gyógyszerére

Több civil szervezet is gyűjt a kisfiú számára, közülük többen korábban az SMA-s Zentét is segítették.

Ez lenne az igazság Kim Dzsong Un állapotáról? Újabb információk érkeztek

Még egy ország hírszerzése véli tudni az igazságot.

Elképesztő jelentés a vírus poklából: pont azért nő a halottak száma, mert lélegeztetőgépre kötik őket?

Zavarbaejtő videót tett közzé egy New York-i orvos, melyben azt a kérdést veti fel: vajon nem tesznek-e nagyobb kárt a koronavírusos betegek tüdejében a lélegeztetőgépek, mint hasznot?A kérdés csak látszólag önellentmondás: valójában arról van szó, hogy míg a súlyos tüdőgyulladásban szenvedőknél általában a teljes...

Csak ma reggelik 73 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma

A halottak száma is lassan eléri a hetvenezret.

Szomorú mérföldkő: átlépte az egymilliót a koronavírussal fertőzöttek száma

Mérföldkőhöz érkeztünk, már egymillióan fertőződtek meg.

A világtörténelem legnagyobb és leghírhedtebb járványai

Hogy melyek volt a legnagyobb járványok valaha?

Házi karanténba vonul Angela Merkel

Házi karanténba vonul Angela Merkel német kancellár, mert koronavírus-fertőzést mutattak ki egy orvosánál – közölte vasárnap a szövetségi kormány szóvivője.

Koszovóban és Észak-Macedóniában is meghalt az első beteg

Koszovóban és Észak-Macedóniában meghalt az első beteg; Bosznia-Hercegovina háromtagú elnöksége pedig azoknak a határátkelőknek a lezárását követeli, amelyek közelében nem állítottak fel karanténsátrakat.

Mi történik, amikor tesztre visznek?

Egy koronavírus-teszten átesett személy meséli el, mit tapasztalt a háziorvossal való beszélgetéstől kezdve a Szent László kórházból történő hazajutásig.

A háziorvosok úgy érzik, cserbenhagyták őket

A Háziorvosok Online Szövetségének felmérése szerint a válaszadók nyolctizedének nincs elegendő és megfelelő védőfelszerelése. Már az alap fertőtlenítők beszerzése is nehézkes számukra, a védőruházaté pedig szinte elérhetetlen.

Heten vannak intenzív osztályon

Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Orosz katonai segélyszállítmány indult Olaszországba

Katonaorvosokat és egészségügyi felszelést szállító orosz Il-76-os szállítógépek indultak el vasárnap a Moszkva melletti Cskalovóvól a Rómához közeli Pratica di Mare-i olasz katonai reptérre.

Időseket figyelmeztető plakátot adtak ki

Internetről letölthető plakáttal egészült ki az idősek védelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés – jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: Donald Trump elmondta, hogyan gyógyítaná a betegséget

Az amerikai elnök szerint léteznek alkalmazhazó terápiák, többek között egy malária elleni gyógyszer.

Súlyosbítják a betegséget a gyulladáscsökkentő gyógyszerek?

Nem javasolja gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését a koronavírussal fertőzötteknek Olivier Véran francia egészségügyi miniszter, mert az súlyosbíthatja a betegség lefolyását.

Jó ötlet betegen szaunázni?

Sokan járnak fürdőkbe vagy wellnessezni a téli hónapokban, mert úgy gondolják, hogy ezzel – különösen a szaunázással – megelőzhető a megfázás vagy az influenza. De mi a helyzet akkor, ha már a kórokozók megtámadtak bennünket?

Az LMP a plázákat is bezáratná

Az iskolákkal együtt hétfőtől be kell zárni a plázákat is, csak a gyógyszertáraik és az élelmiszerboltjaik maradjanak nyitva – írta szombati közleményében az LMP.

Megérkeztek a kórházba az Olaszországból hazatérő diákok és kísérőik

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza – közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is – közölte a Zrt. vasárnap.