Tatárszentgyörgy

Természetesen a cigány politikusok népes tábora kiált ismét rasszizmust és már bizonyítottnak látják, hogy ok nélkül, pusztán etnikai hovatartozásuk miatt ölték meg az áldozatokat, feltételezhetően puskával.

Cigánypolitikánk csődje

A kabinet úgy tesz, mintha a legkisebb mértékben is befolyásolná az eseményeket, apparátusai futószalagon gyártják a senkinek sem hiányzó, üres frázisokkal teli dokumentumokat.

Az ózdi nyomortanyáról menekült, a tűz visszaűzte

"Nem cigány módra próbáltam élni [...]sikerült szépen élni, tisztán élni, az udvarom nem koszos, nem szaros."

Pályázatot hirdet a rendőrség roma fiatalok számára

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr- főkapitányság pályázatot hirdet a középiskola második vagy harmadik évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére.

A Lungo Drom közleménye

A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség nevében kijelentjük, hogy Bayer Zsolt Magyar Hírlapban tett kijelentése, miszerint a veszprémi késelés elkövetőit állatnak nevezte, sem a szervezetünk számára, sem a tisztességesen élő cigányság számára nem volt sértő, mert az ilyen súlyos bűncselekményt...

A mindennapok szara - Cigányok és cigányabbak

Napok óta ég a média, s égnek vele együtt a kisebbség kisebb s nagyobb prominensei, meg persze azok, akik semmiről sem tehettek, csak rosszkor voltak rossz helyen a génállomány kiosztásánál.

Egy szlovák lap lerántja a leplet a Veszprémi gyilkosság mögötti viszonyokról

A Magyarországról érkező híreket követve a héten néha az volt az ember érzése, hogy az ország csak egy lépésre van a tömeges erőszaktól.

Exkluzív videofelvételek a veszprémi késelés helyszínéről

A veszprémi rendőrök a szórakozóhelyen készült összes felvételt átadták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak, így próbálnak minél több embert beazonosítani

SZDSZ: Nem szabad rasszista kijelentésekkel tovább szítani a feszültséget

A "cigánybűnözés" és más rasszista kifejezések a szélsőségek malmára hajtják a vizet, ezért nem szabad megengedni - mondta Horn Gábor csütörtökön az utóbbi hetekben történt miskolci és veszprémi esetek kapcsán.

Újra a cigányozásról

Érdekes, hogy elég sokan félreértelmezik a felháborodott többséget, az un "cigányozókat".

Középpontban a cigánybűnözés

Szíven szúrták Marian Cozmát, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának román válogatott játékosát.

Súlyos vádak Hajdúszoboszlón - a jegyző tagad

Február 6-án tartott sajtótájékoztatót Galyas István, a hajdúszoboszlói Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

"Polgárháborúval fenyeget a magyarok növekvő cigányellenessége"

A magyar társadalom cigányellenessége olyan irracionális méreteket ölt, hogy polgárháború veszélye fenyeget, ha nem állítjuk meg a többségi társadalom és a romák szembefordulásának folyamatát - mondta Ladányi János, szociológus.

Nyakunkon a spenótbűnözés

Mert ugye ki berzenkedik a spenóttól?

Sírva búcsúztak Marian Cozmától Szegeden

Mintegy 5-600 fős gyászoló tömeg vett búcsút a tragikus körülmények között elhunyt Marian Cozmától.

Senkinek sem szúrt szemet, miből élnek Sztojkáék?

"Hatalmas puccos ház, drága autók, feltűnő ékszerek, kopaszra borotvált fej, kivillanó tetkók: mondjak még valamit?

Senkinek sem szúrt szemet, miből élnek Sztojkáék? Töltött már ki adóbevallást?

De arról nem tudok, hogy bármit is dolgozna.

Veszprémi gyilkosság. Késekkel és kardokkal vonult fel Siófok egyik sétányán.

Nem ismeretlen a balatoni éjszakában sem a veszprémi késelésért felelős banda; ahol tagjai megjelentek, ott

Rosszkor rossz

Ha az elkövető cigány, akkor egy picit jobban gyűlöljük, mint akkor, ha fehér lenne.

Megdöbbentő videó: Cozma gyilkosai késekkel, kardokkal vonultak Siófokon is

Siófokon is garázdálkodtak azok az enyingi férfiak, akik a hétvégén Veszprémben szíven szúrták a román kézilabdázót, Marian Cozmát.

Videó: Cozma és gyilkosai

1:06-nál kézenfogva barátnőjével Cozma.

Nyugati média a miskolci „cigányproblémáról”

Nyugati hírcsarornáknak készít dokumentumfilmet egy forgatócsoport Miskolcon.

Bűnöző cigányok márpedig vannak

Épp a napokban beszélgettem egy ismerősömmel arról, hogy voltaképpen nem túl sokféle kimenetele lehet annak az elsősorban közrendvédelmi, közbiztonsági problémának, amelyet a cigány és a magyar szokások, viselkedéskultúra eltérése okoz.

Enyingen rettegnek Arkan kommandósaitól

- Maga csak ne sokat kérdezősködjön, mert úgy jár mint a leszúrt kézilabdázó.

Enyingen rettegnek Arkan kommandósaitól

- Maga csak ne sokat kérdezősködjön, mert úgy jár mint a leszúrt kézilabdázó.

Gárda toborzóra érkeztek a romák

Legalább kétszáz cigány jelent meg vasárnap délután Ózdon, azon a helyen, ahová tagtoborzót hirdetett a Magyar Gárda.

Marian Cozma halálát romák okozták - A románok kimondták, amit a magyarok nem mernek?

A román médiumok tényként közlik azt az értesülést, miszerint a támadók roma származásúak voltak. Ezt a magyar rendőrségi források is megerősítették nekik, de Magyarországon érdekes módon hírzárlat van.

Késelés Budapesten a X. kerületben is

Egy 12 és egy 18 éves fiú megkéselte a 31 éves dorogi férfit.

Lincseléstől tart a rendőrség Veszprémben

Nagyon fontosnak tartjuk ebben a pillanatban, hogy ne

Meggyilkolták az MKB Veszprém beállósát - a román sajtó szerint cigányok

A banda egy nagy darab embert keresett - aki már nem volt ott -, akivel még pénteken