A nők elleni erőszak ellen szólalt fel a Momentum
A Momentum és számos női civil szervezet a nők elleni erőszak áldozataira emlékezett a Karmelita kolostor előtt szombaton, a Nők elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján – írta meg az MTI.
Nem mentették fel a férfit, aki folyamatosan erőszakolta a nevelt lányát 5 és 16 éves kora között – De nem kapott túl sokat
15 évet kapott ezért.
Egy idős férfi megverte a háziorvosát – Elképesztő oka volt rá
Nem állította ki neki a véleményt, amire szüksége lett volna.
Annyira elszaporodott a családon belüli erőszak, hogy már magát a család intézményét veszélyezteti
Kínában felháborodást váltott ki egy fényes nappal elkövetett gyilkosság, amelyet videóra vettek és széles körben terjesztettek a közösségi médiában.
Szakszervezetek a rendőrállamban - Legyenek a pedagógusok és szakszervezeteik igazi gyermekvédők
A PDSZ és a PSZ önmagukhoz képest szinte mindent megtettek a pedagógusokért – most azonban több kell: kiállni a diákokért.
Brutális támadás: Két 15 éves fiú megharapott, megvert és megerőszakolt egy tinilányt Miskolcon
Vádat emeltek két 15 éves fiú ellen, akik bántalmaztak és megerőszakoltak egy velük azonos korú lányt.
Csak nehogy elvegyék a -közlekedési- kultúránkat - Kis koccanás, nagy köpködés
Emlékeznek még arra a kékplakát-dömpingre, amiben a regnáló kormány azzal riogatta a hon polgárait, hogy jönnek a menekültek és annyi a mi évszázados keresztény kultúránknak?
Várandós nőt erőszakolt meg egy tartalékos katona Miskolcon – 6 év börtönt kapott
Szexuális erőszak bűntette miatt nem jogerősen hat év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön a tartalékos katonát – számolt be róla az MTI.
12 kifogás, amiért a nő tűri az erőszakot! De miért!?
Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel.
Ütni a feleséget teljesen természetes? Erőszakfajták
A házastársak közti erőszak (beleértve a megerőszakolást is) minden társadalmi rétegben előfordul és sokszor éveken át kíséri egy pár életét.
Családon belül erőszak - miért tűröd???
Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.
Kuruc.info - Ötéves húgát erőszakolta meg egy 14 éves az újpesti gyermekotthonban - a származásukra rákérdezni tilos
Történt, hogy az újpesti átmeneti gyermekbefogadóban abúzus esett meg, egy 14 éves báty a saját 5 éves húgát erőszakolta meg. Az intézmény vezetője igyekezett ezt elhallgatni.
Szörnyű! Mindkét karját eltörte egy gyerek az osztálytársának Zagyvarékason
Saját osztálytársa törte el egy zagyvarékasi diák mindkét karját – itt a videó az esetről.
Szexuális erőszak - Ítélet Veszprémben
Egy 2020-ban elkövetett szexuális erőszak miatt ítélt el két mongol férfit a Veszprémi Járásbíróság – közölte a Veszprémi Törvényszék csütörtökön a birosag.hu oldalon.
Az USA kivonulása után megint dúl a brutalitás Afganisztánban – nyilvánosan korbácsolnak nőket és férfiakat
Egy hónapon belül másodjára korbácsolnak nyilvánosan embereket Afganisztánban. Ez komoly visszalépést jelent ahhoz, a '90-es években bevett gyakorlathoz, amelyet a tálibok előző uralma alatt kellett elszenvednie az ország népének.
Hihetetlen! Az olasz szélsőjobbos Giorgia Meloni kiposztolt egy videót arról, hogy megerőszakolnak egy nőt
Az olasz szélsőjobboldali Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek) párt vezetője, Giorgia Meloni kiposztolt egy videót Twitteren arról, ahogy egy guineai származású férfi megerőszakol egy nőt.
Itt a videó a katonáról, aki meg akart erőszakolni egy terhes nőt Miskolcon
A megalapozott gyanú szerint a katona június 20-án délután Miskolcon egy 30 év körüli, várandós nőt követte, majd egy lépcsőn mögé lépve, lehúzta a földre, és fojtogatta.
Egy 22 éves gondozó verte és rugdosta meg egy szociális otthon lakóját
Közfeladatot ellátó személyként elkövetett bántalmazás miatt emeltek vádat egy 22 éves gondozó ellen, aki Zalaegerszegen többször megütött és megrúgott egy gondozottat – ezt az MTI közölte, miután a Zala Megyei Főügyészség beszámolt az esetről.
Hogy történhetett ez meg? 8 éven át erőszakolta nevelt kislányát egy tűzoltó
A kislány anyja is segített neki.
Temetőben erőszakolta meg hatéves unokahúgát egy szentesi férfi, ez lett a büntetése
Tíz évre súlyosította a Szegedi Ítélőtábla annak szexuális erőszakot elkövető szentesi férfinak a büntetését, aki a testvéreinek a hat és hétéves szeretteivel fajtalankodott.
Egy expolgármester megpróbálta megerőszakolni a Jobbik alelnökének élettársát egy párteseményen
Tavaly történt az eset.
Fogamzásgátló tablettákat juttatnak el az ukrán nőknek, akiket megerőszakoltak az orosz katonák
Jótékonysági szervezetek dolgoznak az akción.
Egy férfi többször megerőszakolta kiskorú unokahúgát, aki kétszer teherbe is esett
Minősített szexuális erőszak miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki legalább hatszor megerőszakolta kiskorú unokahúgát Sopronban – közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
12 kifogás, amiért a nő tűri az erőszakot! De miért!?
Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel.
Ukrán menekülteket fogadtak be Vas megyében, mire valaki téglával bedobta a ház ablakát
Valakinek nem tetszett, hogy egy ostffyasszonyfai házban menekülteket szállásoltak el.
"Végül rájöttem, ha vele maradok, meghalok" - egy bántalmazott nő megrázó története - Női váltó
„Négy évig éltem egy thrillerben. A legszörnyűbb azzal a tudattal tovább élni, hogy szándékos és előre megfontolt volt minden, amit velem tett, hiszen később bevallotta. A gyerekem fél év után elmenekült, könyörgött, hogy ébredjek fel, nem vagyok önmagam, egy elmebeteggel élek és ő ezt nem bírja tovább.” Ági (a nevét...
Háborús napló 34. - Hol van az megírva, hogy Putyin megáll a Donyeck-medencénél? -cikkünk folyamatosan frissül
Ukrajnában a háború alatt, az ellenséges támadások helyszínén készült felvételek közzétételéért büntetőjogi felelősségre vonás jár, a tettesek ellen kémkedés vagy hazaárulás vádjával indítanak eljárást., ez nem könnyíti meg a tudósításokat.
Családon belül erőszak - miért tűröd???
Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.
Ütni a feleséget teljesen természetes? Erőszakfajták
A házastársak közti erőszak (beleértve a megerőszakolást is) minden társadalmi rétegben előfordul és sokszor éveken át kíséri egy pár életét.
Ájultra verték a buszsofőrt, aki a maszkot kérte számon egy utason Újpesten
Életveszélyt okozó testi sértés, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly februárban eszméletlenre verte a maszkot számon kérő buszsofőrt Újpesten.