Na de hol az a béremelés?

2015. januártól a bruttó közmunkabér 22 ezer forinttal emelkedett. Úgy tűnik, ez az emelés csupán papíron történt meg, ugyanis a közmunkások fizetése most is csak 51 ezer forint. A minimálbérek területén ugyanez a tapasztalat, mivel míg 2010-ben bruttó 73 500 forint volt a dolgozók bére, idén ezt elvileg 105 ezerre emelték –...

Kevés munkával is százezreket nyernek a haverok

Meglehetősen jól jártak azon politikusok, akik valamilyen fővárosi vagy kerületi tulajdonban álló cégnek lettek az igazgatói vagy a felügyelő bizottság tagjai – írta meg összeállításában a NOL.hu . Ezeket a munkaköröket másodállásnak nevezik, mégis 90-500 ezer forintig terjedő járandóság üti a markukat, csupán havi...

Mocskos anyagiak

Itt van ez az izé, amiből mindannyian élünk, ez a hogy is mondjam csak, ne kerteljünk: pénz.

Hatalmas a bérkülönbség a megyék között

A friss adatok alapján az elmúlt két évben soha nem volt még ekkora a szakadék a legnagyobb és a legkisebb nettó átlagbért regisztráló megyék között – írja az Mfor.hu .

A belvárosi önkormányzat tagadja, hogy fideszes kifizetőhely lenne

A Belváros-Lipótváros szerint az önkormányzat cégek felügyelőbizottsági tagjai felelősségteljes munkát végeznek, az ezért kapott juttatás összege pedig évek óta nem változott.

Nem tudni, a "47 ezres" fideszes megdolgozik-e 1,5 milliós fizetéséért

Az RTL Klub Házon kívül című műsora próbálta utolérni Zsiga Marcellt. A riporter igazán kitartó volt: három különböző nap is keresték új munkahelyén, a Szerencsejáték Zrt. egyik leányvállalatánál. Ugyanis az egykori politikus itt lett vezető, amiért január óta havi 1,5 milliós fizetést kap.

Béremelést kapnak az orvosok, ha itthon maradnak

Megemelnék az orvosok fizetését, de ehhez mindegyiküknek alá kellene írnia egy szerződést arról, hogy itthon marad és nem fogad el hálapénzt – jelentette be Zombor Gábor.

154 milliót kap a tévétől Borbás Marcsi

Kifizetődő a Gasztroangyal szerepe. Borbás Marcsi saját vállalkozással gyártja közszolgálati műsorait, tavaly nettó 154,8 millió forintnyi szerződést kötött vele az MTVA – írja a Bors.

Csökkentette saját fizetését a spanyol király

A gazdasági válság hatására VI. Fülöp spanyol király húsz százalékkal csökkentette saját járandóságát.

Vadonatúj mobilfizetési rendszerrel debütálhat a Galaxy S6

A Samsung is szeretne belépni a mobilfizetés piacára és ennek érdekében már tavaly megkezdte a tárgyalásokat a LoopPay-jel, mellyel egy vadonatúj érintésmentes fizetési szolgáltatást szeretnének kialakítani a legújabb generációs mobilkészülékeiben.

Agyonfizetett Fidesz-lakájok

Hát persze, hogy többre értékelem a buszsofőrök, mint a helyettes államtitkárok munkáját.

MSZP: Felháborító az államtitkárok fizetésemelése

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben a nyugdíjak átlagosan 2000 forinttal emelkedtek januártól, addig az államtitkárok átlagosan 220 ezer forintos emelést kapnak.

Megyei matrica: így szívatja az autósokat a kormány

Sokaknak igen fájdalmas lesz a megyematricák bevezetése, annak ellenére, hogy a kormány próbálja ezt úgy kommunikálni, hogy jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei.

2 milliót keres a rekorder miniszteri biztos

Sorra dőlnek a kormányzati rekordok, és nem csak az államtitkári és helyettes államtitkári szinten – írja a Blik k.

Köznevelési államtitkár: tovább nőnek a pedagógusbérek

Tovább emelkednek a pedagógusbérek, racionalizálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését és biztonságos lesz jövő évben a köznevelési intézmények működése – erről Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évvégi interjúban, kiemelve: lesz elegendő férőhely a...

Bújtatva kaptak fizetésemelést az állami fejesek

A közigazgatási államtitkároknak és helyetteseiknek bújtatott fizetésemeléssel kedveskedtek a minisztériumok – tudta meg a Blikk .

DK: Megint átverik a tanárokat

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint semmi sem garantálja, hogy a pedagógusok fizetése megőrzi értékét.

Romániában már Bitcoinnal is lehet fizetni

Mostantól Bitcoin virtuális devizával is lehet fizetni a román NETOPIA mobilPay fizetési rendszeréhez csatlakozott mintegy hatezer üzletben – számolt be a cointelegraph.com hírportál.

Orbánnál is többet keres az álláshalmozó helyettes államtitkár

Négy vezető, állami vagy államhoz köthető posztot tölt be egyszerre Bódi Gábor helyettes államtitkár, ügyvezető, elnök és igazgatósági tag – írja a hvg.hu .

Változik a postai csekk jövőre

Januártól a postai csekkeken is megjelennek a QR-kódok, amelyek segítségével otthonról is ki lehet fizetni a számlákat. Ezt a Kossuth rádióban mondta Kovács Zoltán, a Magyar Posta Zrt. ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettese.

Aki vasárnap dolgozik kapjon plusz pihenőnapot és magasabb bérkiegészítést

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést, ezért az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ javaslatával - közölte a szakszervezet hétfőn az MTI-nek eljutatott sajtónyilatkozatában.

Az ukránok fele kevesebb, mint 40 ezer forintból él

Az ukránok 48 százalékának a bére nem éri el a 2500 hrivnyát, átszámítva a 40 ezer forintot - közölte az ukrán statisztikai hivatal pénteken.

2014 legjobban fizetett sportolói

A “Forbes” magazin összeállított az idei év legjobban fizetett sportolóit, amely nemcsak a játékukkal nyert milliókat jelenti, hanem a pénzdíjakat, illetve a befektetett pénzekből származó jövedelmeket is tartalmazza.

Elutalták a volt malévosok pénzét

A becsődölt nemzeti légitársaság alkalmazottainak – három ütemben – 2,2 milliárd forintot utaltak csütörtökön – tudta meg a Napi.hu .

Lista a legtöbbet kereső magyar tévésekről

A hétfői Blikk közölt egy listát azokról a magyar tévés sztárokról, akik a legtöbbet kaszálják. Nem meglepő, hogy olyan arcokat találunk rajta, akiket szinte minden nap látunk a tévében.

Ők keresnek a legjobban diploma nélkül

A programozók és a mozdonyvezetők keresnek a legjobban az érettségivel vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók közül – derült ki a Fizetesek.hu felméréséből, amelynek eredményeit az oldalt működtető Workania.hu állásportál juttatta el hétfőn az MTI-hez.

Adós, fizess!

Nemrég egy partneri konzultáción kezembe akadt egy friss számla, rajta a szigorúnak szánt figyelmeztetéssel: "Késedelmes fizetés esetén a jegybanki alapkamat kétszeresét számítjuk fel!"

Meghökkentő számok Magyarországról – Már a létminimumot elérő fizetésért is harcolni kell

Mintegy egymillió olyan munkavállaló van, aki a KSH által számított létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával – írja a Napi.hu .

Huszonötszörös eltérés van a hazai bérek között

Huszonötszörös eltérés van a legmagasabb és a legalacsonyabb bérbesorolású munkakörökben fizetett összegek között Magyarországon – derült ki a Trenkwalder és szakmai partnereinek szervezésében lezajlott felmérésből.

Így vigyázott Orbán a nyugdíjakra

Lesújtó képet mutat a nyugdíjasok életszínvonaláról a KSH idősek világnapja alkalmából kiadott jelentése – olvasható az Mfor.hu cikkében . Orbán Viktor nem a levegőbe beszélt, amikor azok reálértékének megőrzését tűzte ki célul. Mivel az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete nem követte ezt a növekményt, az olló a...