Augusztus 20-án a vonatok menetrendje is változik

Az augusztus 20-ai munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Halálra gázolt egy embert a vonat Zuglóban – több vonalon is késés várható

Halálra gázolt a vonat egy embert Zuglóban, a Korong utcánál – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján vasárnap.

A sok baleset mellett még egy vonatgázolás is történt

Halálra gázolt egy férfit Emődnél a Kassáról Budapest-Keleti pályaudvarra tartó Rákóczi InterCity vonat szombaton este – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Erős késés, a Budapest- Kelebia vonalon

Lesérült a Kelebia-Budapest vonat.

Halálra gázolt egy ismeretlen nőt egy tehervonat hajnalban Baranyában

Reggel fél hatkor állt helyre a forgalom a Budapest-Pécs vasútvonalon.

2018 Magyarországán a viccpárt a komolyan vehető ellenzéki erő

Le a kalappal a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái előtt, akik a tomboló hőség ellenére nem azon munkálkodnak közpénzből finanszírozva, hogy miként titkosítsák 69 évre, hogy merre nyaralnak, hanem bringautat betonoznak, ha kell a tulajdonosának, ha nem.

Homolya Róbert, egykori államtitkár lett a MÁV új elnök-vezérigazgatója

Homolya Róbertet nevezte ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert.

Halálra gázolt egy biciklist a vonat Cegléd közelében – késnek a vonatok

Halálra gázolt egy kerékpárost egy vonat Cegléd közelében vasárnap délelőtt, a baleset miatt a ceglédi vonalon 20-60, esetenként 60-90 percet késnek a vonatok.

Csigajelmezben futották le a vonatot Mátészalkán – videó

A humoros akcióval egy helyi csoport arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nagyon lassúak arrafelé a MÁV járatai.

Még nem tudják mitől és hogyan, de kisiklott egy vonat Kunszentmártonon

Kisiklott egy motorvonat a kunszentmártoni állomáson szombat délután – közölte a Mávinform.

Felsővezeték-szakadás miatt késnek a miskolci vonatok

Felsővezeték-szakadás miatt 60-100 percet késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, Aszód és Tura között szünetel a vonatközlekedés – közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda délután az MTI-vel.

Kidőlt és kigyulladt fa tett be a Budapest-Vác vasútvonalnak, de már újraindult a forgalom

Újraindult a vonatközlekedés Fótnál, ahol korábban egy kidőlt fa akadályozta a forgalmat – közölte a Mávinform kedden kora este az MTI-vel.

Baleset miatt hosszabb a menetőd a Sárbogárd-Bátaszék vonalon

Baleset miatt hosszabb menetidőre kell készülni a Sárbogárd-Bátaszék vasútvonalon – közölte a Mávinform vasárnap délután az MTI-vel.

Egyes vonatok ismét a Déli pályaudvarig közlekednek, de még nem állt helyre a menetrend

Egyes vonatok ismét a Déli pályaudvarról indulnak, de továbbra is vannak korlátozások, emiatt jelentős késésekre kell készülni – közölte a Mávinform kedden kora este az MTI-vel.

Kiesett a Déli pályaudvar a forgalomból, Kelenföld fogadja az oda tartó vonatokat

A Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek a vonatok – közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.

Személyautó ütközött vonattal Egerben

A Homok utcai vasúti átjáróban történt a baleset.

Gázolás miatt 60-90 perces késés alakult ki a kelebiai vasútvonalon

Gázolás miatt 60-90 percet késnek a vonatok a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon, a helyszínelés idejére a vágányt lezárták, az érintett szakaszon vonatpótló busz közlekedik – közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

Halálos gázolás miatt Székesfehérvár és Balaton felé órás késései lehetnek a vonatoknak

Halálos gázolás történt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, emiatt 60-70 perccel nőhet a menetidő a Balaton felé is.

MÁV: helyreállították a délelőtt leszakadt felsővezetéket Székesfehérvár és Szabadbattyán közt

Helyreállították a felsővezetéket Székesfehérvár és Szabadbattyán között, ahol csütörtök délelőtt letört egy vonat áramszedője, és megsérült a felsővezeték – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Korlátozásokat vezetett be a MÁV a székesfehérvári és az esztergomi vonalon

A biztosítóberendezés szoftverhibája miatt korlátozásokat vezetett be csütörtöktől a MÁV a Kelenföld-Székesfehérvár vonalon és a Budapest-Esztergom vasútvonal Óbuda-Piliscsaba szakaszán – közölte a Mávinform szerda este az MTI-vel.

Két autó ütközött Jánosházánál, egy ember meghalt

Egy ember meghalt, egy megsérült kedd délután a 8-as számú főúton Jánosháza határában egy vasúti átjárónál, ahol két személygépkocsi összeütközött – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Ötödször is nekiveselkedhet a kormány a MÁV és a Volán egyesítésének - Városi Kurír

Nincs Európában még egy ország, ahol állami szereplők közpénzből tartanak fenn egymással versengő szolgáltatásokat.

Megverik, leköpik a kalauzokat a magyar vonatokon – ezt lépi a MÁV

A jegyvizsgálókat ért sorozatos támadások miatt újabb intézkedéseket vezet be a MÁV-Start.

Újraindult a vonatközlekedés Debrecen és Apafa közt a korábbi gázolás után

A menetrend szerinti közlekedés késő estére állhat helyre.

Magyarország a meglepetések mekkája - nyáron hosszú hétvégén sokan utaznak a Balatonra, a MÁV pedig rácsodálkozik - Városi Kurír

Szombaton, a Pünkösdi ünnepnek köszönhetően a hosszú hétvége kezdetén tumultuózus jelenetek tarkították a vonattal Budapestről Balatonra igyekvőket.

Pünkösd miatt változik a tömegközlekedés – így módosul a BKV és a MÁV menetrendje

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén pünkösd miatt.

Megsérült a felsővezeték a Keletiben, több vonalon is nagy késések vannak

Megsérült a felsővezeték kedd délután Budapesten a Keleti pályaudvaron, emiatt jelentős késésekre kell számítani több vasútvonalon is – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Szörnyű: halálra gázolt a vonat egy embert Szentgotthárdnál

Halálra gázolt a vonat egy embert péntek délután Szentgotthárd térségében, a nyílt vasúti pályán – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Két gázolás is történt a Budapest-Nyíregyháza vasútvonalon

Két gázolás is nehezíti a vonatközlekedést a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, a vonatok esetenként 60-90 perces késéssel is közlekedhetnek.

Csontjai törtek a kalauznak, úgy megverték, amikor meg akart büntetni két bliccelőt

Senki nem lépett közbe, az utasok csak nézték, ahogy összeverik a jegyvizsgálót.