Hiába a kinevezés, nem miniszter Hankó Balázs

Noha Hankó Balázs kedden letette a miniszteri esküt, mégsem miniszter még, majd csak június 30-a után. 

Dobrevet elutasították, mégis tovább üti a vasat – Így reagált az ügyészség döntésére

Bár az ügyészség elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt, Sulyok Tamás köztársasági elnököt érintően tett feljelentését, Dobrev Klára nem adja fel. Így reagált a DK elnöke.

Lesöpörték Dobrev Klárát a Sulyok-ügyben – Itt vannak a részletek

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtöki határozatával – a törvényes határidőn belül – elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt, Sulyok Tamás köztársasági elnököt érintően tett feljelentését – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Sulyok Tamás nemet mondott Karsai Dániel kérésére

Sulyok Tamás államfő két ALS-beteg életvégi döntéssel kapcsolatos kérését is elutasította, Karsai Dániel pedig csalódását fejezte ki.

Dobrev Klárának elege lett, felszólította Polt Pétert: álljon a nyilvánosság elé Sulyok Tamás ügyében

A Polt Péter vezette ügyészség másfél hete gyáva hallgatásba burkolózik, nem reagák a Dobrev Klára által tett feljelentésre Sulyok Tamás ügyében. A DK-s politikus megelégelte ezt.

Karsai Dániel levelet kapott Sulyoktól: köztársasági elnöki kegyelem nincs

A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel azt kérte az államfőtől, amikor az május közepén meglátogatta, hogy nyilvánosan nyilatkozzon arról: elnöki kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket.

Ki ismerné fel a régi képről? – Ilyen volt érettségizőként a köztársasági elnök

Pedagógusnap alkalmából szívhez szóló videót tett közzé a köztársasági elnök. Sulyok Tamás ellátogatott egykori gimnáziumába, visszaült az iskolapadba és még volt osztálytársával is találkozott. 

Tovább dübörög a Sulyok-botrány – Gyurcsány Ferenc ezen pörög reggel, éjjel meg este

Alig pár napja robbantotta a balhét Dobrev Klára, mikor napvilágra hozta a bizonyítékokat, melyek szerinte Sulyok Tamás évekkel ezelőtti bűncselekményeit bizonyítják.

Sulyok Tamás megszólalt és nem akármit árult el

Sokan vártak már arra, hogy Sulyok Tamás, Magyarország megválasztott köztársasági elnöke megszólaljon.

Nem várt helyről érkezik a pofon – Ez a párt is Sulyok Tamás lemondását követeli

Nemcsak a DK, hanem a Mi Hazánk is követeli Sulyok Tamás lemondását.

Dagad a botrány: Sulyok Tamás miatt egymásnak esett az Ügyvédkör és a Magyar Ügyvédi Kamara

Mélységesen felháborodott az Ügyvédkör, amiért a Magyar Ügyvédi Kamara egy közleményben kiállt Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett, akiről Dobrev Klára rántotta le a leplet, miszerint korábban földmaffia-ügyekben vállalt szerepet.

Magyar György: mi a teendő, ha meginog a közbizalom a nemzet egységét kifejező köztársasági elnökkel szemben?

„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” – fogalmazott egykor Kósáné Kovács Magda.

Dobrev Klára nem száll le Sulyok Tamásról – itt az újabb akció

Dobrev Klára továbbra sem engedi el a Sulyok Tamás-ügyét. A DK Európai Parlamenti képviselője ezúttal Deszk külterületéről jelentkezik be élőben, ahol szerinte a Sulyok-ügyben érintett földterületek találhatóak.

Videón Sulyok Tamás és felesége különleges előadása

Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségével szavalt el egy verset a mai gyereknap alkalmából. Az előadást föltették az államfő Facebook-oldalára.

Amikor már a cukiságfaktor sem segít

Sulyok Tamás köztársaságelnök és felesége az idei gyereknap örömére egy Weöres Sándor gyerekverssel igyekszik „átcukiskodni” magát mindazon a botrányon amit Orbán Viktor legújabb köztársaságielnökének múltja az utóbbi hetekben kavart.

Ez egy ilyen ország? - Itt az atombomba is csak pukkan egy picit

Simicska Lajos óta várjuk az atombomba robbanását, amit szinte minden rövidebb, hosszabb ideig regnáló ellenzéki „csúcsvezető” beígért már.

Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást

Gyurcsány Ferenc sem hagyta ki, hogy ne szóljon hozzá a Sulyok Tamás körüli botrányhoz. A volt miniszterelnök nem kegyelmezett a köztársasági elnöknek, és egyenesen bűnözőnek nevezte.

Földbe döngölte Dobrev Klára vádjait az Ügyvédkör – Valóban nincs szó összeférhetetlenségről?

Miután Dobrev Klára pénteken újabb ügy kapcsán jelentette fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, az Ügyvédkör ismét utána nézett az állításoknak.

Egyre súlyosabb a köztársasági elnök földmaffia-ügye: az Alkotmánybíróságnak is lépnie kell

Újabb részletek derültek ki Sulyok Tamás kapcsán a földmaffia-ügyről: a köztársasági elnök nem csak ügyvédi, hanem alkotmánybírói minőségében is szerepet vállalt a jogsértő tevékenységben.

Az Ügyvédkör is reagált a Sulyok Tamás elleni vádakra – Napvilágra kerültek az érintett szerződések is

Úgy tűnik, 2024 a nagy leleplezések éve, Magyar Péter után Dobrev Klárának is volt a zsebében pár nyilvánosságra hozható bizonyíték, melyet most tartott megfelelőnek megszellőztetni. A Sulyok Tamás elleni vádjai fel is robbantották az indulatokat, Dobrevet meg rágalmazásért rögtön perbe is fognák. Most napvilágra kerültek a...

Dobrev Klára: Pereljen be Sulyok Tamás, alig várom – A DK nyilvánosságra hozta a bizonyítékokat

Nagy port kavart Dobrev Klára tegnapi bejelentése, miszerint a köztársasági elnök köztörvényes bűnöző. Most perre számíthat.

Dobrev Klára kőkemény vádjai Sulyok Tamás ellen

Állta a szavát Dobrev Klára és a nyilvánosság előtt vádolta meg a köztársasági elnök Sulyok Tamást azzal, hogy köztörvényes bűnt követett el.

Dobrev Klára súlyos állítása: "Bizonyítékokkal igazolom, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző!"

Dobrev Klára nem viccelt pár órája, amikor azt mondta, hogy rendkívül súlyos ügyben tesz bejelentést. Nem kevesebbet állít: "bizonyítékokkal igazolom, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző".

Sulyok Tamás egy tollvonással átírta a honvédségi vezetést

Sulyok Tamás köztársasági elnök döntött és egy dandártábornok hivatalos jogviszonyát megszüntette a felső korhatár elérése miatt, egyúttal további két ezredesből dandártábornok lett.

Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást "reggelizett"

Gyurcsány Ferenc DK-elnök meglehetősen karcos bejegyzést írt vasárnap reggel. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel kezdte, majd rátért a fő célpontjára, Magyar Péterre.

Sulyok repül – Igaz csak Pekingbe

Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-oldalán jelentette be, hogy elfogadta kínai kollégája pekingi meghívását.

Atya világ! Maga érti, amit ide kiírt? - érdeklődött egy kommentelő Sulyoktól, aki szerint "Európa felújított templomává válhatunk…ahova erőt meríteni jönnek az emberek"

Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén mondott beszédet.

Sulyok Tamás: "Mindig azt hallottam, mi soha senkinek nem ártottunk" – Sajnálja, hogy már nem kérdezheti meg az apját a múltjáról

A köztársasági elnök a Parlamentben beszélt a múltról és az érzéseiről

Sulyok Tamás megemlékezett a parlamentben a holokauszt áldozatairól

Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a zsidóság gettósítása Kárpátalján, Kassán és Szabolcsban.

Szijjártó és Sulyok tartja még nagyköveti státuszban Balog Zoltánt

Magyar Levente külügyi államtitkár azt válaszolta Csárdi Antal (LMP) kérdésére, hogy Balog Zoltán nagyköveti kinevezését csak Sulyok Tamás államfő szüntetheti meg. Mint kiderült, ehhez azonban szükség van Szijjártó Péter előterjesztésére is.