„Az írás még a megszokott fideszes tempóhoz képest is túlment minden korábbi gyűlölködésen" – Szabó Tímea nyert a Magyar Nemzet ellen
Az újságnak törölnie kell a A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése című cikket, és ezen felül sérelemdíjat is fizetnie kell – adta hírül a Telex.hu.
Kövér vs. Jakab!- Ki mellett áll Szabó Tímea a párbeszéd társelnöke?
Május 17-én folytatódott a parlamenti szappanopera.
Szabó Tímea szerint Kövér László megfenyegette a Covid 2021 vizsgálóbizottságot
A Párbeszéd frakcióvezetője keményen visszavágott a házelnöknek.
Szabó Tímea beolvasott Novák Katalinnak: "Hagyjanak fel a hazudozással és a képmutatással, és valóban éljenek úgy, mint a normális emberek"
Ezt írta posztjában Szabó Tímea:
Kinyomozta a rendőrség, ki írt Zummer Fülöp álnéven klasszikus náci cikket a Magyar Nemzetbe Szabó Tímeáról: Szikszai Péter, a kormánymédia egyik vezetője
A politikusnőt undorító, fertőző állatként bemutató írást a Hír TV és az Echo Tv egykori vezérhelyettese írta és személyesen a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás hagyta jóvá a megjelenését.
Menczer Tamás: Vácon gyártják a világ egyik legjobb lélegeztetőgépét
A világ egyik legjobb lélegeztetőgépét gyártják Vácon – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán közösségi oldalán.
"Köszönettel tartoznak Kásler Miklósnak” – üzente Orbán Viktor az ellenzéki képviselőnek
A miniszterelnök megvédte Káslert.
Meghalt az idős férfi, miután egy nappal a műtétje előtt hazaküldték a kórházból a Kásler-féle utasítás miatt – megrázó videóban vallott az özvegye
Megrázó történet került ki Szabó Tímea Facebook-oldalára.
Kövér László: nem mindenki férfi, akinek 1-essel kezdődik a személyi száma
Házbizottsági ülésen, a napirendi pontok tárgyalása után tette szóvá Vadai Ágnes Kövér László házelnöknek az elmúlt időszakban a nőkre tett, a sajtó által is felkapott megnyilvánulásait – számolt be a képviselő videóüzenetében.A DK-s politikus emlékeztetett arra, hogy Kövér László a közelmúltban arról beszélt, hogy...
Kövér László, avagy a tahóság diadala!
Kövér Lászlónak és a fideszes képviselőknek nagy napjuk volt hétfőn a parlamentben.
Ellenzéki képviselő: "Lehet, hogy börtönbe kerülök rémhírterjesztésért, de nincs elég védőfelszerelés"
Szabó Tímea kemény beszédet mondott a parlamentben.
A családon belüli erőszak visszaszorításáért küzd a Párbeszéd
Határozati javaslatot nyújt be A Párbeszéd a családon belüli erőszak visszaszorításáért – jelentette be az ellenzéki párt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Szabó Tímea keményen megfenyegette Polt Pétert!
“Polt Péter nem nyomoz a Borkai ügyben!
Karácsony programjából akár törvény is lehet
A Párbeszéd hét pontból álló, Karácsony Gergely főpolgármester programjára épülő javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek.
Kihez van bekötve a Képviselői Irodaház füle?
Folyosói pletykák már régen terjednek arról, hogy ha olyanról akar beszélni egy bennfentes, amit nem akar okvetlenül tudatni a "közzel", akkor azt ne a Képviselői Irodaházban és környékén tegye.
Nem engedte be a Suzuki vezetése az ellenzéki képviselőket
Az ellenzéki parlamenti pártok képviselői hétfő délután nem jutottak be az esztergomi Suzuki gyárba, ahol tárgyalni kívántak a cégvezetéssel a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításáról, a "rabszolgatörvényről", illetve a szakszervezet-alakítás jogáról.
Videó: a parlament lépcsőjén szavalta el fogadalmát az ellenzék
Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.
Botrányos parlamenti hétfő – az ellenzék bojkottálja az ülés további részét
Az ellenzéki frakciók képviselői bojkottálják a parlament hétfői ülésnapjának a napirend elfogadását követő részét- jelentették be az érintettek rendkívüli sajtótájékoztatón.
Állami kórházban, tízparancsolattal gyógyítaná az állami vezetőket a Párbeszéd
A párt már be is nyújtotta az erről szóló javaslatát. A Párbeszéd határozati javaslatban kezdeményezi, hogy az állami vezetők csak az állami egészségügyi ellátásokat vehessék igénybe.
Elbeszélgetne Kásler Miklóssal az MSZP-Párbeszéd a magyar egészségügy helyzetéről
Az MSZP-Párbeszéd az egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában – közölték a két párt képviselői hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Megszületett Szabó Tímea gyermeke - Városi Kurír
A Párbeszéd társelnök frakcióvezetője Szabó Tímea megszülte gyermekét.
Jó szülni Magyarországon?
Abban az országban születik több gyerek, ahol jó élni.
Szabó Tímea saját fegyverükkel tenné nevetségessé a sorosozó Orbánékat
Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami könnyen kiverheti a biztosítékot a kormánynál.
Ha már így állunk, Soros-ösztöndíjas ne lehessen miniszterelnök se
A Párbeszéd politikusa úgy módosítaná a törvényeket, hogy azok alapján összeférhetetlen lenne a miniszterelnöki tisztség a Soros-ösztöndíjjal.
Szabó: Fodor Gábor egy politikai élősködő
Aki mindig többet akar, mint amennyit a teljesítménye alapján megérdemelne.
Szabó Tímea optimista: a magas részvétel azt jelzi, megbukott a gyűlöletkampány
A Párbeszéd társelnökének értékelése szerint optimizmusra ad okot a magas választási részvétel, azt mutatja, "Orbán Viktorék gyűlölet- és félelemkeltő kampánya megbukott".
Szabó Tímea: azonnali intézkedésekkel készülnek az egészségügy rendbetételére
Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III.
Nem lesz népszavazás a római-parti mobilgátról
A Fővárosi Választási Bizottság elutasította a római-parti mobil gátról szóló népszavazási kezdeményezést a – nyilatkozta Szabó Tímea a Hír TV -nek.
A Fidesz-KDNP ismét megakadályozta, hogy munkaszüneti nap lehessen december 24-e!
Csak mert ők az emberek oldalán állnak!
Válaszúton – Konszenzus!- sikeres konferencia Fidesz-trollkodással
Bár sok esélyét nemigen látják az elfogadására, Szabó Tímea országgyűlési képviselő (PM) beterjeszti az Országgyűlés elé azt a szakmai minimumot, amelyet tíz párt egészségügyi szakpolitikusai dolgoztak ki.