Alkalmatlan a szakképzésre az új törvény – állítják a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.

A parlamenti gombnyomók rábólintottak Palkovics szakképzést átalakító ötletére

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

Itt a teljes lista: ilyen OKJ-s képzések közül válogathattok jövőre

Szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, itt a teljes lista, milyen képzéseket tanulhattok 2020. szeptember 1-jétől.

Palkovics: tíz év után először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot

Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő – mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.

Parragh: néhány éven belül látható lesz az új szakképzési stratégia eredménye

Néhány éven belül látható lesz az új, Szakképzés 4.0 stratégia eredménye a munkaerőpiacon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint.

Országos roadshow-t indított a kereskedelmi- és iparkamara a szakképzés népszerűsítésére

Országos roadshow-t indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarákkal együttműködve a szakképzés népszerűsítésére, az akció május 31-ig tart – közölte az MKIK szerdán az MTI-vel.

Iparkamrai villanyoltás a fejekben

A nemzeti robot olyan, hogy csak nemzeti alkatrészekből, csak nemzeti munkaerő által, csak nemzeti feladatra, csak nemzeti program mentén ténykedik.

Ha kell, ha nem, duális (szak)képzés lesz!

A 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint.

Megmérkőznek Európa legjobbjai

Idén szeptember 26-28. között Budapesten a EuroSkills versenyen mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és tehetségüket Európa legjobb fiatal szakemberei.

Parragh megnyilvánult irritálástanból

Parragh, aki szerint hárommilliót keresni aprópénz, az egyik oldalon megszakérti az oktatást, és ennek keretében gyakorlatilag hozzájárul a szakképzés zsákutcává alakításához.

Gyorstalpalón képezne szakmunkásokat a kormány

Úgy gondolják, ahhoz, hogy valaki ívhegesztő legyen, nem kell kitanulnia az összes hegesztési formát. Ha egy vállalkozásnak ívhegesztőre van szüksége, erre néhány hónap alatt ki lehet képezni a munkavállalót, nem kell végigtanulnia három évig az összes hegesztési formát, amit persze később elsajátíthat

Új kihívások a szakképzésben

A magyarországi munkaerőpiacon az európai átlagnál magasabb a digitális analfabéták aránya, amiért elsősorban a köznevelés hiányosságai tehetők felelőssé.

Út a portások és szolgák országába

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott. decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által...

Papírok lejtmenete - 2012

a politika, amikor például a munkaerő-, és oktatáspolitikai intézkedésekkel akár mesterséges kínálatot képes teremteni az egyes kompetenciák iránt.

Fidesz: a szocialisták leépítették a szakképzést

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt nem becsülték meg a szakmunkásokat, leépítették a szakképzést, és ezzel megduplázták a fiatalok munkanélküliségét.

Vállalkozó-szolgák képzése

Miközben a körúton éppen megint nem lehet közlekedni a nagy örömködések miatt, azért nem árt szem előtt tartani, hogy az országnak a foci EB után is „ki kell nyitnia”. Vagyis a világ megy tovább. S akkor megint lehet majd például a szakképzéssel is foglalkozni.

Palkovics: Szak és képzés röghöz kötve?

Talán a meleg teszi, de egy kicsit amolyan „bezzeg az én időmben” hangulatba kerültem annak olvastán, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára Felsőrajkon vendégszerepelt. Olyanokat nyilatkozott ugyanis, amelyektől magam is elindultam egyfajta időutazásra. Bár ez alighanem semmi ahhoz...

A tanárok kiakadtak rendesen, újabb akcióra készülnek

A Tanítanék mozgalom és a Magyar Szakképzési Társaság szerint folytatódik "a szakképzés szétverése" Magyarországon.

Varga: Egyre nő a szakmák megbecsültsége

Változóban van az a közfelfogás, hogy csak a diploma számít, egyre több szülő és fiatal ismeri fel, hogy a szakmának megbecsültsége, elismertsége van – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, a Szakmák éjszakája országos programsorozatának budapesti megnyitóján.

Kényszerállamosítanák az alapítványi szakiskolákat

A korábban az önkormányzatok által működtetett szakképző iskolák 2013-ban a Klik alá kerültek, majd 2015-ben átvette őket a Nemzetgazdasági Minisztérium és létrehozta számukra a Klikhez hasonló úgynevezett „szakképzési centrumokat", megyénként egyet vagy kettőt és a fővárosban ötöt.

Szétzilált szakképzés

Kiváló középiskolák gimnáziumi osztályai szűnnek meg, színvonalas magánképzők nem indíthatnak ingyenes szakokat – ez a szakképzés reformjának mérlege.

Egyházi iskolákra bízná az NGM a szakképzést

Az állam komoly szerepet szán az egyházak által fenntartott iskoláknak a szakképzési feladatok ellátásában – mondta Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a Hajdúdorogi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségén.

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

Szeptember indul a szakképzés új rendszere – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért keddi átadó ünnepségén Budapesten.

Orbán Viktor jelezte, kevesli a reklámadót

Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a költségvetéssel kapcsolatban úgy számol, hogy a parlament tavaszi ülésszakának végére meglesz a jövő évi büdzsé. Ez szerinte növeli a kiszámíthatóságot.

Varga Mihályék képzik majd a szakmunkásokat

Leválasztják a Klikről a szakiskolákat és a szakközépiskolákat, amelyek a nemzetgazdasági tárcához kerülnek. Csak épp a szakembereket hagyták megint a döntésből.

Szakgimnáziumok váltják a szakközépiskolákat

Közel a duplájára nőtt a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Több munkakör tölthető be szakképesítés nélkül a jövőben

Az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek és szoftverek, a számítógép-alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek szakképesítés nélkül is árusíthatók, továbbá a kávézó, eszpresszó és büfé felszolgálóinak sem lesz szükségük szakképesítésre – az erről szóló nemzetgazdasági...

Hiányszakmák: egymillió forint támogatás is járhat

A kormányzat támogatja mind a hiányszakmában tanulókat, mind az őket foglalkoztatókat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Hajdúszoboszlón.

Orbán megjutalmazott 16 ügyes fiatal szakembert

Különböző szakmából tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban hétfőn, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban.

Felvennék ma egyetemre a fiatal Orbán Viktort?

Középszerű teljesítményt nyújtó fiatalokat nem érdemes közpénzből egyetemre járatni, mondta a miniszterelnök a péntek reggeli rádiós észosztás alatt. Szerinte aki csak középszerű teljesítményre képes, az ne diplomát akarjon, hanem szakmát.