Korábban már volt hír, hogy az Apple 356 millió dollárért felvásárolt egy ujjlenyomat-olvasó chipeket készítő részvénytársaságot, és már 2011 óta pletykálnak róla, hogy az iPhone-ba előbb-utóbb bekerül az NFC technológia, vagyis az érintés nélküli fizetés lehetősége. Várták az iPhone 4S-be, aztán az iPhone 5-be is. Én nem vártam, mert még nem volt itt az ideje. Erről itt írtam egy hosszabbat még korábban. Most újabb fejlemény van: a cupertinóiak megegyeztek az ausztrál MicroLatch nevű céggel az ujjlenyomat-olvasó technológiájuk használatáról. A megegyezésről David Murray, a cég vezető befektetője számolt be. A cél egyértelmű: az Apple az NFC-s mobilfizetésekhez, pontosabban a fizetések jogosultságának ellenőrzéséhez szeretné használni a technológiát. Az Apple tehát továbbra sem kapkodja el, hiszen a cél most sem a jövő technológiáinak minél gyorsabb bevezetése a saját eszközökben, inkább az, hogy amikor ők alkalmazzák, a megfelelő számú és tartalmú szerződés már aláírásra kerüljön, és használni lehessen a szolgáltatást. Addig marad az iPhone-osoknak ez a megoldás, ujjlenyomat-olvasó nélkül: Matricaként lehet felragasztani a telefonra az NFC-taget, amivel már itthon is lehet (elméletileg) sok helyen fizetni. Jelenleg tesztelem a szolgáltatást, amiről hamarosan poszt is születik.
Komolyan gondolja az iPhone-os fizetést az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
- Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás