A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat.

A tárcavezető a közmédiának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy két éve jogszabály-módosításokkal alapozták meg a rendteremtést, így például lehetővé tették, hogy a szabálysértéseket elzárással büntessék.

Pintér Sándor a rendőrségi átalakításokról szólva azt mondta, már hivatalba lépésekor megállapították azokat az objektív mérőszámokat, amelyek alapján a rendőri vezetőket és egységeket minősíteni lehet. Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek "ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett". Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait. Jelezte: "akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak", ezért kért fel másokat ezekre a posztokra. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték.

Arra a felvetésre hogy "alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket", a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek. Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4.200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3.500-zal nőtt a rendőri létszám. A közfoglalkoztatás eredményességéről szólva elmondta, jelenleg 210 ezerre tehető az ebben a körben dolgozók száma, de többen jelentkeznek a munkára, mint ahány embert fogadni tudnak.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Hol nagyobb a rend te vadbarom? A kisszekrényedben talán...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KöBüKi
Ha a hülyeség fájna,sunyibácsi egyfolytában orditana!!!
gergely
Bizniszt az egyik volt cégemnek rendben,biznisz a másik volt cégemnek rendben...
Hát persze hogy szerinte nagy a rend!
kkalman
Ha akkora nagy a rend, akkor mivel magyarázza az utóbbi hónapok brutális gyilkosságait?
Nekünk kisebb rend is megfelelne, ha nem kellene rettegni, hogy mikor támadnak meg a nyílt utcán, vagy akár az otthonunkban.
human
@kkalman: Betörés, rablás, gyilkosság mindig is lesz. Az ember már csak ilyen. De ha az országban gond van a gazdasággal vagy a rendvédelemmel, akkor ezek megszaporodnak. A kisember érzi meg leghamarabb és legjobban,ha romlik a közbiztonság. Neki nincs pénze megvédenie magát.
overdose
Érdekes?több a gyilkosság,rablás, lopás,kilakoltatás,stb ez a rend !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.