Szerdán indul, és szeptember végéig tart az új adóemelések miatti banki drágítás, amely szinte minden bank minden tranzakcióját érinti - olvasható az Origo cikkében.

Hogy hol mekkora díjemelkedéssel kell számolni, azt ma még elég nehéz számszerűsíteni. Minden banknál tucatnyi számlacsomag van, emiatt akár ugyanaz a banki szolgáltatás egészen más díjakkal futhat ugyanazon bankon belül is, és az új tarifák időzítésében is vannak eltérések.

Az Énpénzem blog gyűjtése szerint a sort augusztus 28-án az MKB és a Budapest Bank nyitja, szeptember 2-án folytatja az Erste és a Volksbank, de csak idő kérdése, a hónap végéig szépen felzárkóznak a többiek is.

Innentől kezdve még jobban oda kell figyelni azokra az alapvető praktikákra, amelyekkel eddig is csökkenthető volt a havi számlaköltség, mostantól viszont tényleg nagyot bukhatunk, ha elmulasztjuk őket. Az első és legfontosabb a készpénzhasználat csökkentése, különösen a nagyobb összegeknél és különösen a bankfiókokban.

Ahogyan ugyanis eltűnt a plafon a pénzfelvételt terhelő illetéknél, úgy tűnt el több bankban is a készpénzfelvételi költség maximuma, vagy legalábbis szürreálisan kitolódott (a Budapest Banknál 100 ezer, a Volksbanknál 250 ezer forintig), ha valaki nem ATM-ből, hanem a bank pénztárából vesz fel pénzt.

Részletek az Origón >>>

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

darwin
Hozzám már két éve elérkezett az összes megszorítás.Már úgy megvagyok szorítva,hogy levegőt sem tudok venni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
@gabrella: Talán nézzen utána, 20% a magyar tulajdon rész. A Merkantil bank tőkéje semmire sem elég. Nézzen ennek is utána, hogy mennyi alap tőke szükséges egy meghatározó bank létesítéséhez? s lehet folytatni a vitát.
Számolja ki , hogy 10 mrd-s stadion építésénél, mennyi pénz folyik vissza az államkasszába,mennyivel gyarapodik az állami vagyon, hány embert foglalkoztatnak,és még milyen további eredményeket hozhat.ezzel az eredménnyel kárhoztathatja a közmunkát, az ingyen tankönyveket, a családi kedvezményeket stb. De meg kellene tanulni emberként nemzetben gondolkodni, s főleg meg kellene tanulni széles körben elemezni bizonyos tevékenységek hatását, s azok várható eredményeinek kihatásait.
human
@spu00: Számolja ki, hogy évente hány milliárdba kerül majd az üres stadionok fenntartása. Bizony ám. Áram, víz, gáz, karbantartók, biztonsági szolgálat ...
Milyen magyar bankot szeretne. Annyira magyart mint a Sólyom magyar légitársaság? Az mennyiben is magyar? Az OTP pedig lenyúlta az embereket, ezért külföldi bankhoz visszük inkább a pénzünket. Ennyit a magyar bankról. Bárcsak másképp lenen, de ez van.
nehogymá
@spu00: azt ugye nem gondolja komolyan,hogy egy olyan teljes egészében állami beruházás aminek garantáltan nem lesz nyeresége az hoz az államkasszába?ha az áfára vagy egyéb járulékokra tetszik gondolni amik visszafolynak az bizony nem haszon.csak kevesebbe van valamivel a stadion.nem csoda hogy szárnyal a gazdaság ilyen okfejtéssel.a családi kedvezményt pedig most a választások elött igérték be a szélesebb rétegeknek,eddig pont azok jutottak hozzá többnyire akik nem is voltak rászorulva.tudok emberként nemzetben gondolkodni,éppen azért tünik fel az aránytalanság.
vakvillám
Én menekülőre fogtam--de ,már még a tköm is szorongatni akarják--pedig még csak langyos sem vagyok.
világlátó
@spu00: Érdekes felvetés.Nekem már nem kell megtanúlnom nemzetben gondolkodni, mert 65 évesen talán már kapisgálom mi a nemzet, hol fogható meg a nemzeti érdek. Egy dunai híd mai áron 16 - 20 milliárd Ft.Összeköt régiókat, országrészeket, országokat. A közút, vasút, viziút és a híd a szükséges és elengedhetetlen kellékei egy logisztikai, ipari centrumnak, ahol koncentrálódik az áru, a technika és a komplex technológia.Ki kell szolgálni, fel kell tölteni áruval, eszközzel, gyártmánnyal, sokféle szakmát igényel, sokféle felkészültségű embert.Őket is ki kell szolgálni.
Duna - Tisza csatorna. Új és biztonságos atomerőmű. Dunaújvárosi ipari park most az orosz - ukrán kivonulás után. Dunai hajózás, a lepusztított, kirabolt legendás magyar hajógyártás után. Kertészetek és feldolgozóipar. Cukorgyárak. Téglagyárak. Cementgyárak. Folytathatnánk. Erre STADION 9500 fő szurkoló részére Szombathelyen.
Nem a szombathelyiektől sajnálom. Szó sincs erről. De hogy ezeket a beruházásokat azért erőltetjük hogy működjön az építőipar és jöjjön vissza az áfa, meg hogy felszívjon néhány száz embert? Ez nem lehet igaz?! Hende úr jövője bebiztosítása pedig egy kicsit drága lenne nekünk adófizetőknek úgy hiszem./ talán megkérdezem a mi megyénk országgyűlési képviselőit, nálunk mikor jelentik be egy jóval kisebb stadion építését.Azért jóval kisebbet, mert innen a lakosság elvándorol Németországba, Ausztriába, no és Londonba ...Londonban sej ! van számos utca... /

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.