Amerika minden lehetséges eszközzel segíteni fog azokban az országokban, ahol a hatalom elnyomó eszközökkel korlátozza a civil szférát – ez a fő üzenete Barack Obama 2014. szeptember 23-án megtartott beszédének. Egy európai ország van a listán.
A szöveg magyar nyelvű kivonata a Budapest Beacon lapon olvasható. A beszédben az amerikai elnök utal a magyar folyamatokra is.
Obama hosszasan sorolja, milyen konkrét intézkedéseket tesznek a civil társadalmak védelme érdekében:
"Először is a civil társadalmi csoportokkal történő együttműködés és azok védelme az Egyesült Államok egész kormányának a küldetése lett. Az új elnöki jegyzék szerint, amit ma fogok közzétenni, a szövetségi hivatalok és ügynökségek gyakrabban, rendszeresebben fognak konzultálni és lépnek partneri kapcsolatba a civil társadalmi csoportokkal. Szembe fognak helyezkedni a külföldi kormányok kísérleteivel, hogy megszabják az általunk nyújtott támogatás jellegét a civil társadalom részére. Szembe fognak helyezkedni a külföldi kormányok azon kísérleteivel is, hogy korlátozzák a békés megmozdulások, a gyülekezés és a szólás szabadságát. Tehát ez nem csak a külügyminisztérium, vagy az USAID ügye. Ez a teljes kormányzat ügye – az amerikai vezetőség része" – idézi a Budapest Beacon.
A szégyenlista
Az Egyesült Államok elnöke szerint az alábbi országokban érik támadások a civil szférát. (Ezek azok az országok, amelyek civil társadalmának felkarolását és védelmét mostantól Washington a küldetésének tekinti.) A felsoroltak között egy európai, egyben NATO- és EU-tag ország található:
Kuba
Oroszország
Szenegál
Palesztina
Burma
Kína
Venezuela
Azerbajdzsán
Magyarország
Egyiptom
Kamerun
Líbia
Kambodzsa
Burundi
Vietnam
Honduras
Tunézia
119 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az emerikai elnök is jobban tenné, ha az észak-koreai televízió magyar adásából tájékozódna, abból megtudná az igazságokat rólunk:
www.youtube.com/watch?v=03DfxKeKczE
:)
Tudjuk, terjeszti Amerika a demokráciát mindenfelé, nyomában háború, vér, pusztítás, káosz. Nagyon nem kérünk belőle!
Ne ragadtasd el magad mert ha úgy lesz, te sem úszod meg szárazon.
Gondolom azért nem bánod, ha az USA erőteljesen fellép az IÁ ellen? Pedig, az is beleavatkozás. Sajnos a mi ügyünkben pedig - szégyellem, hogy így van - de igaza van.
Ki állítja ezt?
hogy az USA elnökének szavaira reagáljon.
- Obama?
- Az ki?
-Jogot végzett? Hol?
- Az ELTE-ről csak a Kövér Lacit, az Ádert, meg a Szájert ismerem.
Mert nem árt kicsit megostorozni őket, csak úgy. Úgyhogy engem ez a lista nem is nagyon zavar.
Figyú drágám. Ha ez a dörgedelem hivatalos volna, mint ahogy nem lehet az, mert ez már beleavatkozás más állam belügyeibe és nem demokratikus, akkor valszeg Orbán személyesen megválaszolná. Most nem Orbán-pártolásból mondom, csak azért, hogy szerintem ez egy jó nagy humbug. Valakik megint nagyon szeretnék felkavarni az állóvizet.
Kósa/RogánSzijjártó reagálása sem piskóta!
Ha az ATV, akkor az ATV. Lehet, hogy ők állnak a háttérben?
Nem gondolok semmit, de Bombera volt nyújorki tudósító, ha jól tudom.
Te @hetöndöe: meg nagyon ragaszkodsz a seggnyalásos módszerek felemlegetéséhez, talán érdekelt vagy?
Jaj Istenem! Most már a világ is összedől, mert néhány kisgyerek nem kap támogatást a táncikáláshoz? Vagy simán csak pártpénzek csapja lett elzárva?
de itt nem csak arról van szó, hanem elsősorban a demokrácia megcsúfolásáról,
amennyiben a politika el akarja taposni a civil szféra jogait. EZT KIFOGÁSOLJÁK.
Megértettem.
De kik azok a civil szféra?
Na ne mondd, hogy az ország 90%-át a norvégok tartják el. :-))
Mellesleg nem bírom amerika politikáját, sem a világban betöltött helyét, de amerika akkor is egy vezetőhatalom-sajnos-akármit mondunk is. Hiába szidjuk jogosan, akkor is sokat nyom a latban az amcsi elnök szava-főleg, hogy egy volt elnök is hasonlóan vélekedett.
Ez egy korábbi verzió:
„ Netanjahu kabinet Izraelben 2011-ben
olyan törvényt fogadott el, amely súlyosan korlátozza az országban működő civil
szervezeteket azáltal, hogy rendkívüli mértékben megnehezíti külföldi
finanszírozásukat.
Az új szabályozásnak egyik fele megtiltja, hogy
idegen országok 20000 sékelnél nagyobb összeggel támogassák az angolszász
terminológia szerint „ nem kormányzati szervezeteknek” (NGO) nevezett
entitásokat.
A tilalom vonatkozik nemzetközi szervezetekre
is, például az ENSZ-re. A törvény másik fele pedig gyilkos, 45 %-os adóval sújt
minden izraeli NGO-nak nyújtott külföldi pénzügyi támogatást."
Ez pedig a mai:
Izrael Állam jelenlegi kormánya pedig hírhedt arról, mennyire rühelli a területén működő, tőle független, és persze nekik állandóan kellemetlenséget okozó NGO-kat, az ő insznuációjukra, és lejáratásukra találta ki az NGO Monitort ami a 972 magazin elnevezésével élve, egy GONGO (Government-Operated Non-Governmental Organization - Kormány által működtetett nem-kormányzati szerv).
mandiner.hu/cikk/20140924_toth_csaba_tibor_a_heti_valasz_es_az_izraeli_jobboldal_soros_ellen
"De nagyon utálom,Amerikát úgy ahogy vannak,s nem az embereket--hanem az ottani politikusok közül azokat, kiknek világuralmi törekvéseik vannak."
Azt gondolod, hogy a mindenkori amerikai elnök gondol egyet, hogy bi'za nekem most világuralmi törekvésem támadt, o'szt kebelezzük má' be azt a csúnya Kuvaitot! De hopppppáá, ott meg vannak valami iraki kemény sereg... Ki kéne zavarni?
Avagy miért vóót nagy sírás-rívás volt Jugoszlávia szerte, hogy hol maradnak oly sokáig Amerika serege?
Esetleg hallottál már olyan világszervezetről, hogy ENSZ?
A Szijjártó, Kósa, Rogán trió visszaszól, és marad minden ahogy volt. Illetve nem egészen, mert még jobban rászállnak a civil mozgalmakra, teljesen ellehetetlenítve a működésüket.
@szandokan: Mivel a Norvégok és mások adnak pénzt az országnak, talán érthető, hogy nem nézik jó szemmel, hogy vegzálnak ezért civil szervezeteket, akik furcsa módon nem akarják hagyni, hogy orbán kormánya kezelje a pénzeket, mert orbánékról köztudott, hogy milyen enyves kézzel rendelkeznek. És engem is érdekelne, kiket kellene szerinted kordában tartani? Amúgy meg F Viktornak igaza van, az Elnök úr intése elsősorban az EU-nak szólt, amivel én teljesen egyetértek! Amúgy meg a megszorításokhoz mit szólsz? Remélem, nektek is lesz részetek benne, talán akkor felébrednétek egypáran az orbán imádásból!
En kemeny gazdasagi es politikai lepesekre szamitok, amir eszreteritik a csuti tahot.
orban meg kell ertenie demokraciaban ilyen nincs, ha meg nem demokraciat akar, akkor mi a fenet keres az orszag elen, ugyanis ilyesmirol szo sem volt mielott megvalasztottak volna. Becsapta a valasztokat 2010-ben, 2014-ben pedig elcsalta a valasztast, igy tudott ujra 2/3-ot szerezni.
Termeszetesen az adofizetok fizetik a reveszt, addig amig az orban rezsimet el nem zavarjuk. Utana johet az elszamoltatas es 5 ev buneit szamoken kerni rajtuk. Szerinted milyen pnzbol lett tobbszoros millardos a csuti gazszerelo? Vagy emlithetnek rogan es szargyarto szazmillios ingatlanjait is. Lehet hogy neked ezek elfogadhatok, azonban nekem nem. Es mivel Magyarorszagon megszunt a demokracia, mar csak az USA-ban es az EU-ban bizhatunk hogy tesznek valamit a rend helyreallitasaert.
Ha én Pistikének kiflire adok pénzt és ő csokit vesz rajta, az én jogom ezt ellenőrizni,
(esetleg a jövőben ezt az akciót leállítani), de a tanító néninek is jogában áll ezt észrevenni
és a dolgot a tudomásomra hozni!
Ndem kééééééééééééééééééééne!
F.Viktor nagyon is normális hozzászóló szerintem,
ne rontsd el az eddigi pozitív véleményemet magadról!
Amit a főgengszter nem tud az ellenőrzése alatt tartani, befolyásolni, attól tart, attól fél, mert veszélyt jelenthet a hatalmára, arra megfelelő válasz a NAV !
Mi a helyzet a cukorbárókkal és az ismert számlagyárakkal ? Csak nem ebolások, hogy elkerüli őket minden hatóság ?
Amire Orbán nem gondol, hogy a nagy nehezen kiépített fideszes maffia az orosz maffiához képes kispiskóta és egy év alatt átveszik a gazdasági hatalmat, miután Orbán elengedi az EU-t és lefekszik Putyinnak.
A mi ügyünk, a civil ügy pedig belügy? Nekünk ugyan milyen választásunk marad, ha így megy tovább itt belül?
Mondj egy civil szervezetet, amelyik talpon maradt, és képes az éppen hatalmon lévő kormánytól függetlenül, a - ami itt azt jelenti, hogy nem a kormány adja neki a működésre a pénzt, hiszen ezzel ki is fogja a szelet a vitorlából - az esetleges kritizálható intézkedéseket megkérdezni, szóvá tenni?
Ott tartunk, hogy ebben az országban bármit meg lehet tenni egyeseknek, pénz nem számít. Az a "bűnös", aki kérdez.
Nem látom, hogy belügyileg ezt értenék. Obama érti. Nem örülök, hogy így van, de csak azért, mert magyar vagyok, még h@lye nem!
Ez a "belügy" "szlogen" felülről jön, és nem is véletlen. Látom kioltja ezt a "fényt" is, ezt mantrázzák sokan, még Te is. No meg hatott a 40 rendőr - mintha valami "keresztapát" fogtak volna, de ugye tudjuk, hogy nem .
Nyilván senki nem fog idejönni, hiszen nálunk béke van, és a mi problémánk össze nem mérhető - még a felsorolt országokéval sem - mégis, a világ nagyhatalmainak véleménye meghatározó. Ez akár tetszik egyeseknek, akár nem.
Ráadásul mi egy csoport tagjai vagyunk az Eu-val, és egy csoport tagjai vagyunk az USA-val. Így nézve egyáltalán nem beleavatkozás, hiszen az alap, amiért mi ezekkel egy csoportban vagyunk, a demokrácia ! Nem gondolod?
Nevetséges, hogy mindig másokat vádolunk, másokat kritizálunk, de még arra sem vagyunk képesek, hogy a saját sorsunkat reálisan lássuk!
A nagy fidesznyik elfogult hályog ezért engedtesse láttatni a tényeket is ! A jenki elnök a nap minden órájában pontos ismeretekkel rendelkezik a magyar helyzetről, nagykövetségén keresztül, egy olyan ország elnöke, amely ismeri és gyakorolja a valódi demokráciát, megéli azt minden előnyével és hátrányával együtt ! Amennyiben kizárólag csak a jenki elnök kritizálná a magyar kormányt, akkor akár legyinteni is lehetne, azonban azok az országok is kirikákat fogalmaznak meg az orbánizmussal szemben, amelyekkel együtt egy karámban vagyunk és láss csodát: - ezek az országok ugyancsak ismerik és megélik a demokrácia minden elemét ! Nem furcsa ?
Az a tény, hogy a Cöf kézzel foghatóan hazudott támogatottságát illetően, továbbá hogy a mai napig nem átlátható a pénzügyi helyezete, mert "magánszemélyek támogatására épül" elégg aggályt jelent létezésével és megmozdulásaival kapcsolatban !
Ugyancsak ellenőrizhetetlen azoknak a szervezeteknek a pénzügyi helyezete is, amelyek támogatására hivatkozk a Cöf, számos esetben egyetlen egy sem található a neten, holott ez a "szokás" többnyire a nemzetbiztonsági szolgálatoknál bevett gyakorlat !
Tessék tanulmányozni az atlatszo.hu Cöffel összefüggő kimutatásait ! Vagy végleg megoperáltatni az elfogultságot okozó fidesznyik-hályogot !
Főleg sokat nyom a latba a véleménye, ha hátulról lökdösik, hogy szólalj már meg és ezt és ezt mondd! Nem furcsa, hogy mindjárt két "nagy ember" is egyszerre csippentette fel a témát?
Oszt mi köze az eu-hoz?
Talán csak nem mondták neki az amerikai européerek, hogy ezt már szóvá kell tenni, ez már tűrhetetlen ami ott megy? Szólalj meg végre Obama öcsém, hátha rád hallgatnak! Majd még rávesszük Clintont is, hátha ettől összeszarják magukat az illiberálisok.
"A másik dolog: szófűzéseid ,némi alkohol mámorról tudósítanak.Gyöngyszemeid:"hoppá ott meg vannak valami kemény iraki sereg-------hogy hol maradnak oly sokáig Amerika serege.:-))De ez nem baj, mert,könnyedén megfejtettem,mit is gagyogsz."
1) Megnyugtatlak, a leendő nemzeti italboltok tulajdonosait, azaz a fityeszes haverjaid tőlem nem sok bevételhez jutnak, ez többek között a te reszortod lesz. Egy dolog vigasztaljon, agysejtjeid száma nem lehet negatív, még akkor sem, ha jelenleg is erősen konvergál a zéróhoz.
2) Most sem sikerült semmit "megfejtened", fogalmad sincs mire utaltam!
A tények:
- Az iraki hadsereg 1990 augusztus 2-án, hajnalban rohanta le a szomszédos Kuvaitot.
- A 16 000 fős kuvaiti hadsereg ellenállást alig tanúsított, egy nap alatt gyakorlatilag iraki ellenőrzés alatt állt Kuvait.
- Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már az első nap elítélte a támadást, s Irak elleni gazdasági és katonai szankciók bevezetéséről hozott határozatot.
- A USA 1991. január 16-án légi offenzívát indít.
- 1991 február 24-én a szárazföldi hadművelet is megindult.
- 1991 február 27-én George Bush bejelentette Kuvait felszabadítását!
Ha valamit is megértettél volna, akkor azt magyaráznád, hogy a "világuralomra törő" USA miért halogatta a támadást 5,5 hónapon keresztül? Mert a legtöbb kritikát éppen ezért kapta, hogy miért tűrte majd fél évig Kuvait kifosztását, a kuvaiti nép nyomorgatását?
Hasonló példát lehetne hozni a Balkán háborúval kapcsolatban is, de neked egyszerűbb a jobber mantrát nyomni, mint gondolkodni! De az is lehet, hogy képességeidből ennyire telik...
"Most pedig arra vetemedett ez a barack,hogy nyíltan a világ előtt,belügyekbe avatkozik belé,mintha joga lenne hozzá!!!"
Lefordítom, hogy neked is érthető legyen:
Tehát, ha te átmész a szomszédodhoz, elveszed bankkártyáját, kivered belőle PIN kódját, mert úgy érzed, hogy megdolgozott fizetéséből számodra bosszantó eszközöket vásárol, mint pl. hangos fűnyírót, akkor te a törvények szerint jársz el? Ez a kettőtök ügye, ebbe senki nem szólhat bele, s jogodban van elzavarni a kiérkező rendőröket?
Itt, országon belül sem. Sem az önkénynek.
Éppen azt írtam, hogy NEM FOGNAK IDEJÖNNI ! Miért jönnének? Ettől félsz talán? Ettől nem kell tartanod. Attól már inkább, hogy a befektetők messzire kerülik az országot.
A Világ töltött káposztáját nem Te készíted! Obama beszédének minden szavára figyelnek és komolyan veszik.
A Szijjártó meg a Kósa mondandójára, akárhány házat vesznek is, kevesen figyelnek.
Csak itt, nekünk, a mi ételeinket sózzák el.
Azt hiszem, kibeszéltük a témát !
lealkoholistáztad, csak megvédte magát. Az eszmefuttatásával pedig, -ami az USA közel-keleti
beavatkozását illeti-, egyet kell, hogy értsek.
@JAJMÁR megvalaszolta helyettem reszben, ezert kiegeszitem.
Ami itt folyik ez mar NEM belugy. orban a keleti nyitas politikajaval nem csak Magyarorszag demokraciajat tette tonkre, de veszelyezteti az EU egyszeget, es a NATO kontroljat a demokracia felett. A taho azzal hogy leszopta putyint utat nyitott a a demokratikus orszagok egyesegenek meggyengitisere, es az az amit nem fog tetlenul nezni az USA. Ez meg rosszabb mint mondjuk Egyiptom esete, mert ok "koron kivul vannak". Magyarorszag egyenlore meg tagja a NATO-nak es az Unionak. Azonban ezzel hogy civileket tamad orosz modra orban kivul helyezte magat a koron. El kell donteni hova akarunk tartozni, mint tettek ezt a skotok is. Ez a magyar nep tortenelmi felelossege.
orbannal az EU-n es a NATO-n kivul - a nyugati vilag ellensegekent,
vagy
orban nelkul az EU-ban es NATO-ban
Ez most itt a tet, ezt kellene vegre belatni, mert sokaig mar nem lehet ezt a pavatancot jarni, amit a zsirdiszno folytat.
Talán azok akik misis Clintont is:
"Clinton 2011-3 : Aszad napjai meg vannak számlálva
Clinton 2011-7 : Itt az ideje, hogy Aszad távozzon
Clinton 2012-1 : Eljött Aszad távozásának napja
Clinton 2012-6 : Az egész világ összefogott, hogy Aszad távozzon
Clinton 2012-10 : Az Egyesült Államok türelmetlen, itt az ideje, hogy Aszad távozzon
Clinton 2012-11-10 : Clinton átadja a miniszteri tálcáját annak a személynek akit Obama választ ki... Aszad elnök pedig büszke lehet, akár a Qasioon nevű hegy."
youtu.be/Dkgjk51V0yA
1/ "Nem lesz itt Orosz világ többé"
2/ "Orbán--nem tölti ki a négy évét"
Bar en nem vagyok ennyire optimista.
1/ Orosz vilag mar van, kezukben van a vilag masodik atomarzenalja. Ha csak magumat semmisitik meg vele, mar az is nagy csapas a vilagnak, hatha meg masokat. Amig putyin a diktator addig nincs megallas. O mar korabban nyilatkozta, hogy a regi Szovjetunio visszaallitasa a nagy alma.
2/ orban egy esetben nem tolteni ki a 4 evet, es az azt koveto evtizedeket, ha gazdasagilag osszeomlana az orszag. Minden mas esetben ellavirozgat, mert a populizmusra sok vevo van, es sokan meggazdagszanak orban hatan. Az hogy az orszag lakossaganak 9/10 veszit az pedig oket nem erdekli.
Az pedig hogy en mibe szolok bele az pedig az enyem. Erted? Az hogy nem otthon dolgozom, az nem jelenti azt hogy nem kotodok Magyarorszag. Talan jobban is mint, aki szinten az USA-ban meg nyugat Euban uzletelsz. Talan te meg adot sem fizetsz odahaza, ugyhogy akkor jobb ha egy szot sem szolsz.
Ha az orban-kurmany beleszol hogy a civilek hogyan koltik el a norvegok penzet, akkor egyertelmu hogy Obama is beleszol hogy orban cseszteti a civileket, ami csak diktaturaban szokas.
Szoval fogd vissza hangerot, es higgadj le mielott infartust kapsz. Aztan hianyolahatunk innen a propirol :)
hozzászólása nem tetszik, nem lájkolom, oszt'jónapot!
Van, aki nem szimpatikus, de valamelyik hsz.-a tetszik, az kap egy lájkot.
Nálam ez általában így működik.
Ha kihoznak a béketűrésből, akkor persze nem tudok tárgyilagos lenni. El nem tudom egyelőre képzelni, hogy Orbán, Lázár, Kósa, Rogán...olyasmit tudna mondani, amit így virtuálisan lájkolni tudnék. Persze, ha látnám a jószándékot, azért igyekeznék... :)
Am a mi szamunkra fontosabb, hogy mint mond Obama Mo.rol. En nagyon pozitivnak tartom a meglatasat, teljesen tisztan es jol atlatja mi folyik az orszagban. Igaz mi demokratak, mar 5 eve mondjuk ezt, sot en mar az elso orban kurmany amokfutasa utan is mondtam orban a legrosszabb amit Magyarhon kaphat. De jobb keson, mint soha.
En azt varom el az USA-tol es az EU-tol hogy szankcionaljak ezt a balfeket, meg akkor is ha fajdalmas lesz az orszag szamara. Itt az ido megbuktatni qrbant, mielott nagyobb karokat okoz az EU es a NATO biztonsaganak.
Attól még a tény tény marad: a kormány egyre kevésbé viseli a kritikát.
Egy "Civil" szektor, amelyik külföldi pénzből működik, de pályáztatási rendszere megfelel a törvényi előírásoknak, pénzelosztásába, éppen hogy még a helyi hatalom sem szólhat bele, hát ez itten a fő probléma !Érti?
Civil = nem gyakorolhat rá hatást a kormány, nem befolyásolhatja a döntéseit!
Persze, a törvényeket mindenkinek, értsd: MINDENKINEK ! be kell tartania.
(Ennek betartása érdekében pedig ott vannak a bűnüldöző szervek, amelyekre demokráciában szintén nem gyakorol hatást a kormány)
Nem érted, mire írtam az iraki/kuvaiti példát!
Tessék, újra, másodszor idézek tőled:
"De nagyon utálom,Amerikát úgy ahogy vannak,s nem az embereket--hanem az ottani politikusok közül azokat, kiknek világuralmi törekvéseik vannak."
Tehát ez sem igaz (idézet újra tőled):
"könnyedén megfejtettem,mit is gagyogsz"
F@szt sem értettél meg, mert ahhoz gondolkodnod is kellene! Idézet tőlem:
"Ha valamit is megértettél volna, akkor azt magyaráznád, hogy a "világuralomra törő" USA miért halogatta a támadást 5,5 hónapon keresztül? Mert a legtöbb kritikát éppen ezért kapta, hogy miért tűrte majd fél évig Kuvait kifosztását, a kuvaiti nép nyomorgatását?"
A válaszok valamilyen oknál fogva elmaradnak tőled! Csak a mellébeszélés megy?
A civilszervezeteket ért atrocitásos példámból már valamit kapisgáltál, ezt írod:
"Számodra nincs alternatíva--csak az erőszak--mutatja példád"
Jól érzékeled az Orbán rezsim magatartását, s azt is, hogy jogosan bírálja fél Európa, s az USA elnöke a magyar kormányt.
Halkan megjegyzem, hogy a toll onnan ismerhető fel első körben, hogy mantráz, miközben fogalma nincs miről beszél.
Te nem, hogy nem tudod második napja megmagyarázni "De nagyon utálom,Amerikát úgy ahogy vannak,s nem az embereket--hanem az ottani politikusok közül azokat, kiknek világuralmi törekvéseik vannak." mondatodat, de a rá kapott választ sem érted meg.
Sőt, dobálod fel a magas labdákat, mert ezek után az illendőség kedvéért ezt a mondatodat is el kellene látnod holmi magyarázattal, mert így csak egy böffenésnek hat:
"... világosan látható,hogy sem a nemzetek társadalmi berendezkedéséről,viselkedési formáiról--sem pedig a nemzetközi katonapolitikai megnyilvánulásokról fogalmad nincs."
Korábban azt írtad, hogy az iszlámmal foglalkozzon. Az nem beleszólás egy másik ország ügyeibe? Szerintem mind a kettő jogtiprás, csak a mértéke nagyon különböző, és Obama jól teszi, ha mindkettő ellen legalább a szavát felemeli.
A Norvég Alap pénze az bizony a norvégok pénze, arra költik, amire csak szeretnék, és a kormány ne telepedjen rá erre, mert nem az övé. Egyébként te szoktad mondani mindig, hogy senki ne irigykedjen, ne gyűlölködjön, de amit most csinálsz, az pont ugyanez. Szerinted nem jó dolog, ha ingyen pénzt kapnak emberek itthon?
"Én csak azt mondom, meg kell vizsgálni, hogy értelmes célokra jön e az a pénz"
Szégyellheted magad, mert ebből a mondatodból kiderül, hogy halvány fogalmad nincs a Norvég-, illetve Svájci Alap mibenlétéről! Közben a kormányt (lézer Jankót) mantrázva próbálod az észt osztani!
Megnyugtatlak, ellenőrzik, hogy mire költik el a pénzt, minden egyes nyertes pályázatot megvizsgál az arra jogosult szervezet! Teszi ezt azért, mert ők határozzák meg, hogy mire, mennyi pénz költhető!
Pár példa az idei évből:
Női jogok és esélyegyenlőség: 396 520 + 113 470 Euro
Ifjúsági és gyermek ügyek: 410 999 + 253 694 Euro
Demokrácia és emberi jogok: 674 235 + 135 612 Euro
Társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése: 454 940 + 191 225 Euro
Jóléti szolgáltatások nyújtása: 354 392 + 236 675 Euro.
Új hozzászólás