A netadós, a NAV-os korrupció elleni és a január másodikai tüntetések szervezői után a Facebook kommentelőit citálja bíróság elég Tényi István.

Mint a vs.hu megírta, a Milla oldalán magánemberek szidták a fideszes Tényi István, mint magánembert. A rendőrség most becsületsértés vétsége miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen Tényi feljelentése nyomán.

A Milla Facebook-oldalának egyik januári bejegyzése alatt szidalmazták Tényit a kommentelők, emiatt tett bejelentést az érintett a VII. kerületi kapitányságon. A rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróságra továbbította az ügyet.

A bíróság időközben hozott egy végzést, mely szerint a feljelentésben megjelölt 23 hozzászólás szerzője (például Zoltán Gonda, Imre Elek Katona, András Holik, János Molnár) a Facebook felhasználói név alapján nem azonosítható, ezért a bíróság megbízta a VII. kerületi rendőrséget, hogy nyomozza ki, mi a valódi nevük, születési helyük és idejük, anyjuk neve és lakó- valamint tartózkodási helyük azoknak a kommentelőknek, akiknek a sértő hozzászólásait Tényi kifogásolja.

Egy "főállású Fideszvédő troll"

Az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" oldal korábban leírta, hogy ők Tényit egy főállású Fideszvédő trollnak tartják, aki a netadós, a NAV-os korrupció elleni és a január másodikai tüntetések szervezőit feljelentette. Ugyancsak az ő kezdeményezésére indult az Ökotárs elleni vizsgálat, de előfordult, hogy Simicskának kért rendőri védelmet.

Mint írják, Tényi "tanárként a katedráról bátorítja diákjait a zsidózásra, és rendszeresen szemlélteti is nekik, hogy kell azt."

A feljelentőember az V. kerületi Fidesz tagja, így "nem lehet tudni, hogy szimplán csak egy elmeháborodott náci vagy a lopott pénzből való részesedésért teszi ezt" – írja az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" oldal.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...én a fotón " kislánynak " néztem...:-)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
ilyen emberekre és ügyekre van a rendőrségnek kapacitása...
volvós
...én a fotón " kislánynak " néztem...:-)))
Aki Én
@lampa laz: Az ingatlanbotrányos feljelentéseket sorra visszadobják, de ez egy igazi ügy.
silber13
@volvós: Hááát... Ki tudja...?:-))))
Aki Én
@volvós: Pedig pont annyira nem nőies, mint amennyire nem férfias. Valahol megrekedt a fejlődés minden tekintetében.
Senara
Tényi" polgárka "nem foglalkoznál a kitiltottakkal , vagy az nem fontos ? Szólásszabadságot korlátozni fontosabb ? Simicska is csúnyán beszélt tessék példát statuálni vele . Prémium elvárás , trafik , föld , államtitkári beosztás ?
bakegya
@Hellcat: mit mondjak?-és a gazdáik?
Még mindíg Váradi ANDRÁS GÁZOLTATÁSÁRA lennék kíváncsi.De se kép-se hag.A VICCTOR ÉVÉRTÉKELÓJÉBŐL EZT IS KIHAGYTA...a Lajos se véletlenül emlegette föl a félalmeit,vélelmeit hirtelen haragjában...
coyote3
Pont annyi esze lehet, amennyi a fényképen látszik. De hogy jelleme az nagyon minimális van, az tuti...:)
Hellcat
@bakegya: Nem tudom miért lepődsz meg...minden normális maffia így működik...
Mobil123
@volvós: Hát én inkább h.keresztes cserépedénynek mondanám. Komolyan nem értem az ilyen embereket! kisebbségi komplexusban szenvedő valami.
Vajon mennyi pénzért csinál magából mégnagyobb sötétséget???
volvós
@Mobil123: Erre csak annyit idézek ( By Hofi ! ) :

" Hát pénzért mindent ... Szopok, nyalok, gombot varrok "
De mennyire igaza volt Gézának már anno !!!
Mobil123
@volvós: Hát vannak ilyen emberek és egyre több úgy látom.
pbalage
én Mabel véleményével adózom ezen ürgebürge nagysága előtt:
www.youtube.com/watch?v=sY8n8covKRo
Dr. Felipe
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr plágium
@Aki Én: És teljes apparátussal nyomoznak :) Viccesek ezek a fideszes fiúkák !
bakegya
@Hellcat: hát talán azért mert éltem már olyan országban is ahol nem éreztem azt hogy maffiaállamban élek,arról nem is beszélve hogy a munkám ,de a körülöttem élő mindenki más teljesítményét is értékelték,azon túl hogy meg is fizették!!!
Kofoka
@Senara: Kérdés milyen ellenszolgáltatás fejében teszi ezeket a feljelentéseket meg. Ha anélkül, akkor már viszont elmeorvosi eset... anyósom is ilyen volt...
wagabund
aszongya: ..."tanárként a katedráról"...

na most tegyük félre a tréfát, és komolyan kérdezem a tisztelt publikumtól...ez tényleg tanár, vagy csak elírás?
ha tényleg, akkor az bizony probléma...
naaki
Pista, a kiadós szexuális attrakció, nagyon jó hatással van a frusztráltságra. Szóval ne legyél geci, inkább csajozz be...bár a külsőd és a mentalitásod alaján továbbra is geci maradsz.
miazavalami
Lehet hogy innen már kitiltották a modik... :-)
wagabund
@Mobil123: itt állok széttárt karral..és nézek ki a fejemből.
...de köszönöm a linket. próbálom feldolgozni...
Mobil123
@wagabund: Szívesen! de ezt nem lehet feldolgozni ! Ilyen emberek tanítják a gyermekeinket.:-((
keresztapa
Tudományos munkatárs ELTE végzett ami az ELTE végzete. Ennyi tudathiányos embert csak az ELTE képes képezni
Toby
Déenes vizsgálatotttttttttttttt követellllllekkkkkkkkkk ! Ennek a majomnak meg elmeorvosi vizsgálatot !
Nil
nézzétek meg a képet róla-szegény ember- ha nem jár pszichológushoz akkor nagyon kellene neki egy profi.
VAlószínűleg nincs nő mellette - vagy férfi (gender alapon) és unatkozik.
Ha tanár hol az szmk? Hogy engedik fiatalok közelébe - vagy református suliba tanít?
zoró
Orbán azért csinálta a terror el hárító csapatot mivel hogy tudta a bukását, De mért félünk ?? Fegyverbe MAGYAROK !!! Le a zsarnokkal.
Gyuri Géderről
"A Fidesz feljelentőembere most a Facebook kommentelőket támadja"
Azt ajánlom neki, hogy kezdjen el úszni Mohács felé, betontömbbel a lábán.
kkalman
Inkább nézném egy elfuserált csuhásnak, mint tanárnak. A kinézeténél csak a jelleme rondább.
világlátó
Én pedagógus vagyok. Hogy lehet, hogy ez is az? No de ennek van szakcsoport vezetője, igazgató helyettese, igazgatója, vannak kollégái, miféle bagázs lehet az ahol ez taníthat, nevelhet? Úristen ! hová jutunk még ilyen emberek által?
GeoCravker
@Gyuri Géderről: betontömbbel nem tud uszni.
Hellcat
@bakegya: Amíg itt a fidesz maffia uralkodik addig az "igazság" szóból csak a "gazság" érvényesül...:(
Ulmus
Érdekes... milyen készségesen ugrik a rendőrség az internetes "becsületsértési" ügyekben, mikor fideszes a feljelentő. Egyébként meg az a szöveg még totál egyértelmű ügyekben is, hogy "úgyse lehet bizonyítani, ki ült a gép előtt" (saját tapasztalat, ennél sokkal durvább ügyben).
Ulmus
@világlátó: Erre az a magyarázat, hogy hiába csoportvezető, igazgató, akárki, ha le vannak terrorizálva egy fideszes által, aki bármikor kirúgatja őket a haverjaival.
gödörben
@világlátó: Sajnos egyre lejjebb. A suliban a követelmény nulla, a tananyag szintén. A csicskáknak nem kell tudás.
@Ulmus a kirúgatástól nem kell félni, mert akkor az utcára se menj, mert a fejedre esik egy tégla. Szerintem azért tartunk itt, mert az értelmiségeink ahelyett hogy a szavukat hallatták volna lapítottak attól félve, hogy negatív retorzióban lesz részük. Hát itt a lassan minden értéket elsőprő sz..r. Akkor most mitől is kell félni??? Elöbb utóbb minden normális embert kirúgnak, ellehetetlenítenek. És mindenki csak vár. De mire vártok még??? Ébresztő EMBEREK!!!
Anna Mária
Foglalkozása: feljelentő.
Régen is volt ilyen, de az legalább hetente fölmosta a lépcsőházat is.
almosd
@Mobil123: 13:45-re Nekem is ez vólt az első gondolatom :-)
laszlobihari
@Mobil123: Ennek a szerencsétlennek egy enyhe agyvérzése volt vagy agyér görcse? a száj torzulása valami ilyesmire utal, tehát ez egy szerencsétlen beteg (emiatt) de attól még lehetne rendes ember!
Mobil123
@laszlobihari: Egy betegség nem ment fel senkit az alól hogy ne genya és hogy ne legyen tisztességes ember. A politikai hatalomban levő egyének hihetetlen arroganciával rendelkeznek azokkal emberekkel szemben akiknek ki kéne nyalniuk a valagát mert eltartják őket .
Mobil123
@almosd: :-))) Jobbára így szokott lenni:-)
Gyuri Géderről
@GeoCravker: Hát, ez az! Az parlamenttől Mohácsig, csak megtanul. Ha nem akkor az, az Ő baja.
Bár, Bajáig is gyakorolhat felőlem.
nezelodo
"világlátó
miféle bagázs lehet az ahol ez taníthat, nevelhet? Úristen ! hová jutunk még ilyen emberek által?"

Ha jól tudom, érdem szerint kirúgták, és a sajtóhírek alapján arra jutottam, még egy faluban sem szívesen dolgoznék, laknék vele.
Everest
Az öreg székely: "...édes fiam! Hiába mégy a csendőrhöz panaszkodni, hogy kiutáltak a kocsmából, mert köpködtél. Vagy tanulj meg viselkedni, vagy olyan helyre menj, ahol olyanok vannak, mint te!"
világlátó
@nezelodo: Ugyanakkor sajnálom, mint embert, mert ahogy itt most mi, ugyanúgy mások másutt hasonlóképpen viszonyulnak hozzá. Nem csoda, hogy ide jutott. Ahogy a " polgári Magyarország " ő is a politika végterméke. Biztosan nem így született, csak kisodródott. Ez pedig gonosszá tudja tenni az ilyen embereket. Még helyrehozható egy kollegiális körben, ha veszik a fáradságot a körülötte élő rendes emberek.
Ami a veszélyesebb része az ügynek, az a kommentelők feljelentése. Sokszor gondolok arra, mikor hívnak be a megfelelő " szervhez " és helyeznek vád alá az államrend ellen elkövetett lázító, stb.stb. tevékenységem miatt. Hiszen mibe kerül kitudni kik vagyunk, hol élünk és miből .Pedig én eddig úgy éreztem, én vagyok az , sokad magammal, akinek jogos követelése lehetne azokat a " szervhez " behívni, akik éppen az államrend ellen elkövetett bűneik ellenére még mindig és régóta szabadon és gazdagon futkároznak itt körülöttünk Szuperbekkel és Opel corsákkal.
Egy biztos. A szólás- és véleményszabadság dolgában még sok tartaléka van a regnáló hatalomnak. A médiák átalakításával, a reklámadóval elindúlt már ez irányban a hatóság, Hozzánk is eljutnak, ne legyenek illúzióink.
nezelodo
világlátó, igazad lehet, bár csendben megjegyzem, igen sokan vagyunk ebben az országban is, akiket sok-sok méltánytalanság ért, gonosz módon bántak velünk, és mégsem váltunk mi magunk gonosszá.
Ismerek én is ilyen feljelentőt, mit ad Isten ugyanaz a szakmája, mint az emberünknek, és nem értettem honnan a feljelentgetős szokása, de egy véletlen során kiderült, volt a felmenői között, aki még a saját házastársát is feljelentette, abban a régi világban, amikor még álmodni sem mertek a pálinkaforradalomról. A témában keletkezett iratok, befizetési csekk a birtokomban van, mivel apám volt az egyik mellékszereplő, szomszédja a feljelentett férj, akivel együtt bűnöztek a pálinkaforradalom korai előfutáraként, hatvanhét éve.
Törölt felhasználó
Komoly karrierlehetősége lett volna az előző rendszerben az embernek...
silber13
@Mobil123: Nem a linket keééene feldolgozni, hanem ezt a figurát...!
jancsik68
Anno,a GESTAPO-nak,Magyarországon kevés spiclit kellett alkalmaznia.Elvégezte ezt az alja magyarok egy része.Ezt keresztényi hitük diktálta.Isten nevében cselekedtek!!
ArGomentum
Mindentől függetlenül, miért írják a neveket fordítva??? Vezetéknév-keresztnév.Ne mááá!
ferii
Nem kell vele foglalkozni,ez egy hülyegyerek' :)
zoró
Legalább lehetőség lesz a fejét le rúgnom. De most beszartam és eljöhet kinyalni ! Ő is ,,és Orbán,és társai.Ennyi !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.