Koroknay Eszter szinkronszínésznő egy egész albumnyi fotót tett közzé a Facebookon valamiről, amit ő sonkának vásárolt a Sparban – felőlünk azonban lehetne akár konfitált alienembrió is.

A felháborodott nő szerint "mindenféle szaga van, legfőképp májkrém és csirke", és azt kérdezi a közösségi oldalon:

Meg tudná mondani valaki h mi a f@szom ez? A Spárban vettük kötözött sonkának. Főzés után a madzag nem jött le. Kettévágtuk, kiderült h vászonba préselt mindenféle undormány van benne!

Kata nevű kommentelőnk közben megfejtette a jelenséget – bár gusztusosabbá ez sem tette a látványt –, szerinte

a helyzet az, hogy ezt nem kellett volna megfőzni. Ez füstölt, FŐTT csirkemellsonka. Attól meg ugye ne várjuk már el, hogy egyben legyen egy kilónyi. Ilyet vettem én is a gyerekeknek, mert nem eszik a sertést. Előkukáztam a csomagolását, 86% csirkemell.

Koroknay Eszter / Facebook
Koroknay Eszter / Facebook
Koroknay Eszter / Facebook

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Hát, akármi is ez, de borzasztóan GUSZTUSTALAN!!!
Én már évek óta nem merek venni ilyen "kötözött" akármiket, inkább kevesebbet, de ház sonkát veszek. Igaz nem 850 Ft kg-ja, de nem is kell kidobni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ila51
Már nem ezért vagy azért , de a Húsvét bizalmi , mint az autószerelő , vagy a nőgyógyász.
Hazamegy az ifjú férj ...Mi ez a büdös ? Mivel töltötted meg a csirkét ?
-- Semmivel , már megvolt.
feleselek
Hónapok óta olvasom mindenütt, hogy jól nézzük meg, mit veszünk sonka gyanánt.
El kell olvasni a cimkén lévő kisbötüt is, nehogy átvágjanak...!
Mézike
@feleselek: Mé? Gondolod hogy ráírják kisbötűvel, vászonba csomagolt trutymó?
ágimami
Hát, akármi is ez, de borzasztóan GUSZTUSTALAN!!!
Én már évek óta nem merek venni ilyen "kötözött" akármiket, inkább kevesebbet, de ház sonkát veszek. Igaz nem 850 Ft kg-ja, de nem is kell kidobni!
ágimami
@ágimami: házi-sonka akart lenni!
Ja még csak annyi, hogy a sonka levéből isteni káposztát főztem!!
Souky Sanjay
Jövőre ne a CBA-ba vedd a sonkát,illetve ezt a szart.A piacon a hentesek már nem vágnak át.Ajánlom őket.
micfild
@Souky Sanjay: igy van pontosan. vásárcsarnokban vagy piacon kell venni, jól körülnézni ott is.
de ilyen helyeken lógatva tárolják, meg lehet nézni a szinét az állagát és megszagolni, mielött elhozza az ember.
ezek a főtt-- kötözött izék ezek nem sonkák, csak sonkának látszó akármik.
Vizual
Hát ez jó. Csirkemellből kötözött sonka. Nem semmi. De ugye azért nem kellett volna kifözni sem. De tényleg gusztustalan lett. Én Spárban vásárolok, és az egyik legjobb üzletlánc szerintem. Ha nem veszem számításba a maszekot. De azok sincsenek rendesen füstölve. Mert nem hiszem el , hogy a házi nagy mennyiségű sonkát három hétig sózzák, pácolják és füstölik. Mert nincs a világon már annyi forgács akác ha jól tudom, amennyi kell. Ha van az piszok drága.
simmering73
"Meg tudná mondani valaki h mi a f@szom ez?" Minden tiszteletem a szinkronszínésznő választékos megnyilvánulásának. Ahogy lentebb válaszoltak, kicsivel több időt kellene a konyhaművészettel is foglalkozni. Ha nem főzi meg, valszeg nem lesz egy szétmállott, puliszkahalmaz. Mi évek óta a teszkóban meg az ösönben vesszük az olcsó gyíksonkát, de még sose volt rá panasz. Ízletes, zamatos. Igaz az én párom nem főzte meg sose kétszer.
Dr plágium
@simmering73: Na de miért vászonba csomagolták?
ila51
@micfild: Csarnokban van az én kedvenc hentes részlegem is , mondtam ide fogok járni , egyszer be lehet csapni
zöldszem
@Dr plágium: Mert most Tarsoly a téma!:))))
ila51
@Dr plágium: ez egy sonkaháló...csomagolóanyag...pamut , gumival kombinálva ...elég erős , és rugalmas olyan termékeknél , amit már nem kell főzni ...
ila51
@Dr plágium: ebben a stádiumban így is ronda , nem vitás
nemkati
Jujj, nagyon ronda ez a sonka! Csodálom, hogy a Kata nevű kommentelő gyerekeinek van hozzá gusztusa. Talán mégis jobban járnának a malackának a sonkájával.

És meg találtam nektek egy igazán praktikus és aktuális fűnyírót

m.cdn.blog.hu/ke/kertesz/image/F%C5%B1ny%C3%ADr%C3%B3k/Rabbit%20Lawnmower.jpg
bencemacska
Hogyan történhet meg az, hogy valaki ennyire nem nézi meg mit vesz?!
Ha valaki egy főtt csirkét úgy megfőz, mintha nyers füstölt sonka lenne, abból tényleg sz... lesz!
human
Nem vagyok egy szakács, de ezt a fajta préselt trutyit évek óta lehet kapni. Volt már hozzá szerencsém. A hölgy talán kezdő a konyhában és először találkozott vele.
ila51
@nemkati: nem lesz zárlatos , csak bogyózik
Desischado
Jó szinkronszinésznő, de szakácsnak nem igazán válik be!
kkalman
Művésznő drága! Lókocsom a kisztihandját! Há' mé' nem nézi meg, hogy mit vásárol? Férfi létemre vásárolni is szoktam, meg főzni is, de bő húsz éves konyhatündérkedésem alatt ilyen ostobaságot nem csináltam. A kedves családja jobban jár, ha esténként a sarki kínaiból hozat nekik vacsorát.
nemkati
@ila51: bogyózik=trágyázik
Kettő az egyben!
Másik
Tessék mondani! Ezeket az ocsmány képeket nem lehetne eltüntetni?
Kifordul a gyomrom!!!

A kedves művésznő jobb lett volna, ha nem reklámozza az ostobaságát, ilyen látványosan.
Ahogy az előttem írók megjegyezték, tessék olvasni, értelmezni az árukon lévő szöveget!
Kutyából nem lesz szalonna, csirkemellből nem lesz sonka. Attól még lehet finom füstölt husi, csak ne főzze szét.
Csizmás Kond
...tényleg ilyen szart megvenni...hát oda nagyon szar felfogás kell...
picike
én is főzve vettem csak sertést csak lehuztam a madzagot és kész
hetöndöe
Mi vettünk januárban egy 8kg-os sonkát 690/kg áron,két hét sózóban,utána 1200 ft-ért füstölték,szuper az íze.Ha minden költséget felszámítok,akkor sem volt több kilója 900 ft-nál.
Akinek meg ilyen szar kell az egyen sokat belőle.Egyébként meg meg sem kellet volna főzni,mert az ilyen termékekre rá van írva,hogy FÜSTÖLT-FŐTT vazze!
volvós
Be kell ütni a keresöbe :

"orbán viktor husvéti sonka ", és töle kérni !!
Az tuti, hogy frissen füstölt !!
szaboria1
Tudni kellene, hogy a kötözött azért kötözött mert darabos cafatokból készül., ha netán nyersen vette akkor a főzés után meg kell várni, hogy kihűljön és csak azután levenni a kötözést.
petrol
@volvós: És villanyszerelői garacia van rá!!
magam
szöveg értésből nem jeleskedik a művésznéni!!
ila51
@szaboria1: azért kötözött , mert az a csomagolás , nem lédigben árulják , mert akkor mellfilé , és nem nyersen , mert az megromlana
kémiai laboráns voltam konzerv gyárban , inkább veszek húst és megsütöm az el is fogyogat szépen
ila51
Azt hiszem már meg is bánta ...meg akartam nézni mi a reakció a facen
szaboria1
@ila51: Én meg húsipari vállalatnál dolgoztam pl. a farmer szalámit a mi cégünk fejlesztette ki.
keresztapa
Rossz a felvétel, amúgy nagyon guszta igaz, hogy sonka hasonlata nincs de ha mondják hogy sonka az akkor sonka, miért nem bontott csirkét vett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.