Lakhatási támogatást is kaphatnak a rendvédelmi dolgozók a júliustól induló többlépcsős béremelés-sorozat mellett – számolt be az M1 aktuális csatorna Híradója szombaton.

A tudósítás szerint Pintér Sándor belügyminiszter a Híradónak azt mondta, hogy a tervek szerint hamarosan ingyen, tehát kamatmentes lakáshitelhez juthatnak a rendvédelmisek. Már dolgoznak a részleteken.

"Szeretnénk az állománynak a későbbiekben az életpálya keretén belül lakhatást biztosítani, hogy mindenki tulajdonhoz juthasson, ahogy a rendőrséghez belépett, és ezt a tulajdont a későbbiekben megtarthassa és ennek megfelelően a családja egy biztos lakhatási háttérrel rendelkezzen" – fejtette ki a miniszter a budapesti Városligetben megrendezett rendőr-tűzoltó napon.

A tervek szerint aki önhibájából, például bűncselekmény elkövetése miatt kerül ki a testületből, attól – az amortizáció és az addigi törlesztés beszámítása mellett – elveszik a lakást – hangzott el.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
El húzza a mézesmadzagot az érintettek orra előtt. A korlátozott számú kamat nélküli kölcsönt, megkapják azok akik ugyan nincsenek rászorulva, de közel állnak a tűzhöz.
Ez a módszer a jelenlegi kormány összes közérzet javító intézkedésére jellemző.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jankó123
-Többek között ez is nagy intenzitású koncentrált fény egyenesen szegény földművelő szemébe irányítva.
:-)))
Anna Mária
Félnek a rendvédelmisektől, de nagyon! :D
Jankó123
Pintér azt is ígérte már, hogy két héten belül rend lesz!
Igaz, hogy az emlékezés nem az erős oldala. :-)

-Egyébként tudja már, hogy ki az a Dietmar Clodo?
Feraj49
@Anna Mária: ma 22,00 : Mert náluk van a fegyver !
Sziszifusz
El húzza a mézesmadzagot az érintettek orra előtt. A korlátozott számú kamat nélküli kölcsönt, megkapják azok akik ugyan nincsenek rászorulva, de közel állnak a tűzhöz.
Ez a módszer a jelenlegi kormány összes közérzet javító intézkedésére jellemző.
Toby
Mese a rendvédelmis támogatásról.

Hol volt - hol, de volt egyszer egy helyi alkoholista, a Szesz Feri, aki minden áldott este zárásig a helyi "Hányásig" nevű nemzeti italboltban csapta agyon az időt.
Egyik este, zárás után, tántorgott haza a sinek mentén, amikor a váltóhoz érve, az éppen átállított távirányított váltósin, becsípte lábacskáját és nem tudott továbblépni !
A távolban már hallatszott 15.000 lőerő közeledése !
Ferencünk nagyon megijedt, akárhogyan rángatta a lábacskáját, az sehogyan sem akart kiszabadulni a két sin közül.
Elkezdet fohászkodni: " Édes drága jó istenem, ha skerül kiszabadulnom, leszokom a dohányzásról, a káromkodásról !
Semmi !
Újra belefogott:- Drága jó istenkém, biztos keveset ígértem, hát akkor nem fogok köpködni többet, nem hányok az utcán !
Semmi !
Újra belefogott:- Istenkém ! erőt veszek magamon és soha többet nem fogyasztok alkoholt - s eközben a sok rángatástól szabadult ki a lábfeje !

Fújt egyet, majd megszólalt: - vissza az egész, én szabadítottam ki a lábam !

Hát -kedves gyermeteg gyermekek - így lesz ez a jóságos pintér féle ígérgetésekkel is., mert vagy magukhoz akarnak láncolni benneteket, melyet aztán nyugdíjig ( és utána is ! ) törleszthettek és így cég-függővé váltok, vagy egyszerűen csak fosnak !
Rózsika Hatházi
De hülye címet adtatok a cikknek! Milyen az , az ingyen lakáshitel? Mert, ha a hitelt kell visszafizetni, az nem ingyér van, hanem kamatmentes. Vagy, csak én vagyok ma kötekedős hangulatban?
Mobil123
Ingyen hitel??? :-)) Na olyan nincs!! Mindennek ára van! Bizony ennek is nagy ára lesz!
Manhattan
Ez már megvesztegetés. És semmi jót nem ígér nekünk. Ugyanis ez azt jelenti, hogy akkora disznóságra készülnek, hogy zavargásoktól tartanak, és félő, hogy a rendvédelem is a tömegek mellé állna.
justhpeter
@Toby: Csodálatos, igaz mese, gratulálok.
A mesében lévő pofátlanságot a miniszternek teljesen sikerült magáévá tenni. Valójában nem lehet, hogy csak félnek ? Ha összeadják az eddigieket, lehet, hogy igazuk van ?
soljanka
Ok, hogy a rendvédelmisnek ingyen lesz hitel. De a kamatokat a közösből kell fizetni.
KERKA
Ingyen lakáshitelt? Ezt a bankok is tudják???:)))))
kétlem, hogy a belügyminisztérium magára vállalná a hitelezés "költségeit"
sentinel216
Tehát szolgálati lakást adnak a rendőröknek, amit kifizet, de a cég rendelkezik felette. Ügyes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.